Ma 2018. december 11. kedd, Árpád napja van

AMD: A háború borzalmai sőt még rosszabb!

„Az A.M.D. zenekart az énekes Sotár (Ferenczy Tibor - RIP) és a dobos Kiskovács alapította 1987 nyarán, a mára már kultikussá váló első magyar hardcore együttes, a Marina Revue és az akkoriban megjelenő külföldi hardcore zenekarok hatására.” - közölte a Hammer World 2017-ben, a zenekar 30 éves fennállására emlékezve.

Azonnal megütötte a szememet az „első magyar hardcore együttes” - kitétel. Nos, innen aztán elindulhat a viták végtelen folyama, mivel a Trottel másik új kiadványa, a Pajtás Daloljunk HC 1984-1988 (már olvashattok róla a portálon) nem feltétlenül ezt támasztja alá. Ám, ha leszűkítjük a mezőnyt a hosszabb életű, kultikussá vált HC-bandákra, alighanem igaz lehet a megállapítás.

Az előzményekhez tartozik, hogy a demóját 1988-ban vette fel a zenekar. Egy évvel később német kiadónál jött ki a hatásos című Shocking Stalin Tour című kazettájuk (ma minden bizonnyal értékes ritkaság), majd – szintén kazettán - 1990-ben a Ne Vonulj Be!

Az írás tárgyát képező, egy évvel későbbi felvételsorozat LP-n is megjelent. Az „elkövetők”: Sotár (ének), Lörke (gitár), Sík (basszusgitár), Kiskovács (dob) voltak. A jelen írás tárgyát képező anyag a frissen újra kiadott a CD-verzió.

Kár, hogy a szintén 1991-ben megjelent, a Garázs II. kazettán hallható Terror című AMD-nóta nem került fel a lemezre (minden bizonnyal jogdíj-fizetési kötelezettségek miatt), holott a kordokumentumok sorát épp úgy gyarapíthatta volna, mint az érdekességekét. (Egyébként a Fekete Lyuk gondozásában, ugyanabban az évben kiadott kazi /a Ne Vonulj Be/ sem tartalmazza a dalt.) Bónusz felvételek nélkül mégsem maradtunk, ám azokról később ejtek szót.

Hogy milyen több mint negyedszázad után visszahallgatni az újra kevert eredeti lemezt? Mindenképp jó érzés, hiszen megvan az idő-távlat, a kellő rálátás, hogy viszonylagos objektivitással lehessen értékelni számos körülményt. A legfontosabb az, hogy minden bizonnyal a kor legletisztultabb, leginkább kérlelt alkotásának számított, a saját stílusában persze. (Remekül állja az összehasonlítást az imént említett válogatás-lemez minden zenekarával.) Továbbá: számos tekintetben előre mutat és követendő példákkal szolgál (a külföldi minták segítségével létre jött általánosságokat is magában foglalva), változatosan bontakoztatva ki a műfaj stílusjegyeit. Mire gondolok? A zenekari megszólalásra épp úgy, mint a szövegekre. (Dalszövegeket és fotókat tartalmazó füzet ehhez a lemezhez is tartozik.)

Az agyas és erőteljes basszus-futamok ma is élvezetesek, de persze a zenekar többi tagja sem teljesített rosszul, sőt. Már akkor érződött, hogy Sotár a szcéna meghatározó egyéniség volt. (A 2016-os, Passzión megjelent Lörke-interjú Sotár halálával kapcsolatosan olyan körülményt feszeget, amely már akkoriban /1994/ felvetődött hc-berkekben, amit a Rockinform korabeli nekrológja is felvet lehetséges verzióként. Érdemes rákeresni.)

A végső soron pozitív gondolatokat sugalló nyitó dal, a Tisztán a cél felé önálló irányzatot teremtett, amit aligha kell ennél részletesebben magyarázni. A második dal direktben a kábítószerezésről szól (Pulyka), akár csak a következő, de az „csak” áttételesen. A Harcolj! bizonyos politikai színezete – meglepő előrelátással - ma is aktuális sajnos, hadd ne mondjam, miért. A Vese újabb, különös vízió, akárcsak a Karó. Ne vonulj be című dalnak az akkoriban kezdődött délszláv háború adott sajnálatos aktualitást. (Tudomásom van arról, hogy a hasonló című kazettát a Vajdaságban is terjesztették.) Az Előre a múltba szövegvilága szintén stílust teremtett. A kissé prédikáló, „észosztó” minta azonban engem kissé eltávolított a hardcore-tól, de hogy nekem nem jön be, az egy dolog. A következő négy dal – szerencsére – nem ennyire felszínes. Az utolsó szám, a Valaki készül pedig egyfajta punk életérzést tükröz.

A 2011-ből való öt dalt kissé átalakult zenekartól hallhatjuk. A „túlélőkön” kívül (finom célzással az 1995-ös lemezükre) Fidó lett a második gitáros, az ének-mikrofon mögé pedig Csiszi állt. Ez az összetétel nem kicsit a punk irányába vitte el a bandát úgy, hogy a két gitáros alaposan felpörgette a zenét úgy, hogy a szövegek lényegében hasonló képeket tükröznek, mint az 1991-es példák.

A kultikus zenekar meghatározó lemezének újra kiadása (a továbblépés irányával felturbózva) mindenképpen indokolt, hiszen az nem rock-múzeumi darab. Nem szimplán nosztalgikus érzéseket táplál a múlt hc-közönségében, hanem arra is jó, hogy a mai fiatal generáció okuljon belőle akár így, akár úgy, akár zenészekről legyen szó, akár nem.

olasz