Ma 2018. június 22. péntek, Paulina napja van

Borbély-Dresch Quartet: Körbe-körbe

Az arányaiban és hangulataiban remekül eltalált Borbély-Dresch Quartet lemez után (Te + Te – Fonó, 2006) aligha lehetett kérdés a közös munka folytatása. Rendkívül elfoglalt muzsikusokról lévén szó, bő évtizedet kellett várnunk az eredményére, de megérte!

Szinte függetlenül az idő-tényezőtől, a kvartett összetételét illetően csak a dobos posztján következett be változás: Baló István helyén most G. Szabó Hunor játszik. Horváth Balázs (bőgő) és a két szaxis (illetve részben fuhunos) „Mihály királyok” személye természetesen, változatlan.

Egy másik eltérés a lemezanyag valamivel élénkebb tempója, ami a lírai hangvételű témák módosulásával, egyfajta átalakulásával (másfajta építkezésével) is összefüggésben áll. A fúvósok eddigi kiemelt szerepe egyértelmű főszereppé nőtte ki magát. A korábbi koncepció része: a folk-alapú jazz jelenléte pedig továbbra is jól érzékelhető.

Ezúttal nem hat, hanem hét (újabb) témát dolgoztak fel. Most Borbély Mihálynak jutott több energiája a projektre annyiban, hogy a közös szerzeményen túl ő négy sajátot jegyez.

A játék egy Játékkal indul. (Ez a Dresch-szerzemény címe.) Van is benne valamiféle természetes, gyermeki báj, fürgeség, elevenség, amint a szoprán- (Dresch kezeiben) és az alt szaxofon (Borbélynál) igyekszik kibújni a másik állította, időleges „csapda-helyzetből”. A Fogócska annyiban becsapós, hogy ehhez mindkét fúvós szoprán szaxofont vett magához, de a stílusjegyeik alapján kitalálható (már amikor nem a ritmus-szekció kapott játékteret – remekül élve a lehetőséggel), mikor ki „menekül” éppen a másik elől, bár az iram nem kizárólagosan sprintekre szorítkozik.

A Jókívánság szolid szépsége és visszafogottsága érzelemgazdagságról is tanúskodik, a kvartett valamennyi tagja részéről. Szívmelengető bizsergést okoz ennek a számnak a hallgatása. (Nem mintha a többié nem, de ez a bő nyolc perc különösen.) A Bojtár a két fúvós félisten rövid, de fajsúlyos improvizációja: a furulya és a fuhun hangjainak parádés egymásba kapaszkodása.

A lemezanyag második fele a CD címadó szerzeményével kezdődik. Úgy fest, ebben sikerült legegyenletesebben leosztani a szerepeket a kvartett tagjai között, ami miatt ez a szám (is) különösen szerethető, hiszen mindenki nagyot alakít benne. Léteznek szerelemről szóló darabok a jazzben? Természetesen! Az e lemezen hallható Úton hozzád a legkiválóbbak közül való: a várakozás öröme és boldogsága nagyon átjön a hangszórókon. Olyan fajta érzelmi töltést közvetít, amely bárki számára megérthető és megélhető. Végül, de nem utolsósorban: a Szignál! Színpompás vibrálása sokkal, de sokkal több szimpla figyelem-felhívásnál, ami a szignál funkciója lenne, általánosságban.

Összességében pedig: a Körbe-körbe egy újabb nagyszerű Borbély-Dresch CD, amelyre valamennyi alkotója büszke lehet, és amelyet örömmel vehet birtokba a jazz értő közönsége.

Érdekes, hogy a magyar jazzben másfajta nemzedékváltás tanúi lehetünk, mint a népzenében. Itt a „nagy öregek” „hadállásait” nem a fiatalok foglalják el egycsapásra, hanem a közvetlenül utánuk következő nemzedék tagjai lépnek oda, a helyükbe. Mindez közvetve annak a jellegzetesen magyar irányzatnak a felerősödését is jelenti, amely markánsan különbözik az Amerikában honos (kissé megcsontosodott) jazz-stílusoktól, és ez így van rendjén. Tény, hogy ez a dominancia akár korábban is kialakulhatott volna, de ne legyünk telhetetlenek. Jobb később, mint soha.

olasz