Ma 2019. május 20. hétfő, Bernát, Felícia napja van

Anna Mur: Hol volt, hol nem... (Szerzői kiadás)

Az EP-t nyitó címadó, meseszerű valcer (Anna szirén-éneke) hipnotizál, elvarázsol, elbűvö, és első hallásra magához húz.

A 2017-ben megjelent háromszámos Anna Mur-kislemezt követve most elkészült annak 5+1 dalt tartalmazó folytatása. Az újdonságtól behaltam, mégis kétségeim vannak, mit is kellene leírnom most, hiszen illő lenne némi, objektívnek képzelt távolságot tartani tőle, ha nehezemre esik is. Akkor hát? Húzom kicsit az időt, abszolválom a kötelezőt. Vagyis.
A portál olvasói nem találkoztak még ezzel a formációval, ezért nem opcionális feladat, hanem elvárás az Anna Mur bemutatása. Valaki mégsem ismeretlen előttünk, hiszen Szlávics Anna másik együttesének munkáiról nem egyszer volt alkalmam beszámolni. A Cirkusz-Ka mint olyan, megvan mindenkinek, ugye? Nos, az oldalági formáció jelenleg rendszertelenül működik, mivel a gitárosa időlegesen áttette székhelyét a ködös Albionba. Anna kreativitása nem apadt ettől, természetesen, ezért életre hívta az Anna Mur-t, ahol ő maga fuvoláról gitárra váltott. Somogyi Márton (billentyűk), Szalay Tamás Géza (nagybőgő, basszusgitár) és Orosz Márton (dobok) csatlakoztak hozzá segítségül. Jól tették.
Mert ez a kvartett nem kevesebbet művelt, mint hogy káprázatos új színt kevert ki a magyar pop (és/vagy, talán a popjazz) palettáján. Ám az esetlegesen ide asszociált pejoratív felhang sürgősen fejejtős, hiszen amit megalkottak, az a legnemesebb érelemben vett, legfelsőbb kategóriájú muzsika, neveztessék bármiképp, a stílusa tekintetében! No ez az, amit alig mernek játszani majd a végletekig lebutított zeneszámokat köpködő rádióadók, mert az Anna Mur nagyon nem az efféle „mainstream” vonulatot képviseli. Amelyik frekvencia viszont bevállalósan rákattan (hallgatóságával együtt), zsigeri bizsergéssel „veszi meg” a produkciót, és nem fogja többé elengedni. A jó hírét kelteni és tovább adni? Ha csak azt nem!
Az EP-t nyitó címadó, meseszerű valcer (Anna szirén-éneke) hipnotizál, elvarázsol, elbűvöl és első hallásra magához húz. A középtájon hallható „Ne öltözz fel” gyengéd erőszakkal bír maradásra, látva, hogy az kicsikét sincs ellenedre. A némileg más felállásban rögzített (magyarán: az előző anyagról átvett) bónusz szám pedig csakis addig enged karnyújtásnyi távolságra, amíg ismételten elindítod ezt a lemezt, hogy megismétlődhessenek ugyanazok a mozzanatok és történések, unos-untalan.
Az énekdallamra, valamint egymás játékára hiper-érzékenyen reflektáló, káprázatos hangsorokat előcsalogató, mégis elsősorban befelé figyelő muzsikusok csodálatos teljesítményt nyújtanak. (Az egészet rögzítő stúdió /LV, vagyis Válik Laciék/ szakemberei nemkülönben.) A virtuális valóság fénytörésében lebegő dalok már-már költői képei álomszerű utazásokra csábítják a hallgatókat, ám nem oldoznak fel senkit a vélt vagy valós, netán a tudat alatt fojtottan lappangó bűneik alól. Ne is kérd tőlük, megnyugvást senkinek nem adnak. Amit kapni fogsz majd, az a szférák XXI. századi zenéje. Anna énekesnőként mintha korunk szelíd szavú Karádyja lenne. Egy hamvadó cigarettavég parázslik az asztalán, üveg hamutálban. Enyhe füst gomolyog onnan, talán valóságosan, talán a lelki szemeink előtt, miközben annyi biztos csak, hogy szól az Anna Mur muzsikája. Kevés rá a szó, hogy szép.
Gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű.

olasz