Ma 2017. december 15. péntek, Valér napja van

Csángálló: Fel az úton

Feltéve, de nem (igazán) megengedve, hogy létezik emberfia, aki még nem találkozott a 2009-ben alakult Csángállóval, színtiszta moldvai zenét játszó bandára gondolhat a nevük hallatán. Nos, nem egészen erről van szó! Ám az előbbi mondat aligha íródott volna le, ha a CD teljes műsora /a záró számának szellemében fogan, de nem ez történt.

A frissen megjelent (korábban rögzített) debütáló albumuk címe pedig nem magakellető túlzás: az útjuk valóban felfelé vezet, ami – szerintem – tevőlegesen bizonyított – mégpedig általuk. Ráadásul az magánút: igen, jól gondoltátok, a sajátjuk!

Elcsángáltak tehát kissé a moldvai zenei terepről, de nem messzi, vadidegen tájak felé, csak a környékbe, mintegy csillagtúra-szerűen. A tájegység neve: Erdély, azzal a hipotézissel súlyosbítva, hogy Csángóföldet is (amely valójában szórvány terület)  ideiglenesen a részének tekintjük.

Koncepció tekintetében találkoztunk már hasonlóval. A CimbaliBand Feketetó című albuma ugrik be nekem elsőre. (A másodikon juszt sem fogok agyalni.) Sokat akar a szarka? Villanhat a rosszindulatú kérdés. A privát válaszom rá: nem, hanem sokat TUD és sokfélét!

A Csángállóhoz kapott kulcs mégsem a lemez-koncepció (amely megkerülhetetlen tényező ugyan), hanem az ösztönös, zsigeri, nem ritka időpillanatokban őserő jelenlétére utaló vitalitás. (Nem mintha szétválasztható lenne a két dolog valójában, de – kivételesen - engedjetek meg nekem ezt a pici túlzást!)

Ami viszont vitathatatlan, hiszen tény: album kilenc számot tartalmaz, szűk ötven perc játékidőben. Az első, A Viking Vándor nem annyira észak-európai, mint amennyire balkáni hobóról szól, aki magával vitte legkedvesebb hangszerét, a tangóharmonikát, és egy „helyi” bandával találkozva örömzenélésbe kezdtek. Az eredmény: hatalmas zenei felütés.

A túra következő megállója nem más, mint egy cigánytelep. „Elindultak a cigányok a bálba” - énekli Bősze Tamás akkora hanggal és szívvel, mintha odaszületett volna. Bármelyik roma bandának becsületére válna ez a míves, egyszersmind a kezdeti visszafogottságában is káprázatos feldolgozás. A Hora Swing beszédes címén nincs mit magyarázni. Véleményezni azonban lehet a darabot. Röviden és tömören: tökéletes egység, kétségtelenül! A Szultán? Nos, ő nem tipikusan török. A fúvós hangszerek uralkodnak helyette. A Kocsma az útszélén afféle balkáni mulatós - mindenki kedvére - a BaHorKa ének-trió hathatós (mondhatnám: ütős) segítségével. Mit jelent a Lalaru Revolúció? Ne kérdezd (nem csak, mert nem tudom a választ), élvezd a szokatlan, szabálytalan ritmusaival is tetszetős, pörgős muzsikát!

A csúcspont – ahová kerékpárral kell felvontatni a szekeret (idézve a Csángálló-CD hátsó borítójának rajzát) nem maradt a lemezanyag végére. A „Mennek a magyarok kaszálni” ének-teljesítménye állítom, taníthatatlan. Legfeljebb utánozható.

A Füstös édes-bús kocsmai hangulatot idéz, kisvártatva vérbő jókedvre változtatva azt. A lemezanyagot záró Goa „vissza a természethez” mottója kissé egzotikus, virtuóz zenei megoldásokkal díszített Moldvát tár elénk – mindenki örömére és gyönyörűségére.

Az „elcsatangolt” barátaink hazatértek. Akkora elánnal érkeztek, hogy ránk rúgták az ajtót, méghozzá nekifutásból. Csakúgy süvít befelé nyomukban a friss, ózondús kárpáti szél.

olasz