Ma 2019. október 22. kedd, Előd napja van

Az Új Pátria sorozat (Hagyományok Háza - Fonó Records)

Nem célom visszanyúlni a népzenei gyűjtőmunka hőskoráig, hiszen az írás apropóját az a tény szolgáltatta, hogy a Fonó Records a közelmúltban díszdobozba gyűjtve adta közre eddigi, jelen állás szerint teljes Új Pátria sorozatát.

Mondjon bárki bármi, én úgy látom: a magyar népzene a helyén van, jól van, köszöni szépen! Lelkes fiatalok körében (is) nő a népszerűsége, láthatjuk: a tévében immár évről évre „felszáll a páva”, újra és újra elkápráztatva a műsor követőit, a népzene szerelmeseit. Régebbi és új zenekarok, stabil és alkalmi formációk készítenek, adnak ki erős népzenei hatásokat tükröző lemezeket folyamatosan, a vásárló közönség legnagyobb örömére. Aggodalomra úgy vélem, semmi ok: nemzeti kultúránk örökül kapott, meghatározó szegmense minden bizonnyal túl fog élni még néhány nemzedéket, legalább!
Így áll tehát a helyzet napjainkban, de honnan eredeztethető mindez? Mi mindent tudtak, mennyi néphagyományt ismertek és hogyan élték meg azokat, hogyan muzsikáltak, énekeltek a „régi öregek” egy-egy tájegységben: azok, akik igencsak megfogyatkozott lélekszámban élnek már közöttünk? Akik nélkül nem létezne ma magyar népzene. Csúnya (legalábbis nekem nem tetsző) szakszóval: az „adatközlők”, akik egy mára letűnt paraszti kultúra utolsó ismerői, letéteményesei, amíg éltek/élnek?
Nem célom visszanyúlni a népzenei gyűjtőmunka hőskoráig, hiszen az írás apropóját az a tény szolgáltatta, hogy a Fonó Records a közelmúltban díszdobozba gyűjtve adta közre eddigi, jelen állás szerint teljes Új Pátria sorozatát. (A következtetés helyes: van az archívumukban még jó néhány, feldolgozásra, illetve kiadásra váró felvétel.) De hogyan ment végbe ez a folyamat és milyen eredményekkel? Ezekre a kérdésekre próbál válaszokat adni ez az összefoglaló jellegű írás.

A Pátria CD-ROM
Ameddig most visszatekinteni szeretnék, az csupán a viszonylagos közelmúlt: a „régi” Pátria-gyűjtés. A 2007-ben megjelent lemezanyagról alkalmam nyílt beszámolni ezen a portálon (most is visszakereshető az írás), ezért csupán emlékeztetőül idézek belőle.
„Amit negyven év alatt nem volt képes elérni a szocialistának nevezett magyar hanglemezgyártás, azt megoldotta a Fonó, a technika fejlődése nyújtotta lehetőségeket felhasználva. Új kiadásban, immár egyetlen CD-Romon közreadta a teljes Pátria-gyűjteményt!
 
Vagyis a történelmi Magyarország területén, a múlt század elején kezdődött népdalgyűjtésekből készült gramofonfelvételekből válogatott sorozatot, amit a Pátria-cég 107 lemezen jelentetett meg a harmincas-negyvenes években. Ez nem kevesebb, mint 1210 népdalfelvételt jelent! „Bónuszként” a témához kapcsolódó tanulmányok, kották, dalszövegek, a népdalgyűjtők életrajza, fotói kerültek rá a CD-Romra, és minden egyéb információ, amiket az adatközlőkről akkoriban feljegyeztek. Így nem csak a Bartók elgondolása szerinti dokumentálás feladatait teljesítette túl a kiadó, hanem a diszkográfusok elvárásait is!”
„Fennáll tehát a lehetőség nem csak a nagyközönség, hanem a gyakorló népzenészek előtt is, hogy ezeket a dallamokat birtokba vegyék, (újra) felfedezhessék önmaguk számára. Merítsenek hát belőlük bátran! Szinte biztos, hogy minden tájegységből akadnak olyanok, amelyeket csak ebben a tárgyiasult formában őrzött meg az emberi emlékezet, és amelyeket – akár feldolgozva – érdemes átörökíteni az utókorra! Annál is inkább, mert meggyőződésem, hogy ebben az elidegenedő, globalizálódó világban csak a magyar népzene adhat biztos kapaszkodót az identitásunk megőrzéséhez.”

