Ma 2018. január 16. kedd, Gusztáv napja van

Little G. Weevil: Új korszak kezdetén

Little G. Weevil, vagyis Szűcs Gábor kiváló albummal jelentkezett – ezért hát megkértük, lebbentsen fel fátylakat.

Új albumod mérföldkőnek is jellemezhető pályafutásodban: mióta készültél rá, hogy a tradicionálisabb vonal után teljesen mást csinálj?

A Something Poppin` tulajdonképpen két éves készülődés eredménye. Az elején nem volt tudatos. Egyszerűen 2015-ben azon kaptam magam, hogy nem tradicionális blues ötletekkel van tele a felvevőm, amit mindig magammal cipelek. Hogy ez minek a következménye, igazan nem tudom, de azt éreztem es érzem, hogy tele vagyok zenei es prózai mondanivalóval, amit nem tudok egy bizonyos zenei műfaj keretei közé szorítani. 2016-ban még kiadtunk a magyar XLNT Records-al egy akusztikus blues albumot új dalokkal, de mar akkor jeleztem, hogy az egy korszak lezárása lesz, és így is történt. Miközben dolgoztunk az említett albumon, már készültek a próbafelvételek erre a lemezre. 

Szerintünk ez igazi mai, ha úgy tetszik 21. századi blues!

Ez így van. Nekem a blues nem csak egy zenei műfaj, hanem egy kultúra része. Ezt a kultúrát mar 20 éve tanulmányozom, tanulom, próbálom megérteni magyar emberkent. A blues folyamatos változáson ment keresztül a kezdetek óta. Hogy most ebből mi jut el az emberekhez vagy éppen mit éreznek, értenek ebből, az más kérdés. A zenei részét tekintve számos, egykor tradicionálisnak kikiáltott előadó váltott, illetve inkább azt mondanám, haladt a korral. Miért? Erre egészen egyszerű a válasz: a zenésznek is enni kell. Viszont egy blues előadó lehet hogy megváltoztatja a ritmusképleteket vagy éppen az akkordmenetet, de a mondanivaló és a zenéhez történő hozzáállás ugyanaz marad.  Jó példa erre Johnny Guitar Watson vagy a ma is elő Bobby Rush munkássága is.

Külön öröm számunkra, hogy kiváló, általunk is szeretett és nagyra becsült, magyar zenészekkel rögzítetted az albumot! Miért éppen őket választottad?

Az, hogy a lemez egyáltalan megszületett, Podlovics Péternek és a magyar XLNT Recordsnak köszönhető. Pétert nagyon régen ismerem, rengeteget dolgoztunk már együtt. Neki mutattam meg először ezeket a terveket es mivel ő izgalmasnak találta a zenét, Magyarországon kezdtünk el dolgozni. A próbafelvételeket meg más zenészekkel rögzítettük 2016-ban. Nem voltam elégedett a végeredménnyel, úgyhogy kértem egy kis időt, tovább gyúrtam a zenét. Egy évvel később már nagyon konkrét elképzeléssel álltam elő. Az biztos volt, hogy az amerikai Daniel Harper lesz a project dobosa, aki mar négy éve az atlantai zenekarom tagja.  Mikor idén tavasszal Békéscsabán jártam egy fesztiválon, előbb érkeztem egy kicsit. Pont Borsodi Laci és zenekara a hangbeálláson ügyködött. Nagyon hideg volt es esett az eső. Mikor ezek a srácok elkezdtek zenélni, kimentem őket nézni. Mint akit fejbe ütöttek, csak álltam, és azt mondtam - ez az!  Egyből odamentem hozzájuk, hogy skacok, van egy ötletem. Régi es szoros barátság köt össze minket amúgy is. Tökéletes választás volt! Borsodi Laci kiváló társszerzőnek bizonyult, vele gyúrtuk össze a nóták alapjait, amit aztán Pfeff Marcihoz vittünk modellezésre. Mármint Marci házi stúdiójában egyengettük ki a dalokat, ilyen nem is tudom, hogy hívjak, szemplerekkel hozzáadtuk a basszust, dobot, stb. Marci ehhez ért, en azt sem tudom, kilóra merik-e, vagy fontra ezt a zeneszerkesztői programot. Marci játéka és kreativitása is nagyon sokat segített, hogy a dalok elnyerjek végső formájukat. Ehhez mar csak a billentyűs hangszerek kellettek. Podlovics Peti meg pár éve mutatott be Premecz Matyinak, amikor az A38-on a Random Trip zenekarral jammeltünk egy jót. Péter ajánlotta, hogy keressem fel Mátyást, mert az ő stílusa nagyon illik ahhoz, amit én szeretnek és hála istennek, ez is telitalálat lett. Mátyás fantasztikus zenész, igazi zseni és a "megszállott" fajta hozzáállása a muzsikához eléggé egybevág a mienkkel. Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettem és megtiszteltetésnek érzem, hogy elvállalta ezt a feladatot. Így lett teljes az a korai ’70es évekbeli hangzás, amit megálmodtam ehhez a lemezhez.

