A Cimbaliband saját termésű slágerek gyártására irányuló törekvéseiből - megítélésem szerint – két nóta (Fő a kávé, Marika néni) helyenként közhelyesre sikeredett, ami az ő szintjükön (csúcsközelben) sok. Ráadásul, a fentieket alapul véve határeset az Ez vagy nekem és az Imposztor is nálam. Kritika nélkül tetszik viszont a Pesti bringás szellemessége (nem esett le sokáig az alábbi sor elsőre banálisnak tűnő mibenléte, vagy ha úgy tetszik poénja: „a pesti bringás olyan merész, hogy csak előre néz”), és a Bírlak című Belmondo-nóta finom, „csendes ülős” feldolgozása sem rossz sőt, bírom határozottan. (A népdalok által ihletett szövegek ezúttal is teljesen rendben vannak, de ez annyira természetes, hogy mondanom sem kell.)
Az új énekesnő, Danics Dóra teljesítményében egyelőre – minden időpillanatában szerencsére nem, mégis - kivetőek a popzenei múlt beidegződései, ami különösen a Tudod, babám hallatán feltűnő. Volna tehát honnan elmozdulni a word music felé - amennyiben belső igény vagy szándék is volna rá. („B” verzió: a népdalokkal és világzenével foglalkozó énekesnőink eddig túlontúl elkényeztettek minket.)
Zeneileg viszont „nagyon ott van” a banda: az új fiúk „beépítése” gond nélkül lezajlott. A hangszerelés mindenkor remekül felépített – teljes mértékben alkalmazkodva az adott dal hangulatához. A népzenéből kinőtt, elmaradhatatlan és virtuóz cimbalom-szólók pedig káprázatosak: minden bizonnyal sokat segítettek abban, hogy a külföldi „szakmai zsűri” egyértelműen díjazza ezt az anyagot. (A végső döntés persze a közönségre hárul.)
Ha viszont – kimondva vagy kimondatlanul – egy, az eddiginél szélesebb hazai közönségréteg megszólítása, a zenekar további népszerűsítése volt a cél, ezzel a lemezzel jó eséllyel juthatnak a kívánt eredményre Unger Balázsék.
Azt azonban rendkívüli módon sajnálnám, ha a következő anyaggal lejjebb lépnének, egyetlen lépcsőfokkal is. Az új rajongók bizonyára díjaznák, de a régiek aligha.