Az Új Pátria lemezek
Vagyis, az ezredforduló környékén, olykor szó szerint az utolsó órában felgyűjtött autentikus népzene-sorozat, amelyeket az elmúlt években, évtizedben közreadtak. Nem kevesebb, mint 68 db CD sommás ismertetése következik az alábbiakban. Bár evidencia (ahogyan az is tény, hogy ezek a felvételek – előadóik zenei képzettségétől függetlenül - művészi értéket képviselnek), nem lehet elégszer szót emelni a magyar népzene érdekében.
De hogyan emlékszik a gyűjtés kezdetére Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója? (Részletek Varga Veronika 2018-as interjújából, amelyet a Papageno számára készített.)
„Sorsszerűen kerültem a Fonóba, ahol Mezei Péter, a ház lemezboltosa és egyik alapembere beszélt először Lukács Józseffel, a Fonó alapítójával, mert úgy gondolta, neki biztosan tetszeni fog az ötlet. László Sándor, Zsidei János, Lukács József és én aztán leültünk egy előzetes megbeszélésre, elővezettem a projektet, Lukács József pedig az ördög ügyvédjét játszotta, mint később rájöttem, csakis azért, hogy a projekt jobb legyen. Tetszett neki a terv és elkezdtünk dolgozni. Az informatikai részekben ő segített, ő már akkoriban ezzel foglalkozott, winchestereket gyártottak. Szakmailag Lukács Józsefnek is ugyanakkora szerepe volt a projektben, mint nekem: a logisztikai, informatikai háttér és a beruházás biztosítása mind rá és a Fonóra hárult.”
„Az erdélyi rész után a többi szinte gyerekjáték volt, akkor én már csak a menedzsmenttel foglalkoztam. Agócs Gergőt bíztam meg a felvidéki résszel, ő is elhozott huszonöt zenekart Budapestre. Itt már jóval kevesebb volt a gyűjteni való, de én nem szóltam bele ekkor már a gyűjtési munkába, hanem a megfelelő gazdasági és anyagi hátteret biztosítottam, hogy a kollégáim tudják végezni a munkájukat. Farkas Jocó volt felvidéki résznek az intézője, mint nekem Erdélyben Tötszegi Cucus. Közben elkezdtem megszerkeszteni és kiadni az Új Pátria sorozat erdélyi részeit. Természetesen Kárpátalja és Délvidék is belekerültek a gyűjtésbe, Vavrinecz András, Bodor Anikó és Pál Lajos is dolgoztak a programban, szépen összeállt minden. A Hagyományok Háza alapításakor is folyt még a gyűjtés, 2001-ben fejeződött be.”
Agócs Gergely – az alább jelzett munkája lábjegyzete szerint - „népzenegyűjtő, népzenei szakíró, népzenész. A budapesti ELTE BTK-n szerzett néprajzból diplomát (1997). Az MTA Zenetudományi Intézetében dolgozik. Főleg a hangszeres magyar és közép-európai népzenekutatásával foglalkozik. A Zene az idők végezetéhez c. írása eddig csak angolul jelent meg nyomtatásban (Music for the end of Times), a magyar változat a Folkrádió elektronikus sajtószemléjében volt olvasható 2009-ben.” Ő ekképpen emlékezik a kezdetekre a fent említett írásában, amelyből néhány részletet ragadtam csak ki: (Az egyébként átfogó igényű művet 2017-ben a Gramofon is átvette.)
„Néhány évvel a Berlini Fal leomlása után Budapesten egy magánvállalkozó kezdeményezéséből létrejött egy kulturális központ, amely felvállalta a hagyományos zenei kultúra értékeinek képviseletét. Az intézmény egy gyárkomplexum raktárhelyiségeinek átépítésével jött létre, és a Fonó Budai Zeneház nevet kapta. Itt, 1997 szeptemberében indultak meg az „Utolsó Óra” program munkálatai. Ennek az értékmentő vállalkozásnak az volt az alapgondolata, hogy hétről-hétre egy-egy falut, vagy kisebb tájegységet képviselő hagyományőrző zenekar dallamkészletének minél részletesebb dokumentálásával, stúdiófelvételek útján be legyen mutatva, hogy létezik egy, a Kárpátok övezte régiót összekapcsoló, egységes, régi, hangszeres zenei nyelv.”
„A projekt négy éven keresztül folytatódott. A Fonó Budai Zeneház stúdiója ez alatt az idő alatt 112 zenekart látott vendégül; egy-egy társaság átlagosan négy-öt napot töltött Budapesten. A felvett zenei anyagnak csak alig több, mint a fele képviseli a magyar etnikum folklórját, a többi a szomszédos országokban az ottani magyar kisebbségekkel együtt élőnemzetek és egyéb kisebbségek hagyományos kultúrájához tartozik. Mivel a zenészekkel sokszor éneklő és táncoló hagyományőrző mesterek is érkeztek, az itt készült felvételek a hangszeres dallamok mellett sok vokális, illetve táncfelvételt is tartalmaznak. A rögzített hangzó-, illetve képanyag felvételei több mint 1800 órát tesznek ki, és ezzel a projekt archívuma Európa legnagyobb egységes hangszeres népzenei gyűjteményének számít.”
A gyűjtésből származott eddigi lemezkiadást illetően Hegedűs Anna, a Fonó Budai Zeneház sajtófőnöke tájékoztatott, számos, értékes információ megküldése mellett:
„Az Új Pátria sorozat 18+50 darabos. Az első 18 lemezt egyesével adták ki először, majd készült egy további 50 lemezből álló díszcsomagolás. A 18 lemezt mi tavaly újra kiadtuk. Ez a 18 album minden online felületen fönt van, így a Fonó youtube csatornáján is ingyenesen hallgatható számonként, de a spotify, deezer stb. felületen is megtalálható. Tavaly az évfordulóra kiadtuk a teljes 68 db-ot egyben is.”
Az alapadatok begyűjtésében, rendszerezésében egyébként a Fonó-honlap egyik leágazása igen hasznosnak bizonyult.
Következzék tehát eszerint az egyes lemezek ismertetése, mégpedig a korábban kiadottakkal kezdve. (Anna és munkatársai szíves segítségével – amelyet ezúton is köszönök - ebben a csoportban sikerült végighallgatnom a muzsikákat.)