Mesélj a lemez felvételi munkálatairól!

Először is Daniel Harpert Budapestre reptettük, három próba volt a stúdió felvételek előtt a Sapi Gézánál, hol máshol?  Podlovics szervezés a hangmérnöki garda is. Adam Whittaker egy angol hangmérnök, akit Peter kert fel a stúdiómunkák felügyelésére. Adam rendkívül lelkesen es profin állt a dolgokhoz. Eljött a próbákra, jegyzetelt, járkált, gondolkozott. Mire a stúdióba érkeztünk, teljes képe volt, mit, s hogyan fogunk rögzíteni.

Nagyon jól szól a lemez!

Volt egy konkrét elképzelésem, amiről Adam Whittaker a végén lebeszélt. Most már örülök neki. A próbák előtt többször is leültünk zenéket hallgatni, eszmét cserélni. Tisztában voltunk azzal, hogy minden a felvételen múlik, csodát a keveréssel nem lehet csinálni. "Let`s just make a fucking great album". Ez volt az általános hozzáállás. Hahaha. Az egész hangszerpark tiszta ’70es évek retro. Adamnek van pár olyan nagyrabecsült szerkentyűje, amit minden nap hozott és vitt magával. Ezt a ’70es évek feelinget kevertük 2017-es technikával. A budapesti felvételek az Origo stúdióban készültek. Volt egy par dal, amit Atlantában énekeltem fel, mert megint kijött az allergiám otthon. Mivel a háttér énekek es a rapper hölgy, Dulzura vendégszereplése amúgy is Atlantában volt lebeszélve, ez csak pár óra pluszt jelentett. Így állt össze végül az album, amit májusban kezdtünk és július közepén fejeztünk be.

Mennyire vagy elégedett az album eddigi fogadtatásával?

Ezt még korai lenne megítélni, mert november 17-én jött ki a lemez. A blues szakma lassú, emlékszem a Moving albumom 2 hónap után került a top 10-be. Így, pár hét távlatából azt mondom, barmi lehet. Ezen a heten jelentünk meg az amerikai blues slágerlistán, ami azért elég jó, pillanatnyilag a 20. helyen vagyunk contemporary blues kategóriában. A cél mindenképpen a top 10-be jutás. Ez még könnyen előfordulhat. Szakmailag ez egy kitűnő anyag, de azért ez egy új project, ami merőben más a tőlem megszokottól. Kell egy kis idő. Babonás vagyok, nem szeretek előre fogadni. Büszke vagyok a lemezre, és mindenkire, aki dolgozott rajta. Az amerikai kiadó csinálja a dolgát, ma 3 interjút adtam, a lemezkritikák eddig nagyon pozitívak. Egy út van, előre!

