Az I Wanna Rock le sem tagadhatja, hogy az AC/DC ihlette, bár az „I Just Wanna Rock” falkavokál és a szájgitár bevetése inkább parodisztikus hangvételt kölcsönöz az egésznek. A Professor Satchafunkilus először King Crimsonos: földöntúli szaxofonnal indít, (Joe fia, ZZ fújja) aztán átvált egy kellemes funky témára, ami nem idegen Satch zenéjétől. A Revelation szép dallamos szerzemény kicsit Steve Morse modorában, a Come On Baby pedig egy nagyszerű ballada, síró gitárral. Az Out Of The Sunrise alapját a zongora és az egyszerű, lábképen vert monoton ritmus adja, és erre teszi rá a Mester a szép dallamait. A Diddle Y-A-Doo Dat kemény, dübörgő basszusalapján és lendületes dobjátékán nem kell sokat gondolkozni, de Joe hatásosan odateszi a magáét.
A végére maradt két hosszabb szerzemény. Az Asik Veysel zaklatott ritmusú kemény rockját Satch derekasan végigpörgeti, a progresszív hangokat idéző, sok váltással átszőtt Andalusiában rendkívül érzelmes, virtuóz játékot mutat be hősünk.
Az a jó Joe Satriani muzsikájában, hogy sokféle stílushoz hozzányúl, de mégis egységes anyagokat gyúr össze lemezein. Kétség nem fér hozzá, hogy a rock egyik legnagyobb hatású ás tudású hangszerszólistája.