Ma 2018. július 22. vasárnap, Magdolna napja van

Alapi István: Eszkimó, szakóca és más extrák

Elégedett fáradtsággal és a megszokott optimizmussal mesélt hazánk egyik vezető gitárosa a lassan magunk mögött hagyott esztendőről – Alapi Istvánnal váltottunk szót.

Milyen évet zársz?

Elégedetten mondhatom, hogy 2017 nagyon mozgalmas volt minden tekintetben, rengeteget játszottam, új projecteken dolgoztam, stúdióztam ezerrel, szóval semmi okom panaszra.

Menjünk sorban, a tavalyi évet Los Angelesben kezdted, most nem, már ez nagy különbség...

Bizony, nagy különbség volt ez tavaly, a korábbi évekhez képest, hahaha! De hogy egy kicsit komolyabbra fordítsam a szót, a 2016-os januári amerikai út olyan inspirációt jelentett, amelyből rengeteg erőt és energiát merítettem az idén, de a jövőre nézve is biztos támpontokat ad.

Azért Amerikától csak nem tudsz elszakadni, gondolok a The Alapi Scott Connection-re.

Mint arról már többször értekeztünk, a floridai barátommal, Jeff Leone-val raktunk össze egy projectet, az album kilencven százalékos állapotban van, most kell véglegesíteni a keverést. Az az igazság, az elmúlt hónapokban a sok meló miatt kicsit háttérbe szorult a történet, de elterveztem, hogy januárban befejezem, aztán útjára indulhat.

Kinti megjelenésről volt szó, az itthoni kiadás esélytelen?

Jómagam az amerikai megjelenésre voksolok. Persze ki lehet adni itthon is, a kérdés mindössze az, mi ennek az értelme? Angol nyelvű album, olyan zenével, ami itthon nem számít trendinek, szóval a magyar piacon ez… Jeff szeretné, ha itthon is kijönne, de hát szerintem azért, mert nincs tisztában a magyarországi helyzettel, hahaha.

Előfordulhat, hogy a fióknak dolgoztatok fél éven keresztül?

Azt azért nem hiszem, nyugodt vagyok, lesz lehetőség nemzetközi megjelenésre.

Szólóalbumról régen beszélgettünk...

Már csak az hiányozna, semmi más! Most is ezerfelé szakadok, néha azt sem tudom, milyen nap van.

Csak azért kérdem, mert tavaly volt egy kész, házi stúdiódban rögzített gitáralbumod…

Ez így igaz, az említett Los Angeles-i út hatására gyakorlatilag röpke két hét alatt rögzítettem tíz nótát. Ez egy hamisítatlan instrumentális anyag, erőteljes, rockos gitáralbum. Van kinn az USA-ban egy menedzserem, Mark, aki egyébiránt ügyvéd, évek óta mozog a kinti zenei körökben, beszéltem vele erről az anyagról is.

Arról is beszélgettünk tavaly, hogy erősen foglalkoztat egy akusztikus project.

Ez azóta sem változott, még mindig erősen foglalkoztat, de egészen egyszerűen nincs rá időm. De azt sem titkolom, kicsit elfáradtam az elmúlt másfél évben. Túl sokat ültem a gép előtt, túl sokat stúdióztam, túl sok zenét raktam össze, most pihenni akarok ezen a téren egy ideig.

Egyre több zenész állítja, semmi értelme kiadni cédét, mert a megjelenés utáni napokban már felkerül a netre és onnan bárki letöltheti.

Ez pontosan így van. Magyarországon az égadta világon semmi értelme cédét kiadni. Csak a sok munka, idő, energia, de semmi eredmény, illetve nézheted azt, hogy a különböző torrent oldalakról hogyan szedik le már a megjelenés utáni harmadik napon a zenédet, hát, nem a legkellemesebb élmény.

De az igazi zenészekben csak ott munkál a meggyőződés - meg a megszokás -, hogy egy új anyag az új albumot jelent, mégis csak a kézbe fogható cédével kellene kijönni...

Hát, igen, az ember szeretne erőteljesebb lenyomatot hagyni annál, mint hogy néhány file lebeg a világhálón, aztán amilyen könnyen felkerült oda, olyan könnyedén el is tűnhet. Biztos vagyok benne, hogy ezt a polémiát nem én fogom megoldani, hahaha.

Mit szólsz ahhoz, hogy a fiatalok többsége nem hallgat albumot, csak trackeket.