1. Békás vidéki népzene – Gyergyódamuk, Békás-szoros.
Vérpezsdítő, izgalmas román népzene egy turisztikailag frekventált vidék kevéssé ismerős szegletéből. Ez lenne hát a Balkán egyik jóízű falatkája? Ide vele, máris megzabálom!

2. Belső-Mezőségi népzene – Báré, A Mácsingók.
Aligha utolsó szempont, hogy egy Kodoba (Károly) is erősíti a családi zenekart, mintegy a muzsikus dinasztiák békés egymás mellett élése jegyében. (A Ha megindul a nagy gőzös népszerű változata honnan is ismerős?) És ez nem minden. A Keszüi magyar táncra például ugye, te is bemozdultál?

3. Belső-Mezőségi népzene – Magyarszovát.
Maneszes „Láli” Maris néni ének-stílusa és előadói egyénisége külön tanulmányt érdemelne. Ezúttal – az írás terjedelme miatt - rövid megemlékezés jut neki csupán. Gondolatébresztőnek hátha elegendő lesz valahol, valamikor, valaki számára.

4. Északkelet-Mezőségi népzene – Budatelke, Szászszentgyörgy.
Erre a tájegységre a román népzenekutatás is felfigyelt, de az észak-erdélyi muzsikájából akkor (1984-ben) keveset publikáltak. Nem káröröm, hogy nekünk többre futotta ennél, és nem is a nemzeti büszkeség mondatja ezt velem annál is inkább, mert remek román zenéket hallhatunk, minőségi előadásban, de a szász származású vagy érzelmű hallgatóknak is érdemes figyelniük.

5. Felső-Maros menti népzene – Tancs, azaz: Szásztancs. A változatosság ezúttal is gyönyörködtet – a muzsikusokat és a hallgatóságot egyaránt. A néhány jól ismert, kellemes melódia szintén.

