Ma 2017. december 15. péntek, Valér napja van

Vasvári Marci: „Olyan dolgok történnek, amelyek szenzációsak”

A vele készült interjúban Kárpáti Dódi azt javasolta, hogy új projektje basszusgitárosával, Vasvári Pállal is beszélgessek, hiszen van miről. Én azt szerettem volna, ha a Tak-Tak recenzálása után jön létre a találkozás, a sors azonban egy másik szomorú, megfellebbezhetetlen döntést hozott. Nem maradunk mégsem Vasvári-interjú nélkül, hiszen a kitűnő basszusgitáros fia Márton, nagyon nem mellesleg a lemezanyagon Dódi szerző- és zenésztársa, a legifjabb magyar jazz-generáció talán legtudatosabb képviselője vállalkozott a beszélgetésre.

- Összefoglalod nekünk röviden édesapád zenei munkásságát?

- Természetesen. Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban végezte 1981-ben, nagybõgõ szakon. Már elsős korában bekerült Kőszegi Imre zenekarába, később a Kis Rákfogóba valamint Tony Lakatossal, Gárdonyi Lászlóval és Szende Gáborral alapították a Bacillus nevű zenekart. Ezek voltak az első nagyobb sikerei. Amikor Szakcsi Lakatos Béla hazajött Amerikából, vele, Jávori Vilmossal és Csepregi Gyulával létrehozták a Magyar Jazz Quartettet. Ez lett a magyar jazz történetének egyik legsikeresebb zenekara, lemezeladás tekintetében is. Európa-szerte turnéztak és itthon is rengeteget játszottak. Amikor pedig az együttes tagjai külön utakra indultak 1989-ben, megalapította Csepregi Gyulával az In Line zenekart és ezzel párhuzamosan Krzesimir Debskivel a Debski-Vasvári Groupot, ezzel a formációval két lemezük jelent meg. Az In Line által meghonosított stílus teljesen újnak számított itthon. A  zenekar 25 éve alatt szinte minden ma meghatározó jazz zenész megfordult az In Line-ban, csak néhány nevet említek, Solti János, Borlai Gergő, Nagy János, Németh Ferenc. 1995-től folyamatosan koncerteztek és lemezeket jelentettek meg Dave Samuels-sel, az amerikai marimbás-vibrafonossal. 1998-ban New Yorkban vették fel a Twin Lines Project című lemezüket ami akkor teljesenen egyedinek számított, mivel a két magyar zenész mellett négy grammy díjas amerikai világsztár játszott. Alex Acuna a Weather Report egykori dobosa, Mike Stern gitáros, Russell Ferrante zongorista és az előbb említett Dave Samuels. 2001-ben alapította a String Trio nevű akusztikus formációját, Birta Miklós gitárossal és Frankie Látó Hegedűssel, amely rendkívül sikeres lett. Ismét ráérzett, hogy mi hiányzik a hazai jazz palettáról, a könnyed mediterrán hangulatú zenéjüket egyszerüen imádta a közönség.

Egész pályafutása során nemcsak mint basszusgitáros hanem mint producer is dolgozott. Saját produkcióiban, saját zenéjét játszotta, az előbb említett világsztárokon kívül dolgozott még Dennis Chamberssel, Bob Mintzerrel, Dean Brownnal, Trilok Gurtuval, Rainer Brüninghaussal, Patches Stewarttal, Paco Seryvel, Andy Narrellel, Jorge Bezerrával, Bernard Maselivel.....

Csak a zenével foglalkozott egész életében. Többszörös Emerton díjas, nívó díjas, lovag kersztettel is kitüntették a lengyel kultúráis minisztertől megkapta a Lengyel Kultúra Lovagja címet mivel rengeteget dolgozott a lengyel élvonalbeli zenészekkel. Ő az első magyar, aki hathúros basszusgitáron játszott. Sok mindent tudnék mondani még, de dióhéjban ezek voltak a legfontosabb állomások az életében.

- Neki miféle szerepe volt abban, hogy te is zenész lettél?

- Nyilván elkerülhetetlen, hiszen otthon nem Benedek Elek vagy Halász Judit szólt, hanem Jaco Pastorius, Weather Report, Marcus Miller, a „legrosszabb” esetben pedig James Brown.

Igazából válogatott focista szerettem volna lenni gyerekként, meg shaolin kung-fu harcos, de ha megkérdezték, mi leszek ha nagy leszek, mégis mindig azt válaszoltam, hogy zenész. Tízévesen kaptam egy altszaxofont, de rá sem néztem egy-két évig.

