Ma 2018. szeptember 25. kedd, Eufrozina napja van

FIRKIN We Are The Ones

Jajjjjj! Mit csinált megint velem a Firkin? Akkorát rúgtak rajtam, mintha az űrbe akarnának repíteni! Nem fizikálisan persze, hanem a zenéjük erejével, amiért hatalmas köszönettel tartozom. Végem van azóta is folyamatosan, és a folyamat nem úgy fest, mintha záros határidőn belül véges bírna lenni, micsinájjak. Ki kéne tán kapni a CD-t a lejátszóból, de az, mintha odaragadt volna. Így meg pörög, forog folyamatosan, de bánom is én, hiszen hallgathatom a remek muzsikát.

Igen. Megunhatatlan ez a Firkin-lemez is, mint a korábbiak hatottak újdonságképp, és a megvalósítás mikéntjébe, toronymagas nívójába sem lehet belekötni a legrosszabb indulattal sem. Azaz: a We Are The Ones is méltó a zenekarhoz, naná!

Mondhatnám, önmaguk nehezítették meg a dolgukat azzal, hogy az első kiadványukkal olyan magasra tették a lécet, hogy a legtöbb banda csak átbújni tudna alatta. Az azt követően született muzsikáik még feljebb tolták a mértéket olyannyira, hogy az minimum az európai élvonalat célozzák immár, holott a nemzetközi mezőny jócskán erősödött az idők során. Ám, az idén tízéves Firkin fejlődésének diagramjának íve pillanatokra sem tört meg. Az új lemezanyag pedig csak ráerősít a fentiekre: „ők az igaziak”, kétség sem férhet hozzá!

Például azért, mert a megőrizve meghaladás nem csupán elcsépelt, üres frázis náluk, hanem tartalommal bőven megtöltött jellemzője a muzsikájuknak. Megőrzésre vált érdemessé annak a dallamvezetésnek a követése, amely az ír típusú folk-punk sajátja és jellegzetessége egyben. Ennek látszólag mond ellent a már-már metálos keménység, amely a hangszerelés fő jellemzőjévé vált a Firkinnél, ehhez ez albumhoz érve. Mindezt betetőzi a váratlanság, a meglepetés, az innováció ereje és hatalma: az ötletek sokasága, azok kifogyhatatlannak tűnő, szakadatlan pezsgése.

Akár a korlátlan szabadság érzése a közönség oldalán. Az azonnali ráhangolódás garantált, miközben őrült energiák cikáznak oda-vissza.

Sietve nyugtatok meg mindenkit: a slágergyártás sem maradt el eközben! Sőt. Annyira erős az anyag, hogy ha eljön az ideje, egy best of-album szilárd alapját is képezheti. Az idei évben azonban (az utókor kedvéért jegyzem le: 2018-at írunk) a megérdemelt ünneplés ideje következhet a kerek évforduló okán, ami lemezbemutató koncertekkel is lazán abszolválható, hiszen az egyik potenciális sikerszám a másikat éri a CD-n.

Az All is Well akkora kezdő sebességet ad, hogy valamiféle tereptárgy akadályozhatja meg csak a hallgatóját a gyors elszállásban. A(z) One More Pint az új búcsúszám egyike lehet: közönség-énekeltetős kocsmazene a koncerteken. A Those Irish Punk Girls a szelídségéről lesz majd híres – vélhettük a nóta elején. Tévedtünk, hiszen a szemünket kaparnák ki azok a lányok, ha rosszul viselkednénk. A címadó nóta pedig még inkább feltüzel, és semmit nem tehetsz ellene, ha akarnál sem.

Ez volt az első négy szám rövid ismertetése, a példa okáért. Elhihetitek: a tucatnyi dal mindegyikéről tudnék szólni pár jó szót (hiszen Szalóki Ágit és Göttinger Palit sem említettem még), de nincs szívem megfosztani titeket a felfedezés örömétől.

Ezzel együtt muszáj kimondanom, hiszen ez az objektív igazság (bármennyire szubjektív is a fránya lemezkritika): a We Are The Ones a Firkin eddigi legerősebb, legérettebb, legkiegyensúlyozottabb lemeze! Hallgassátok, szeressétek: a cselekvés automatikusan vonja maga után az érzetet. Mert ez már csak ilyen, hiába.

Nagy az írek emberkertje, sőt nőttön nő. Most a Firkin jóvoltából történt újabb, jókora terület-foglalás a stílus iránt elkötelezett hívek számára. Vagyis, éppen nekünk!

- olasz -