Ma 2017. december 15. péntek, Valér napja van

A Dave Holland Trio Budapesten

A világ legjobb jazzbőgőseinek egyike legújabb triójával Budapesten is megmutatja, hogyan lehet folyamatosan megújulni, meglepetést okozni, és mindig friss zenei hangzást alkotni úgy, hogy a közönség lehetőleg eufóriában távozzon a koncertről. Ebben társai lesznek: Obed Calvaire (dobok) és Kevin Eubanks (elektromos gitár). A legendás bőgős triójával december 4-én lép fel a MOMKultban a Get Closer Koncertek keretében.

Bár négyévesen már ukulelézett, a nagybőgővel mindössze húsz évesen került be a jazz nemzetközi körforgásába minden idők egyik legjobb jazz bőgőse, az angol Dave Holland. Márpedig aki a 60-as években már ilyen fiatalon ott lehetett a londoni Ronnie’s Scott színpadán, az nem kerülhette el a jazz nagyágyúit. Joe Hendersont, Ben Webstert, Coleman Hawkinst is kísérte a híres angol jazz klubban, de hazai nagyságok mellett is szerepelt, így zenélt együtt John McLaughlinnal, vagy John Surmannel. Egészen addig, amíg egy európai turné során a Bill Evans Trio előzenekarában Miles Davis hallotta őt játszani. A koncert után Holland azt az üzenetet kapta, hogy Davis nem bánná, ha onnantól a zenekarában bőgőzne (Ron Carter helyén).  Két hét múlva már New Yorkban volt és elkezdődött egy nagy ívű zenei karrier az Egyesült Államokban.

Miles Davis épp ekkortájt kezdte ízlelgetni a fúziós zenét, így az ifjú Holland olyan lemezek fontos szereplője lett, mint az emblematikus In a Silent Way, vagy a Bitches Brew, illetve a Filles de Kilimanjaro. Közben kikacsintgatott más zenészek és zenei világuk felé, így Chick Corea oldalán is hamar feltűnik. Mielőtt szólókoncerteket és felvételeket készített, még lubickolhatott Stan Getz, Thelenious Monk, vagy Anthony Braxton zenekaraiban a 70-es években.

A 80-as évekre érett be játéka annyira, hogy saját zenekart alapított, és innentől új korszak kezdődhetett. Ekkor élhette ki igazán újító és kísérletező kedvét, ami a mai napig nem hagyta el. Szereti, ha több generáció játszik együtt zenéiben, igyekszik tisztán, érthetően szólni a közönséghez, mégis olyan zenei felfedező utakra indul minden alkalommal, amik a hallgatókat is kirántják a komfort zónából. Legújabb triójába ennek megfelelően a fiatal dobost, Obed Calvaire-t hívta meg, a gitáros Kevin Eubanks pedig régi cimbora, ők ketten már a 80-as években is zenéltek együtt.

A 35 éves Calvaire önéletrajza tele van jól csengő jazz zenészek nevével, mivel sokan választották őt dobosnak pop és jazz területről egyaránt. Csak néhány példa, akikkel együtt alkotott: Seal, Wynton Marsalis, Joshua Redman, Eddie Palmieri. Holland választása feltehetően azért is esett rá, mert a finom kíséretektől az erőteljes szólamokig mindent remekül és változatosan ad elő. Egy olyan trióban, ahol az egyik domináns hangszer az általában háttérbe szorított bőgő, a dobosnak különösen jól és érzékenyen kell reagálnia a kifinomult zenei párbeszédben.

Kevin Eubanks az amerikai tévénézők tömegeinek Jay Leno Tonight Show-jából ismert, ahol 15 évig  vitte a zenekart, mint zenei vezető. A hosszabb Hollywood-i kanyar előtt olyan zenészek oldalán futott be, mint Art Blakey, Slide Hampton, vagy Roy Haynes. Zenész családból származik, ahol a nagybácsitól kezdve az unokatestvérekig mindenki komolyan űzte a zenélést.

Mindhárom úriember kísérletező típus, sokféle stílusban kiművelték magukat, így a trió - különösen a bőgő kiemelt szerepével - egy izgalmas egyensúlyt teremt a színpadon. A csöndesebb jazzes motívumoktól a rockos torzított gitárhangig sok minden megfér egymás mellett, és mivel három kitűnő zenész teszi ezt, egy örökké megújuló, a jazz történetet a tíz ujjában hordozó zenekarvezetővel, nemcsak a zenészek, a közönség is minden koncerten egy felfedező útra indul, ahol végül mindenki máshova jut el.

„Minél többet utazom, annál inkább rájövök, hogy alapvetően mindenki ugyanolyan. A kultúránk különbözik, de az alapvető igazságok, amelyek mindenkit mozgatnak, ugyanazok. Ezek pedig a család, a szeretet, a nevelés, a vágy a valahova tartozásra és a vágy arra, hogy van remény.” Dave Holland

DAVE HOLLAND TRIO

featuring KEVIN EUBANKS és OBED CALVAIRE

2017. december 4. 20.00 MOMkult

Jegyek: 7800-, 9600-, 10.900- Ft

www.getcloserconcerts.com