Ma 2017. június 25. vasárnap, Vilmos napja van

KISS FERENC Leánydicsérő

Igaza van Kiss Ferencnek. A leányokat dicsérni szabad, hiszen asszony-korában kutyul el csak egyik-másikuk. (A lánykori elkutyulás viszont dicséretes hajlam, ami végeredményben a férfinép javát szolgálja.)

Kiss Feri a fentinél nagyságrendekkel okosabban (és más eszközökkel: a sajátjaival) fog a leányok magasztalásához, mivel – velem ellentétben - keresztüllát rajtuk. Ismeri jól a vágyaikat, a szándékaikat, a legényfogó babonáikat. A további titkok, női praktikák ás praktikumok felfedésében a névrokon költő, Kiss Anna sietett a „társulásigazgató” (értsd: az Etnofon Zenei Társulás, azaz Kiss Ferenc változásában állandó együttese) segítségére folklorisztikus verseivel, amelyek mágnesként vonzzák magukhoz a népi ihletésű muzsikát. (Jelzem, a teljesség kedvéért: a Kaláka önálló Kiss Anna-lemezt készített.)

A koncertfotókról „átsütő” szenvedélyt elnézve olyan érzésem támadt, hogy képi megjelenítést (DVD-t) érdemelt volna ez az élő előadásban gyökerező produkció. A Pávaének egyfajta folytatásáról beszélhetünk tehát? Azt gondolom igen, ám ezúttal kizárólagosan hangban. Ezúttal is három énekesnő van jelen a magyar népzene első vonalából, valamint a Zenekar, persze.

A kérdés jogos. Mért épp a Pávaének az etalon a téma hasonlóságán túl? Nos. A három, minden egyes „történetben” hiteles énekesnő csaknem ugyanazokból a személyekből áll (a „pávások” közé Paár Julcsi lopta be az ifjúság tüzét, a fiatalság jó értelemben vett szemtelenségét), a zenészek kiválasztásáért, kvalitásaiért pedig a projekt névadója szavatol. Akkor? Ne hogy ne legyen már minden tökéletes! Mert hiszen az!

Férfi-ésszel végig gondolva, végigkísérve a történéseket, beigazolódik az örök tanulság: mindig a nő választ, Az ellen-oldalt tekintve? A produktum nem egyéb, mint bűbájos boszorkaképző. Sőt.

Összességében is egyfajta hihetetlen báj és szépség „jön le” a lemezanyag minden idő-pillanatából. Ráadásul annyira egységes egészben, hogy ugyancsak feladja a leckét a „kritikusnak” a tekintetben, hogy kit és mit emeljen ki akkor, amikor mindenki és minden megérdemelné azt? Herczku Ágnes angyalhangú profizmusát? Bognár Szilvia ellenállhatatlanul magával ragadó szépséges énekét? Paár Julcsi tisztaságát és természetességét, amellyel Szalóki Ági (átmeneti) örökébe lépett? Kiss Ferenc eltanulhatatlan szerzői és zenekarszervezői ténykedését? Szokolay Dongó Balázs évtizedek óta elképesztő hőfokon izzó, mégis oszlopos biztonságot adó muzsikálását? És folytathatnám a többiek méltatását holnaputánig.

A Dári szép Rozália című dalt kedvelem-e jobban,,vagy bármelyik másikat, amelyiket hallgatom éppen? Nem tudom. Gondolkozom tovább, forgatnám a szavakat, hiába: nem megy, nincs tovább.

Abban vagyok biztos csak, hogy a Leánydicsérő végső soron nem egyéb, mint - Grandpierre Attila (VHK) egyik verseskötet-címe után szabadon: a nőiség őrjítő varázsa. 

olasz