13 éves koromban viszont már biztosan tudtam, hogy a jazz-zel akarok foglalkozni. Akkor kaptam azt a basszusgitárt, amin a mai napig játszom. Egy-két év múlva pedig a szintetizátort, amivel zenét kezdtem el írni. A további út nem volt kérdéses.

- A hangszer-tanáraid mintegy véletlenül jöttek, vagy tudatos választás útján?

- A basszusgitár-tanárom Szappanos György. Szapit a Boom Boom nevű zenekarból vagy a Tátrai Band-ből lehet ismerni. Apukám egyik legjob barátja volt és a legeslegjobb tanár az országban.

Magamtól is rengeteget tanultam mindig, 13 éves koromtól. Pénteken kijöttem az iskolából és vasárnap estig jazzt hallgattam és kottákat bújtam. Nagy Jancsitól rövid ideig tanultam, mert a zene elméletre akkor még nem voltam fogékony, csak a basszusgitár érdekelt. Ennek ellenére bekerültem a Bartók Konzervatórium klasszikus nagybőgő tanszakára. A felvételin fogtam először bőgőt a kezemben. Két skálát sikerült abszolválnom valahogyan. Végül nagy nehezen felvettek. A nagybőgő-tanárom Lukácsházi István fantasztikus pedagógus és ember. Ezen kívül jártam Székesfehérvárra a Kodolányi Jazz-tanszakra, ahol apukám két korábbi tanítványa tanított basszusgitárt: Mits Gergő és Kolta Gergő. Nagyszerű tanárok voltak. Birta Miki kollégám és barátom volt a zeneelmélet-tanárom. Szakcsi Lakatos Bélától is tanultam zeneszerzést, akit korunk legnagyobb magyar művészének tartok, Ők azok, akiket kiemelnék.

- A tanáraid mennyire törekedtek arra, hogy egyéniség válhasson belőled?

- Velem ezen a téren nagyon könnyű dolguk volt, mert nem kellett megmondaniuk, hogy mit csináljak: nyolc órát basszusgitároztam naponta. Az iskolai tananyagot egy-két óra alatt megtanultam, örömömet leltem az egészben, folyamatosan zenét hallgattam és kisérletezgettem.

- Jazz világsztárokkal is alkalmad volt találkozni, sőt színpadra lépni. Kikről van szó és milyen emlékeid maradtak ezekről a fellépésekről?

- Nagyszerű élmények voltak, hiszen Herbie Hancock kivételével mindenkivel találkoztam, aki példaképem volt a szakmában. Drienyovszki András pedig a koncertszervezés terén a legnagyobb mesterem: ő a Szegedi Jazznapok vezető szervezője. Vele csinálta édesapám a Millenáris Parkban a kétezres évek közepén a Világsztárok a Millenárison sorozatot. Dolgoztam ott nekik tizenévesként, cserében pedig ott lehettem az öltözőben  a legnagyobb sztárokkal: Joe Zawinullal, Marcus Millerrel, Richard Bonával, John Scofielddal, Mike Sternnel hogy csak a legnagyobbakat említsem. Emellett elkezdtem játszani édesapám projektjeiben elektronikus hangszereken, ütőhangszereken. Az első nagy név Paco Sery volt, elefántcsontparti dobos, aki 15-20 évig a Joe Zawinul Syndicate tagja volt. Andy Narrellel és Dean Brownnal is óriási élmény volt együtt dolgozni. Dennis Chamberst még mindenképp kiemelném. Édesapám kapcsán felhívott telefonon, ami nagyon jól esett. Örökre szóló tanításként hatnak azok az apróságok, amiket beszélgetéseink és együtt zenélés  közben sikerült ellesnem tőle. Emellett Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre vagy Csepregi Gyula is óriási hatást gyakorolt rám amikor együtt zenéltünk.

És ha éppen nem is játszottam, mindig ott voltam és magamba szívtam iskolában nem tanulható dolgokat, ami miatt nagyon szerencsés vagyok. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy ez senkinek nem adatott meg gyerekként vagy tizenévesként. A szakma legjobbjaival találkoztam, akikre bálványként tekintettem, ami óriási adomány volt.

- Hogyan tekintesz az elektronikus zenei megnyilvánulásaidra? Alkalmazott zeneként például, vagy komolyabb nálad ez az irányvonal?