6. Felső-Maros menti népzene – Csiszár Aladár – Magyarpéterlaka.
Néprajzilag igen népszerű falu híres prímásának nagyszerű muzsikái hallhatóak ezen a CD-n. Csiszár Aladár és bandája fantasztikusan játszik (jórészt magyar dallamokat, de nem csak azokat, persze.) Aligha véletlen, hogy szép számban talált követőkre napjainkban.

7-8. Felső-Maros menti népzene – Görgényoroszfalusi Pilu bandája.
A dupla CD – egyfajta „olvasatban” - a cimbalom szerepét, használatának jelentőségét mutatja meg a tájegység népzenéjében. És a muzsika koloritjait, változatosságát (pl. a virrasztóénekekkel bezárólag), önmagáért való szépségét is, ami nagyon nem utolsó szempont.

9. Gyimesi népzene – Gyimesbükk, Hidegség.
A gyimesi csángók zenéje. Pont. Mondanám csak úgy, ha a Lassú magyaros dallama – egyfajta speciális-népszerű feldolgozásban – nem járta volna be a világot. Ám, az mégsem fontos itt és most, mert EZ az egész a fontos. Ideértve a héjszákat is, a könnyebb érhetőség végett.

10. Gyimesi népzene – Zerkula János keservesei.
Csak egy gyimesi hegedű és egy gyimesi gardon (Fikó Regina kezei között). De az a drámai feszültség, az a kifejező erő! Az ének tündökletes szuggesztivitás! Nehezen utolérhető előadás-sorozat, még a maiak köréből is. Nem kérdés: ez a CD a sorozat legérdekesebb darabjainak egyike.

11. Kalotaszegi népzene – Szászfenes, a Muzák.
A Muza-család zenekara Kolozsvár tőszomszédságából érkezett a Fonó stúdiójába még 1998. májusában. Több népcsoport muzsikájából hagytak emlékeket maguk után - kicsit érdes megszólalásban. Talán épp a magyaréból a legkevesebbet, de ez voltaképp irreleváns, ellentétben a játékuk minőségével.

12. Kalotaszegi népzene - Váralmási Pici Aladár bandája.
Egy, a köztudatba kellőképp beivódott tájegység zenéjét igyekszik bemutatni ez a CD. Az eseménydús életet élt prímás (aki művésznevét szülőfalujáról kapta, a családneve Zágor volt) lemezének első kiadására mindössze egy évvel a felvételek elkészítése utánig,1998-ig kellett csak várni. Talán nem véletlenül.
Átfogó igényű kiadvány, amely a népélet és az ott élő népcsoportok (románok, magyarok, cigányok, zsidók) mulatságait, ünnepi alkalmait, verbunkjait reprezentálja. Aligha esem túlzásba, amikor kijelentem: alapmű.

13. Vízmelléki népzene – Szászcsávás, Szászbogács.
A népzene tekintetében viszonylag frissen „felfedezett” tájegység e sorozat egyik legkifinomultabb és legérzékibb muzsikáját adja. Ez ám a rock and roll! Persze ha szorosan vesszük, nyilván nem, de a feeling…!

14. Máramarosi népzene- Jód.
„A máramarosi román zenét sokáig úgy állították az emberek elé, mint az ősi román zenét.” - írja a kiadó a magyar füleknek is kedves, élvezetes muzsika bemutatása okán. Akárhonnan nézzük, különleges darabbal van dolgunk.

15. Észak-Mezőségi népzene – Szék.
Szóló éneket vagy szóló hangszeres játékot hallhatunk ezen a lemezen – (furulyát) általában, nem pedig az elhíresült táncházi muzsikát. Ám, hogy ez is a széki népi kultúra értékes része, aligha képezi vita tárgyát.

16. Szilágysági népzene – Szilágynagyfalu, Szilágybagos.
„A „hagyományos felállás” ebben az esetben nem csak a szokásos prímás-kontrás-bőgős funkciókat jelenti. A tanultabb, a városi cigányzenekarhoz, az örök példaképhez közelítő hangzás jegyében a „dupla” (tehát 2 hegedű, 2 brácsa) banda második prímása sokszor tercet játszik, a brácsák közül pedig a „prím” a háromhúros, aki a friss, „ugrálós” táncban „gyorsdűvőzik”, míg a második, klasszikus hangolású, négyhúros brácsa „szekundál”, „esztámozik”. „Hát így” – mondaná MLT az élttel teli muzsika hallatán.