Hogyan mennek dolgaid odakint? 

Semmi mással nem foglalkozom, csak a lemezzel. Pár hete visszaköltöztem Memphisbe, ahol korábban  is éltem már. Mindig fantasztikus érzés járni azokat az utcákat, ahol az ember példaképei is megfordultak. Rögtön írtam 2 új dalt, hahaha. A város "Zuglójában" lakom, normális környék, tele klubokkal, bár mostanában nem vagyok annyira eljárós típus. Még régről  van itt sok ismerős. Tegnap például John Nemeth-tel reggeliztem. Megittunk egy vödör kávét, s közben azon nevettünk, mennyire hasonló a humorunk. Hiába amerikai születésű John, a szülei magyarok voltak. Ezt nem tudja letagadni, ha még akarná sem.

Mennyire kíséred figyelemmel a magyar zenei életet?

Bevallom őszintén, egyáltalán nem követem. Amit látok esetleg, az viszont általában tök jó. Az új generáció nagyon izgalmas dolgokat csinál otthon is. A mainstreamnek kikiáltott mosogatólé muzsika zeneszerzői viszont továbbra is a Billboard lista top 50-100 után koppintanak, és azt is rosszul. Ez sajnos nem változott. Szerintem a magyarországi rádióknak valahogy fel kéne ismerniük, hogy az "alternatívabb" zenei ágazatok hazai képviselői értékes művészi munkát végeznek és egyre növekvő rajongó táborral rendelkeznek. Ráadásul ezek a rajongók hosszabb távon sokkal lojálisabb "fogyasztók", így üzleti szempontból is érdemes lenne őket kiszolgálni. 

Mi a helyzet a menedzsmenttel?

Exkluzív managementem nincsen 2015 óta, mert felmondtam a Piedmont Agency-vel a szerződést. Több promóterrel, illetve egy publicistával dolgozom jelenleg.

Koncertlehetőségek odakint?

Rengeteget tudnék játszani, ha továbbra is klubbozással szeretnem tölteni az életem nagy részét, mint ahogy mi blues zenészek általában csináljuk szerte a világon. Én két éve egy tudatos változás fele terelem a karrieremet, ami miatt tulajdonképpen szinte teljesen kiiktattam a klubbok nagy részét, illetve csak olyan klubbot vállalok, ahol normális körülmények között, normális színpadon, normális fénnyel, hanggal lehet megjelenni, hogy a közönség igazi koncertélménnyel, mosollyal az arcán menjen haza. A Juke Jointnak is megvan a varázsa, de abból nem lehet megélni, illetve meg lehet, ha az ember játszik 20 bulit egy hónapban. Ugye ez volt sokáig. Az is jó volt, mert szeretjük, meg izgi, meg ez a blues... De én a folyamatos fejlődés híve vagyok es úgy érzem ugyanúgy, mint bárki más, aki belep egy munkahelyre, nekem is törekednem kell a feljebb jutásra. Ez rengeteg fejfájással és áldozatokkal jár, de az én életem eddig is erről szolt. Mindig a nehezebb utat választom és újabb álmokat, célokat tűzök ki magam elé. Az "ismétlésbe" beleunok egy idő után, aminek a kreativitásom látja a kárát. Úgy gondolom, ha már itt vagyok, csináljak valami maradandót, ez viszont folyamatos inspirációt igényel.

Hogyan tovább? 

Remélhetőleg sikeres lesz az új lemez, ami újabb lehetőségeket es újabb lemezeket jelentene a jövőre nézve. Most erre kell koncentrálni.

Szűcs Gábor hol tart most? 

Hmm. Egy göröngyös, de rendkívül sikeres korszak végén, ami remélhetőleg egy kevésbé göröngyös, de legalább ilyen sikeres új korszak kezdetet jelenti. 

Fotó: Nagy János, Elizabeth Luther

Szilágyi Norbert