Ami a Golestant illeti: az iráni származású sebész és fotós, a szülővárosa adta művésznevet felvett Dr. Konji (vagyis Dr. Nawrasteh Ghodratollah) vezeti. Dalaiban a dél-iráni, török és perzsa eredetű nomád népek muzsikájának motívumkincse és előadásmódja érvényesül. Ezen a (magyarul Eső címet viselő) lemezen remekül elegyedik a misztikumba hajló lágyság, valamint a magyar fülek (és lábak) számára is első hallásra érzékelhető táncos dinamika.
Arab dallamok – arab szívvel, illetve Magyarországon is használatos hangszerek - magyar lélekkel szólaltatva meg. Nagyjából ez jelenti számomra a Golestan muzsikájának kvintesszenciáját. Természetesen, egyfajta kultúrmissziót is képviselnek, teljesítenek elsősorban az ország déli vidékén, és persze külföldön is. Néhány csodálatos melódia a magyar „szívek virágoskertjét” is elárasztja. Érzelgős lenne ez az idézett kitétel? A Golestan muzsikája, vagy a róla írott ismertetésem? Nem. Szerintem egy cseppet sem az egyik sem. Sokkal inkább egy előttünk ismeretlen, évszázados hagyományokat követő távoli világ sorsszerűen idetévedt üzenete. Nagyságrendekkel több, mint egzotikum. Világzenei csemege!
A minősége pedig? Nagyon kitalált, nagyon koncentrált előadás hallható a lemezen, amelyen a csapat talán legismertebb muzsikusa, az „öreg” bluesman, Katona Tamás ihletett gitárfutamai is tökéletesen a helyükön vannak és nagyon ülnek.
Nem hittem az elején, pedig így van: ez a Golestan ötödik albuma. Tudnám, mért nem találkoztam idáig ezzel a csapattal? Úgy látszik, olykor a szívünkhöz közelálló muzsikák (és vidékek) távol esnek tőlünk, de amint a mellékelt „térkép” mutatja, előbb-utóbb megközelíthetővé válnak!