Ma 2018. június 22. péntek, Paulina napja van

GABREAL Léleknyomok

Az első lépéseivel bizonyos fokig Mike Oldfield útjának kezdeti szakaszát járja be a Gabreal nevű egyszemélyes zenekar. Annyiban, hogy ő is alacsony költségvetésű szintetizátor-centrikus anyaggal állt a nyilvánosság elé. Azonban most nem új Tubular Bells készült, mint 1973-ban (annál is inkább, hiszen az több változatban kijött – később), lemezkiadók pedig alig léteznek már, kivált, amelyek felvállalnának efféle muzsikát - itthon legalábbis. Marad hát – egyéb megoldás híján – a szerzői publikálás nem csekély rizikója, a két előadó közötti párhuzam pedig ki is merült ennyiben.

Fókuszáljunk hát Gabreal-re és a zenéjére. Ami az előadó személyét illeti: kiléte a honlapjáról (www.gabrealsounds.com) nem derül ki. Én mégis elárulom, nem a portálunk bulvárosodása, hanem a vele való kapcsolatba lépés könnyebbsége végett: Soós Gábor miskolci hegedűművészről van szó, aki gitározik és zongorázik is, és persze zenét szerez, jelenleg pedig „főállásban” zenét tanít.

„Alapjában véve rock fanatikus voltam/vagyok, de a zenében nem szeretem a kategorizálást, ezért az igényes, ésszel és szívvel létrehozott zenék mind-mind hatással voltak/vannak rám. Bach-tól a Queen-ig, Mozart-tól Jean-Michel Jarre-ig és Wagner-től az Iron Maiden-ig” írta nekem a bemutatkozó levelében. Ezt is azért teszem közzé, mert sokat segít muzsikája „megfejtésében”, mi több: egyfajta kulcsa is lehet annak, hozzátéve, hogy „sok benne a klasszikus hatás és van benne world music is”, ami szintén igaz. „Minimális élő hangszer van rajta, 95%-ban computeren és billentyűs hangszereken készült”.

A lemezt elindító szerzemény, a Gabriel – Isten embere a maga összetettségében is felemelő, megindító hatással lehet a hallgatójára. Itt talán még a Vangelis, Jean-Michel Jarre hatások is érvényesülnek, túl a fentebb elmondottakon. Az Ősi bölcsességbe klasszikus zenei (Bach) feldolgozás is szövődött, tökéletesen illeszkedve Gabreal nagyszerű munkájához. A fák öröksége remekül felépített, alapjában véve lírai alkotás, amelynek a vége felé gyorsul kissé a tempó, hogy aztán megnyugodva térjen vissza a zenefolyam az eredeti medrébe. A Selyemúton misztikuma olykor hatalmas belső erőket mozgósít, különös fényt kölcsönözve a műnek. Az Átváltozás egy magyar népdal és egy klasszikus zenei idézet (Rimszkij-Korszakov) feldolgozásainak tökéletesen véghezvitt metamorfózisa. A Felhőkről álmodom pontosan azt nyújtja, amit a számcím alapján remélhetünk tőle. A Holdciklusok viszont nem az, amit amit elsőre várunk, hanem egy beteljesületlen szerelem történetének pulzálása, pontosan kibontva, kifejezve azt a zenében, a korábbi számokhoz viszonyítottan lényegesen hosszabb egésszé fűzve a különböző ciklusok érzelmi hullámveréseit a vágyódástól a lemondásig. A valamelyest borongóssá vált hangulatunkat az Esthajnalcsillag felragyogása, tündöklő fénye oldja, annak világával.

Nos, kb. ilyesmi a példaértékű első lemez meséje, története, amely – véleményem szerint – jócskán túlmutat önmagán. Annyira sokrétű, hogy Gabreal következő „dobása” szinte bármiféle lehet. Nagyzenekari mű éppúgy, mint progresszív zenekari alkotás. (Voltaképp azért fedtem fel az illető kilétét, hogy ha ő is úgy gondolja, könnyebben leljen megfelelő társakra.)

Annyi bizonyos: az egyszerre könnyed és felettébb aprólékosan kimunkált debütáló CD megszólalásának minden pillanatát élveztem.

Szolgálati közlemény: az anyag CD-n és digitális formában egyaránt elérhető, természetesen a honlap segítségével.

olasz