Vagyis a történelmi Magyarország területén, a múlt század elején kezdődött népdalgyűjtésekből készült gramofonfelvételekből válogatott sorozatot, amit a Pátria-cég 107 lemezen jelentetett meg a harmincas-negyvenes években. Ez nem kevesebb, mint 1210 népdalfelvételt jelent! „Bónuszként” a témához kapcsolódó tanulmányok, kották, dalszövegek, a népdalgyűjtők életrajza, fotói kerültek rá a CD-Romra, és minden egyéb információ, amiket az adatközlőkről akkoriban feljegyeztek. Így nem csak a Bartók elgondolása szerinti dokumentálás feladatait teljesítette túl a kiadó, hanem a diszkográfusok elvárásait is!
A különböző adatok elérését, szűrését, csoportosítását jól használható, praktikus keresési lehetőségek támogatják, aminek következtében le lehet válogatni, és akár sorra lejátszani például az egyes településeken készült hangfelvételeket.
Mondanom sem kell: ennek a publikációnak a jelentősége óriási! Egy látszólag nem túl távoli, mégis letűnt kor elveszett kultúrának az egyik legszebb emlékképe mindaz, amit itt találunk. Letűnt, mert a magyar falusi paraszti-közösségi életforma a társadalmi-gazdasági változások következtében szinte teljes egészében megszűnt, ezért a népzene hagyományos tere és hagyományos funkciója egyaránt elveszett.
Kis túlzással, ma már szinte csak médiumok őrzik annak a szellemvilágnak az emlék-darabjait, amelyben a népi kultúra a mindennapi élet része volt. És, természetesen nem szabad megfeledkeznünk az igazi őrzőkről: a népzenészekről sem, akik (a legtöbben városi keretek között) áldozatos munkával igyekeznek átmenteni a még fennmaradt népdalokat, népi muzsikát a következő nemzedék számára.
Hiszem, hogy ezek az archív Pátria-felvételek (amelyeket Sebő Ferenc szerkesztésében tártak elénk ismét) nem nélkülözik a művészi értékeket sem. Lakóhelyemen, Szentesen például komoly előszelekció folyt 1939-ben, az adatközlők kiválasztásakor, mielőtt az innen származó népdalokat egy budapesti stúdióban rögzítették volna. Végül három olyan személy kapott lehetőséget erre, akiktől a zenei képzettség hiányát már csak azért is felesleges lenne számon kérni (a dolog természetén túl), mert átsüt az előadásukon, hogy nem egyszerűen eléneklik vagy hangszeren eljátsszák, hanem át is élik közben mindazt, amiről az adott népdal szól. Ráadásul, a mostani kiadás előtt hangrestauráláson estek át a hangfelvételek, ezért a minőségük - Molnár Tibor szakszerű munkája eredményeképp - a legkevésbé sem élvezhetetlen.
Fennáll tehát a lehetőség nem csak a nagyközönség, hanem a gyakorló népzenészek előtt is, hogy ezeket a dallamokat birtokba vegyék, (újra) felfedezhessék önmaguk számára. Merítsenek hát belőlük bátran! Szinte biztos, hogy minden tájegységből akadnak olyanok, amelyeket csak ebben a tárgyiasult formában őrzött meg az emberi emlékezet, és amelyeket – akár feldolgozva – érdemes átörökíteni az utókorra! Annál is inkább, mert meggyőződésem, hogy ebben az elidegenedő, globalizálódó világban csak a magyar népzene adhat biztos kapaszkodót az identitásunk megőrzéséhez.
A zárszó nem is lehet más: ennek az egyedülálló kultúrkincsnek minden, zenével (is) foglalkozó oktatási intézmény, és minden érdeklődő gyűjteményében ott van a helye! Nem kell sokat költeni rá: egyetlen hanglemez áráért megvásárolható.
(Fonó/Hangvető)