Meg tudom érteni. Ugyanis olyan mennyiségű zene jelenik meg, hogy fizikailag már szinte lehetetlen begyűjteni, birtokolni ezeket. Nemrég láttam egy nagyon tanulságos videót: egy kissrácnak mutattak egy régi, vagy harminc éves kazettalejátszó walkmant, a gyerek forgatta, nézegette, mint valami szakócát, és értetlenül kérdezgette, erre csak ennyi zene fért, és nem lehetett vele még fényképezni sem, és még gps sem volt rajta, aztamindenit… Hát, itt tart a technika, ami persze jó dolog, mert ennyit megy előre a világ. Ufonauták lettünk az elmúlt évtizedekben, csak azt nem értem, hogy az orvostudomány miért topog egy helyben, mert még mindig tünetelnyomó gyógyszerekkel próbálnak gyógyítani, ami persze semmit sem gyógyít meg…

Egyáltalán hallgat a fiatalok többsége minőségi zenét? Mert a kereskedelmi média alaposan lebutította a közízlést...

Egyetértek, ez sajnálatos tény. A nagy többség tényleg nem hallgat minőséget, mert csak azt ismeri, amit az uralkodó média a képébe tol. De azért akiknek például a szülei megmutatják a lehetőségeket, amelyek túlmutatnak a Wellhello-kategórián, azok gyorsan rájönnek, hogy mi a minőség, mit is jelent az ég és föld közti különbség.

Nem tetszik, amit látok, de jobb tudomásul venni a tényeket, mint állandóan keseregni...

Jómagam ezt vallom. Sajnos sokan lesznek megkeseredett emberek, elvesztik a belső tüzet. A sikertelenség borzalmas dolog. De hát azt is tudomásul kell venni, szeretett hazánk kis ország, ebből fakadóan kicsi piac, értelemszerűen nem képes eltartani sok produkciót, hát még a réteg zenéket illetve zenészeket. Sok az eszkimó, kevés a fóka, hogy ezzel az ócska közhellyel éljek.

Mi a helyzet a 35 évvel ezelőtti, újraélesztett fiatalkori bandád, a Front albumával?

Éppen a napokban írtam egy új dalt, ami tiszteleg a 70-es évek progresszív ikonjai felé, már csak ezt kell befejeznünk. Ezzel gyakorlatilag kész a lemez, aztán jöhet az újabb fejezet: hogyan fog ez megjelenni, ki fogja kiadni, és egyáltalán, érdekel ez majd valakit?...

Az Edda jó évet zárt.

Nagyon jót! Sokat játszottunk, mindenhol telt ház és nagy siker várt minket, szóval panaszra itt sincs ok. Legalább ennyire fontos, hogy kilencven százalékosan kész az Edda 33. albuma, amely köztudottan dupla lesz, 22 dal, nem kis meló van mögöttünk! Még a keverés van hátra, tehát Gyulay Zsolti barátom kezében vagyunk, hahaha. Január elején kezdődnek a próbák a március 10-i Aréna-bulira, nagyon érdekes, extra produkcióra van kilátás.

Azon kevés honi zenész egyike vagy, aki gyakran jár koncertekre. Mi volt a legnagyobb élményed az idén? 

Egyértelműen a Queen. Sokan mondják, már lejárt lemez, ugyan már, ez már nem az igazi, és osztják az észt ebben a stílusban a mindent mindig nagyon jól tudó okosok. Miközben ritkán látni ilyen tökéletes produkciót! Adam Lambert zseniálisan énekel, remek frontember, persze erre is mondják a nagy okosok, hogy ááá, azért ő nem Freddie - igen, mert szegény Freddie sajnos már meghalt, ezért nem tud elmenni a bulikra! De a Queen működik, óriási igény van rá, mindenhol ünneplik őket, tehát ez egy élő és működő banda, s tegyük hozzá rögtön, milyen jó, hogy még mindig csinálják! Kiváló koncert volt, mind a műsor, mind a megszólalás, mind a hozzáállás szempontjából, mindenkinek követendő példa lehet, fiatal és idős zenészeknek egyaránt!

2017 legjobb albuma?

Talán az angol basszusgitáros, Antoine Fafard Proto Mundi-ját választanám. Olyan míves, nagybetűs muzsika, hogy mindenkinek őszintén ajánlom.

2018-as tervek? 

Március közepéig Edda. Aztán jöhet az Alapi Scott Connection és a Front megjelenés. De hogy a beszélgetés végére is tartogassak egy jó hírt: tegnap szólt az amerikai menedzserem, a két korábbi fúziós albumomat, a NiXfactor-t és az Inner Vortex-et megjelenteti egy ottani kiadó, január elején szignáljuk a szerződést. Azért ez kellemes évzárás illetve évkezdet, nem?

Szilágyi Norbert