Ma 2018. szeptember 25. kedd, Eufrozina napja van

Párniczky Quartet: Bartók Electrified

Nincs már több akadály, nincs többé mit keresztbe tenni. A szerzői jogdíjak lejáratával Bartók szelleme végérvényesen kiszabadult a „jazz” feliratot viselő palackból (is). Megpróbálni oda visszazárni, szükségtelen és értelmetlen vállalkozás lenne, hiszen így jártunk jól. A soron következő, Bartók-átértelmezéseket felvállaló társaság, a Párniczky Quartet ugyanis – hadd előlegezzem meg máris – első osztályú minőségben oldotta meg a nem kevés fejtörést igénylő feladatot.

A zenekarvezetőt a klezmer muzsikát jazzel elegyítő Nigunból ismerhetjük a legtöbben. Párniczky András gitáros ugye, nem is akármilyen. A Nigun felemlítése sem véletlen, hiszen két társát onnan „importálta”. Nevezetesen a szaxofonos Bede Pétert és a rutinos dobos Baló Istvánt. A másik ritmushangszer megszólaltatásáért a sokoldalú fiatal nagybőgős, Hock Ernő felel ebben a kvartettben.

És, amit együtt létrehoztak, annak fókuszában tulajdonképp egy komplett bartóki mini-univerzum, a Mikrokozmosz áll. Az írásra készülődés okán újrahallgatva az eredeti műveket (többnyire a szerző előadásában), döbbentem rá ismét, hogy a Mikrokozmosz a tulajdon, örök-érvényű nagyszerűségén túl mennyire képlékeny jazz-alapanyag! Szinte csak a „felépítményét” kell megtervezni és kivitelezni, ami ideálisan Párniczky Andrásék részére szabott tender!

A „villamosítás” a IV. füzetben található 113. Mikrokozmosz-darab feldolgozásával kezdődik, a címe: Bolgár ritmus. Kis ostinato-alap felett madár-szabadságú (nyilván, nem kizárólag a Bartók által megálmodott) dallamok szólnak a szaxofon, majd a gitár előadásában. Mindez annyira izgalmasra sikeredett, hogy saját (Párniczky-) darab követheti: nem egyéb, mint a Frusztráció! Lépdelő akkordjai szemléletesen fejezik ki, hogy miként lovalhatja bele magát bárki ebbe a természetellenes érzésbe vagy helyzetbe.

A Nagy szekundok (Mikrokozmosz V., 132.) a hallgatók őszinte csodálatát válthatják ki, a nagy nehézségű darab magas szintű átértelmezése hallatán. Falusi tréfa (Mikrokozmosz V. 130) egyetlen, bőven mért percben? Nem csak hogy megoldható az előadása úgy, hogy az kifejező, sőt élvezhető legyen! Elárulom: a csattanót nem feltétlenül Baló Pisti produkálja. Majd, egy kis Csónakázás fültanúi lehetünk (Mikrokozmosz, V. 125.), amely akár jazz-klasszikus lehetett volna, ha nem Bartók jegyzi eredetileg, hanem Coltrane például.

És aztán, szűk partok között ömlik a Sebes, a Benny Godoman-nek írott Kontrasztok harmadik tétele, amelyet egyesek Bartók jazz- vagy jazz-hatású művének tartanak. Ennek örömére felröppenhet újból az egyszerűnek tűnő kérdés: mi a jazz? A válaszom annyi: ahogyan Párniczkyék (rövidebb lére eresztve) átgyúrták, úgy már vitán felül az!

Igen. Meg kell a búzának érni, tudjuk, illetve ismerjük. No de egy jazzdobos ötlete nyomán kibontakozó hangszerelésében, enyhén szólva szokatlan. Ám, a biztos kezű vetés termés-eredménye aligha lehet kétséges. Egyébként pedig a lemezanyag talán legkülönlegesebb darabja, a ritmus-szekció másik hangszerének hathatós támogatásával. A Szinkópák (Mikrokozmosz V. 133.) jellegzetesen jazzbe kívánkozó bartóki mű, tökéletes konvertálásban, Párniczky András (nem kizárólagos) jutalom-játékaként elővezetve. Alátevés. Lesztek szívesek nem rosszra gondolni, hiszen ez csak egy cím: Mikrokozmosz IV. 98. A kvázi tempó-nélküliség közepette felhangzó zenén méltán lehet álmélkodlni! És, talán a mostanában errefelé kószáló medvék hírére a Medvetánc zárja a Párniczky Quartet műsorát. Jól ismert darab, amely egyszerre tükröz mainstream- és free jazz, valamint világzenei hatásokat. Csakúgy, mint a CD-n rögzült anyag egésze, összességében.

Végül, de nem utolsósorban egy látomásos gondolatomat osztom meg veletek. 2017. decemberében, amikor ezt a muzsikát rögzítették, tuti, hogy Bartók valamiképp befigyelt a stúdióba: segíteni akarván a fiúknak. Igen, bekövetkezhetett ez a csoda, és segített is nekik, én legalábbis teljes bizonyossággal hiszek benne.

olasz