Ma 2019. június 26. szerda, János napja van

Koncert Jon Hiseman emlékére április 24-én

Április 24-én ismét Colosseum dalokat hallhatunk élőben: az egykori legendás zenekar két tagja, Clem Clempson és Mark Clarke is játszik majd a JCM nevű trióban, mely műsorával az egykori barátra és dobosra, Jon Hisemanre emlékezik.

2018 nyarán hunyta le örökre szemét a legendás egykori jazz-rock zenekar, a Colosseum dobosa, Jon Hiseman. Hiseman 73 éves volt, a szintén Colosseum tag felesége, Barbara Thompson, valamint két felnőtt gyermeke és négy unokája búcsúztatta.

Élete utolsó évében Jon két egykori Colosseumos zenésztárs: Clem Clempson gitáros és Mark Clarke basszusgitáros-énekes társaságában zenélt, a keresztneveik kezdőbetűiből kialakított JCM nevű power trió tagjaként. A hármas egy lemezt is készített: a Heroes olyan dalokat gyűjtött össze, amiket Hiseman korábban elhunyt egykori zenésztársai írtak, köztük Jack Bruce, Allan Holdsworth, Dick Heckstall-Smith, Graham Bond és Ollie Halsall. A sors végül úgy alakította, hogy a régi zenésztársakra emlékező lemez egyben Hiseman munkásságának mementójává is vált.

A JCM a lemezzel tavaly tavasszal kezdett turnézni, amit aztán Jon kezdődő betegsége miatt kellett félbeszakítani. Mark és Clem most az elvesztett barátra emlékezve szeretné pótolni a fellépéseket, ezért csatlakozott hozzájuk Georgie Fame és Van Morrison egykori dobosa, Ralph Salmins.

A koncertek programja Jon Hiseman munkássága előtt tiszteleg: elhangzanak a Heroes lemezen is szereplő dalok, például a Humble Pie-tól a Four Day Creep, Gary Moore-tól az Inquisition, a Mountain-től a Theme From An Imaginary Western, és persze szerepelnek majd olyan Colosseum klasszikusok, mint a Tommorows Blues és a Morning Story. A turné április 24-én érkezik Budapestre, a Dürer Kertben játszik majd a hármas. Egyik koncertfelvételüket itt láthatjuk: https://www1.wdr.de/mediathek/video/sendungen/rockpalast/video-jcm-herzberg-blues-allstars---theme-for-an-imaginary-western-100.html

A Livesounds bemutatja: JCM: in Memory Of Jon Hiseman – Tour featuring Clem Clempson, Mark Clarke és Ralph Salmins
2019. április 24., szerda 20 óra
Budapest, Dürer Kert
JCM: In Memory Of Jon Hiseman – Mark Clarke, Clem Clempson, Ralph Salmins
Belépő: 6500 Ft, március 25-től 6900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és a www.a38.hu weboldalakon, a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint a Dürer Kertben.