Ma 2018. október 23. kedd, Gyöngyi napja van

Pajtás Daloljunk HC Magyar hardcore 1984-1988

Kis magyar hardcore időutazásra invitállak titeket! A nyolcvanas évek közepe - vége tájékára száll vissza az időgép, a műfaj hőskorába, a fellelt eredményeket pedig válogatáson, (utóbb) CD formátumban szállítva. Mert van/volt miből válogatni, szerencsére.

Ha felpillantotok a címben jelzett évszámokra, egyértelmű: közvetlenül a rendszerváltást megelőző (de a Cpg bebörtönzését követő) időszakban megszületett egyik underground vonulatról beszélünk. Vagyis, ezeknek a bandáknak nem hogy esélyük, de reményük sem volt „hivatalosan” jelentetni meg lemezeket. (Akiknek aztán sikerült, /az AMD és a Leukémia/ túlélték azt a kort, sőt az ezredfordulót is.) Ezért a legkevésbé sem a trehányság rovására írható a gyenge hangminőség, hiszen a felvételek házilag, koncerteken vagy próbatermekben készültek. Mindezek ellenére ez a válogatás képes egyfajta zenei körkép és társadalmi-közérzeti korkép megrajzolására.

Az anyag értékeltetéséhez hátrányt képez a megfelelő szakkönyv hiánya. Pozsonyi Ádám „tekintetes úr” szubjektív punktörténete („A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong” - szerzői kiadás, 2001) érintőlegesen ejt ugyan szót néhány zenekarról (hiszen punk-nemzetségről beszélünk tulajdonképp), de mégsem pótolja a szükséges érdemi információkat. Így aztán azok begyűjtése rám hárul, már amennyire napjainkban teljesítő ez a nemes feladat. Előre is elnézést kérek tőletek, hiszen a végrehajtása nagyon nem fog tudni olyan mélységű lenni, amilyet az akkori, a történéseket folyamatában ismerő és követő rajongók elvárnának. Mentségemre annyit, hogy lényegében az a muzsika áll csak a rendelkezésemre, amely a CD-n hallható.

Mert igen. A CD belső borítójából alig derül ki valami, bár sejthető, hogy a zenekarok közötti átjárás nem volt elhanyagolható, ami egy szubkultúra hazai kialakulásának korai időszakában szinte természetes. (Erről meglehetős részletességgel a Passzió kiváló interjú-sorozatából tájékozódhatunk legfőképp.)

Jobb megoldás híján a megszólalás sorrendjében igyekszem a legérdekesebb, egyáltalán: a hozzáférhető információkkal szolgálni. Az egyes források szerint két évig létezett Marina Revue öt száma a már említett punk-történetben is visszhangra talált paksi Totál 85 nevű fesztiválról való, amelyet épp a zenekar egyik tagjának fotója illusztrál a könyvben. A zenekar egyébként egyfajta elő-szupergroup: Balatoni Endre (Boli, szegény) később a VHK-ban Papp Gyuri a Tizedes meg a Többiek-ben, Lőrincz Sándor (Lörke) az AMD-ben, Rupaszov Tamás pedig aztán a Trottelben szerzett országos hírnevet magának, hogy egy-egy zenekart említsek csak velük kapcsolatosan. (Nem mellesleg, Rupaszov Tamás lemezkiadója, a Trottel Records tevékenysége nélkül lényegesen szegényebb lenne a magyar rock-történelem. Nem sorolom – mert ez az írás nem arra fókuszál – hogy mennyi és mekkora kaliberű zenekarokat indított el a pályán, csupán megjegyzem: ez a kiadvány is az övé.) A zenéjük egyébként tökéletesen megfelel a műfaj írott vagy íratlan szabályainak. A szövegek cizelláltsága, nívója tekintetében viszont - vitán felül - megelőzték a korukat.

A punkos erényeket is csillogtató Utolsó Ítélet itt hallható egyetlen számáról annyit: ez a legrégebbi (1984-es) felvétel a lemezen.

Milyen volt a ma is aktív Leukémia 1987-ben? Úgy vélem, ez a három daluk nem kicsit vetítette előre az idén (2018-at írunk) újra kiadott, eredetileg 1993-ben megjelent, műfaj-klasszikusnak számító lemezük (Közel a fejhajlító géphez, Trottel Records) igényességét, agyasságát, innovatív erényeit, holott csak a dobos Guppi volt aktív tag mindkét felvételsorozat készítésénél.

És az 1988-as AMD, Sotárral? Nos, rájuk is érvényes fentebb, a Leukémiánál leírtak azzal a nem elhanyagolható kitétellel, hogy az ő 1991-es, újra kiadott, a műfaj kulcsfontosságú lemezéről (A háború borzalmai…) önálló ismertetőt olvashattok hamarosan ezen a portálon.

Afelől sincs kétségem, hogy az Új Élet egyetlen, 1985-ben készült koncertfelvételének méltó helye van ezen az albumon.

Az AMD későbbi basszusgitárosát (Sík Endre) a soraiban tudó Kazányi (ez a neve a bandának) ugyancsak nem kevés punkos beütéssel bír. Információ azonban nem igazán lelhető fel róluk a neten. Bocs.

A Bandanas 1988-ból való két nótájában, amelyben bizonyos Tizedes (ki lenne ő más, mint Papp Gyuri!) és FidóÖcsi gitároznak, szövegeikben pedig erőteljes a punk jelszavának („no future”) hatása. Kell-e többet mondani ennél?

Végül, de nem utolsósorban a Psycho jön 1986-ból, öt szám erejéig. Énekese a VHK egyik hajdani, köztes utódzenekarában (MagUra Napotvet) kiteljesedett Zsámán Attila, gitárosa pedig később, éppen a VHK-ban megfordult Fidó volt. Nem semmi csapat lehetett ugye? Bizony, hiszen a zenéjük sem az.

És ez nem minden. A CD mellé fanzin jár, amely értékes korabeli fotókat és a fontosabb dalszövegeket tartalmazza.

A „daliás időkből” származó muzsikák sodró erejének hatására a hardcore ma is él Magyarországon. Hogy mennyire virul, más kérdés, de hogy az ő történetüket ki foglalja össze majd lemeze(ke)n, ki írja meg azokat és mikor? Nem látok a jövőbe, amit nem mindig sajnálok olyan nagyon.

olasz