- Abszolút komoly! Ide is próbálom becsempészni a zeneiséget és természetesen az egyéniségemet aminek kikerülhetetlen része a jazz zene. Összehasonlíthatatlanul más világ, mint a jazz. Sokkal nagyobb tömegnek és más generációnak, más közegnek szól, és a zeneírás a kedvenc elfoglaltságom így hát szeretem csinálni. Egy barátommal Captain Knuckles-szel dolgozom együtt.

- Melyik világ áll hozzád közelebb?

- A jazz természetesen, abból is a modern. Mivel ebbe születtem. Attól pedig bármelyik stílus egyetlen lépésre van, vagy kettőre. Az elektronikus zene pedig igazából a jövő zenéje. Több lábon kell állni! Amíg van hozzá kedvem és szeretem, mért ne csinálnám?

- Hogyan kerültél be Kárpáti Dódi Tak-Tak projektjébe?

- Dódi édesapám gyerekkori barátja, még Csepelről. Együtt jártak jazz klubokba Kőszegi vagy Szakcsi után. Nagyon sok év múlva találkoztak ismét, úgy másfél évvel ezelőtt.  Aztán édesapám felhívott, hogy ez lehetne az első projekt, amelynek teljes egészében én írnám a zenéjét Dódi régebbi témáira, számaira. Harmóniameneteket, ritmusokat, tempókat találtam ki, és együtt felépítettük az egészet. Két koncert után elhívtuk Kőszegi Imrét, ami Dódinak nagyon nagy találkozás volt. Én először szintetizátoron játszottam. Most basszusgitározom, és kvartett lettünk.

A kritikád egy kicsit pontatlan, mert a számokat én írtam. (Valóban! Valamit nagyon benéztem valahol, hiszen a lemezborítón – Marci kizárólagos alkotása kivételével – valamennyi darab közös szerzeményként van feltüntetve. Az érintettek és az olvasók elnézését kérem a pontatlanságért. O. S.) Dódi nagyon nagy bizalmat adott nekem. Egy jó modern zene alakult ki ebből, vele pedig barátok lettünk, úgyhogy ez nagyon jó találkozás volt nekem.

A munka egyébként igen gördülékenyen zajlott. Egy szűk hónap alatt megírtam a számokat. Két próbát csináltunk, és azóta játszunk. Hogy milyen a munka Dódival? Azt csináljuk a színpadon, mintha Dódi egy szőnyegen állna, mi pedig ahányan vagyunk, annyifelé próbáljuk azt kirángatni alóla. Amikor elveszíti a biztonságérzetét, olyan dolgok történnek, ami szenzációs. Ám ha hagyjuk, hogy biztonságban maradjon-maradjunk, nehezebben történnek meg, amiket szeretnénk. A műsoridő 80, ha nem 90 százaléka teljes improvizáció, mert ebben a zenekarban így jönnek ki a finomságok, folyamatosan egymásra reagálunk, egymás gondolatait visszük tovább.

- A lemezen rögzült muzsikával mennyire vagy elégedett?

- Ez volt Imre első koncertje velünk, az A38-on. Mégis abszolút elégedett vagyok annál is inkább, mert én kevertem otthon úgy, hogy egyetlen hangot sem raktam hozzá és nem vettem el belőle. Mindenki elégedett volt az eredménnyel. Ha nem tetszett volna, nem adtuk volna ki. Jó kohézió alakult ki közöttünk, ezért is született nagyszerű dolog belőle.

- Neked ez volt az első lemezfelvételed?

- Nem, 2004-ben volt az első, 15 éves koromban, apu Night Runner című CD-jén. Ellenben ez az első olyan, amin csak az én zeném hallható.

- Saját zenekarod van most?

- Nincs. Most édesapám zenekarait viszem tovább, a String Trio-t, az In Line-t, Dódival csináljuk a Mr.Priváti-t, játszom Kőszegi Imre New5 nevű formációjában, ami egy hatalmas megtiszteltetés, főleg úgy hogy Édesapám nála lett igazán ismert zenész, valamint zeneírással foglalkozom.

- Mik a terveid a távolabbi jövőre nézve?

- Édesapám pótolhatatlan, és ő sem szerette volna, ha bárki pótolni akarná. Én sem szeretném, ezért a zenei anyagokat felfrissítjük, hogy ne ugyanazok a koncert programok legyenek, mint vele. Ezeken dolgozom most a három zenekar számára. A koncerteket is én szervezem. Jövő márciusban a Get Closer jazz fesztivál minhárom napján egy-egy zenekara játszik a MoM Kult-ban, az előbb említett String Trio, az In Line és a Mr. Priváti.

Olasz Sándor