Az egy dolog, hogy a bonus tracken Gábor gitározik és énekel. Az említett nótát beleértve nem kevesebb, mint öt (angol nyelvű) dal szövegének megírását vállalta magára csakúgy, mint Ripoff Raskolnikov. A zenekari fotókat pedig a „főállásban” blues-herflis (és fesztivál-szervező) Horváth Misi készítette. Ennyit a bevezető sorok indokáról.
A „lényeget” tekintve: a 2011-es Borsodi Blue lemeze után 2017-ben készült el a Borsodi Blues Collective CD-je Anything Can Happen címmel (Magic Slimnek ugyanez jutott eszébe egyik albuma címadásakor). Nyilván, akadt, ami változott az idők során Borsodiéknál, ahogyan olyan is, ami nem. Tény azonban, hogy megérte ennyit várni!
A személyi változásokra a Borsodi Blue lemezanyaga megjelenéséhez képest megkésett recenziójában is utaltam. Az új dobos, Mezőfi István „Fifi” főnyeremény, hiszen vitathatatlanul dobogós helyen áll a magyar blues-ütősök rangsorában. A billentyűs hangszerek mögé pedig Binder Norbert (ker)ült, akivel szintén stabilizálódott, összeszedettebbé vált a csapat. Ekképp tehát a muzsika minősége sem maradt változatlan: még nívósabb lett.
A basszusgitáros posztját betöltő muzsikus továbbra is Pfeff Márton, ami természetes, hiszen Marci remekül teszi a dolgát. Ahogyan a zenekarvezető is ugyanaz a személy, még szép. Utóbbi egyenes következménye a zenei irányvonal alapjaiban vett változatlansága, ami nem más, mint a blues lírai, érzelemgazdag, dallamos vonulata. Milyenségére és minőségére az előző, Moonshine and Wine című albumuknál megfogalmazott kitételekre utalok vissza, igyekezve elkerülni az önismétlés veszélyét.
Ha lírai blues, akkor Gary Moore – állhatnánk a kézenfekvőnek látszó párhuzammal. A hasonlóság azonban annyiban merül ki, hogy aki Gary Moore-t szereti (rossz ember nem lehet), szinte biztos, hogy a Borsodi Blues Collecteve-ot is kedvelni fogja.
Ez a zeneanyag azonban mégiscsak más, mint az előző. Változatosabb hangulatú, megkockáztatom: némileg ütősebb dalok kerültek rá, és felértékelődött rajta a gitározás szerepe. Mindkét tényező nyilvánvalóan a pozitív pólus felé mutat.
Lendületes az első nóta, de azért nem mentes a lírai beütéstől. A Thats How I Fell aztán megmutatja mindazokat a stílusjegyeket, amelyek általánosságban jellemzik a zenekart. (Lásd fentebb.) A Man Is A Funny Creature magával ragadó tempóban kvázi a zenekar nagyon nem hétköznapi belső világát tárja elénk, szinte bizalmas bensőséggel. Childhood Days? Mi lehetne más, mint gyönyörű, mégis dinamikus és magával ragadó lassú blues! A karakteres hangszerszólókkal tarkított nótát követően a lemezanyag számomra legkedvesebb darabja következik. Ill Live To See Anoter Day a címe, a különlegessége pedig abban áll, hogy a blues lüktetésébe viszi bele a magyar népzenét! (Segítsetek! Hallhattunk hasonlót bárhol máshol?) Hegedű és brácsa, és ha jól sejtem, szökős dallam-idézet segítségével történik mindez.
A következő lassú blues azt mutatja meg (egyéb erények mellett), hogy a basszusgitáros soundja miként (tökéletesen) alkalmazkodik a zenekari koncepcióhoz. Majd nem kevesebb, mint három vérbő, illetve groove-os darab színesíti tovább a banda egyébként sem szegényes zenei palettáját.
A Little G Weevil vezetésével prezentált bónusz track merőben más karakterű az addig hallottakhoz képest: sokkal közelebb áll a tradicionális blueshoz, és hát, nagyon kedvelteti magát.
Summa summárum. Nem kevesebbet van merszem állítani itt az írás vége felé, mint hogy az Anything Can Happen Borsodi Laci mindenkori formációinak legerősebb, legnagyszerűbb, a legtöbb blues-kedvelő igényét messze kielégítő zeneanyaga. Nem véletlen, hogy külföldi fellépésekre is gyakran hívták őket tavaly.
Igen. Nagyon megérdemli ez a formáció, hogy új lemeze segítségével elfoglalja végre méltó helyét az élénkülni látszó magyar blueséletben. Ehhez már csak szerencsét kívánhatunk a fiúknak, hiszen a szükséges muníciót letették az asztalunkra, ebben a CD-ben testesítve meg azt.