Ma 2017. június 25. vasárnap, Vilmos napja van

Jazz Hungaricum 7-8: Hungarian Composers in Jazz 1-2

„Not For Sale” (kereskedelmi forgalomba nem hozható) – olvasható a lemezborítón. Mindezt a kiadó érdekében bocsátom előre. Nem mintha a Pannon Jazz bármiféle védelemre szorulna (kivált, amikor senki sem támadja), ám ez a körülmény okkal feltételez nála bizonyos (nulla felé tendáló) pénzügyi kereteket. Hogy mást ne mondjak, nem szerezhettek meg (horror összegekért) értékes Szabó Gábor-felvételeket, ahogyan más, világnagysággá lett magyar jazz-szerzőkéit sem. A teljesség igényét tehát nem itt kéne keresni az adott szempontból, mégis.

Amit a lejárt jogdíjú és a saját tulajdonú felvételek kombinációja által felkínált lehetőségből ki lehetett hozni, az alighanem maradéktalanul kihasználta. Sajnos sem egyik, sem másik halmazt nem ismerem a maga teljességében. Simon Géza Gábor zenei ízlését viszont igen. Benne és egyedülálló hanglemezgyűjteményében bízva és azokra hagyatkozva hiszem, hogy ez a legtöbb, amit ebből a helyzetből ki lehetett hozni. (A kétkedők reakcióját izgatottan várom a fb-n, beszéljük meg, de tényleg! Minden megjegyzés fontos lehet.)

Száz szónak is egy a vége: ezt a különleges tematikájú, kétlemezes CD idő-keretei közé szorított válogatást hiba lenne nem bemutatni ezen a portálon. (Annál is inkább, mert aki nagyon szeretné birtokolni, hozzájuthat némi kapcsolati tőke útján.)

Amint azt Ittzés Tamás nem kevés meglepő tényt tartalmazó kutatásai igazolják, a magyar klasszikus zeneszerzők közül – áttételesen persze, de Liszt Ferenc munkássága volt legnagyobb hatással az egyetemes jazzre. Nem véletlen tehát, hogy az ő szerzeményeivel indul a lemez, szám szerint hattal.

Az első darab szinte modern: 1989-ben készült a zongorista Eugen Cicero által vezetett Trio előadásában (a bőgőnél Pege Aladárral) Paganini egyik Liszt-átirata. Kortalan, nagyszerű munka! És, kezdődnek a Szerelmi álmok Paul Whiteman zenekarának előadásában 1928-ból. Folytatódnak tizenegy évvel később, az énekesként elhíresült, itt „csupán” zongorista Nat King Cole triójának vérbő előadásával. Záródnak Spike Jones zenekarának 1945-ös meglehetősen, talán túlzottan is szabadon értelmezett, tempós vokális felvételével. Duke Ellington és zenekara viszont „szépen játszotta” az egyik Liszt-rapszódia jazzes átiratát. A felvétel 1934-ből maradt ránk, Ivie Anderson énekével. A Mazeppa duóban? Nem kérdés a Németországba elszármazott magyar klarinétos, Dudás Lajos és gitáros társa, Philipp van Endert értő előadásában, immár 2003-ból.

Hubay Jenő 1931-ben és 1940-ben készült Hejre Kati-feldolgozásainak létezését most csak jelezném inkább. Dudás Lajos németországi triójának 1990-es élő Mikrokosmos-feldolgozásában leginkább az a rejtély, hogyan kerülhette el a felvétel a nem épp a rugalmasságukról elhíresült, ezzel együtt igen éber Bartók-örökösök figyelmét? De hát elkerülte, és a különleges felvétel ismét hozzáférhető!

Az első korong záró blokkját a kortárs magyar jazz-szerzők, valamint Kodály Zoltán munkái adják. Borbély Mihály és Binder Károly antológiára került szerzeményeit hallhatták már, akik Binder Károly kiadójának lemezeit ismerik. A nagyszerű gitáros, Juhász Gábor viszont 2015-ben készült kiadatlan, élő Bartók-feldolgozásait bocsátotta rendelkezésünkre – nyilván a jogdíjak lejáratát követően.

A második korong – nem kis meglepetésemre – szinte kizárólag operettszerzőként elhíresült honfitársaink (Joseph Kosma természetesen üdítő kivétel) jazz-be oltott darabjait kínálja a legkülönbözőbb előadókkal, a második világháború előtti időtől a kilencvenes években készült felvételekig. Aki nem idegenkedik alapból e tárgytól, nem a népzenét vagy a klasszikusokat preferálja, hallgassa őket szeretettel, hiszen előadóik egyike-másika (pl. a Trio Acoustic és a Bohém Ragtime Jazz Band) nem művel értéktelen dolgokat a különös, ám a világháború előtt fellelhető, mi több: a feldolgozást illetően helyénvaló slágeres „felhozatalból”. Ráadásul néhány téma idő közben bevonult a jazz-örökzöldek sorába. Mégis: e felvételek ennél részletesebb ismertetését elvből – mintegy a hálátlan utókor gyermekeként – mellőzöm. Mert. Meggyőződésem, hogy a szirupos műfaj (a magyar nótával egyetemben) sokat ártott a honi közízlésnek, különös tekintettel az autentikus népzene szélesebb körben való elterjedésére.

Emellett nem érdektelen persze, hogy Csepregi Gyula kvartettje két, eddig kiadatlan felvételt illesztett ebbe a lemezsorozatba.

Ezekkel együtt (vagy mindezek ellenére) fokozott érdeklődéssel várjuk a Jazz Hungaricum néven megáradt CD-folyam folytatását, hiszen meggyőződésem, hogy nem hamuban sült pogácsa, hanem számos értékes „gyöngyszem” lapul még a kiadó tarsolyában, útravalóul gyanánt a későbbi kor szülöttei számára. 

olasz