17. A juhait kereső pásztor.
Tematikus válogatás, amelyhez hasonló a magyarországi juhásznótákból minimális valószínűséggel készülhetne el. Különbet viszont aligha lehetne kihozni a témában, mint amilyen minőséget és életbölcsességeket ezektől az élvonalbeli erdélyi prímásoktól és zenekaraiktól hallhatunk. Mintha a juhait kereső pásztor sztenderd néprajzi témakör lenne arrafelé. Variációk sorjáznak hát egy témára?

18. Karácsonyi, újévi énekek, névnapköszöntők (Nagykarácsony-Kiskarácsony).
Az archaikus karácsonyi énekek Gerendkeresztúr, Buza speciális népdalkincséből kerültek a lemezre. Az itt hallható Colinda és batuta hazája Görgényoroszfalu. Alsójára és további, közel harminc település hagyományőrző képviselői gondoskodtak még a tematikus válogatás-album változatosságáról. Közös tulajdonságuk: az ünnepek méltóságának erős kisugárzása.

Az 50 db-os csoportról „szerzett”, összegyűjtött információk:
(Az idézetek a 2011-ben publikált lemezsorozat kísérőfüzeteiből valók.)

1. Aranyosszéki népzene – Gerendkeresztúr. "A táncok elnevezései többfélék lehetnek: a gyors dűvős kíséretű férfitáncot nevezik verbunknak, csűrdöngölőnek, ungureşte de ponturi-nak (a románok természetesen româneşte de ponturi-nak), a serény elnevezésű táncdallamaikra pedig páros forgatóst és gyors legényest is járnak. Ezek a táncdallamok mutatják, hogyan is szólt a csárdás elterjedését megelőző időkben a páros táncokhoz játszott muzsika. Egyazon dallam többféle funkcióban is használatos, a felvételeken hallható, amint a verbunkból a serénybe való átváltáskor csak a tempó lassul le, a dallam marad ugyanaz. A csárdást a románok pe doi paşi vagy ţigăneşte névvel illetik, ez utóbbit használják a cigányok is."

2. Az Erdélyi Hegyalja népzenéje – Magyarbece. „Szabó Dénes szintén kisgyerek kora óta szeretett volna hegedülni, de szülei nem akarták, hogy zenész legyen, végül tízéves korában vettek először neki „muzsikát” (hegedűt). Arra a kérdésre, hogy kitől tanult muzsikálni, így felelt: „Magamtól… Igazán egy lopás volt.” Leginkább unokabátyjától, Szántó Ferenctől és Kulcsár Ferenctől tanult. Tud kontrázni, ezt is úgy leste el másoktól. Tizennégy éves korában kontrásként muzsikált először lakodalomban a marosbéldi románoknak. Utána elköltözött Magyarbecéről. Akkor kezdte újra a zenélést, amikor Szántó János elhívta az említett búzásbocsárdi lakodalomba. 1966-tól 18 évig Magyarlapádon lakott. Itt muzsikált idős és ifjabb Sipos Mártonnal is. 1984-től a közeli Magyarpéterfalván lakik."

3. Erdőalji népzene – Kolozsi „Kicsi” Aladár és bandája. „Annak pedig különösen örültem, hogy Tötszegi András, a gyűjtőprogram erdélyi intézője jelezte, talált Szamosfalván egy idős kolozsi prímást, aki szintén elvállalta, hogy eltölt velünk egy hetet a Fonóban, részt vesz a gyűjtésben. Ő volt Laka „Kicsi” Aladár.
Amint betoppant a gyűjtőstúdióba, a levegő megtelt valami finom vibrálással. Alacsony cigány ember, nagy, kifejező szemekkel, szegényes, kopott, ámde makulátlanul tiszta, jobb napokat látott, polgári öltözékben. Társai tiszteletéből rögtön látszott, hogy vele kell szót értenem. Élénk szeme derűt és megértést tükrözött vissza, miközben elmagyaráztam neki, miért vagyunk ott, és mi a munkánk menete.
Hamar megértette, hogy ezek a fel-vételek testamentumként maradhatnak meg utána. Az első perctől teljes szellemi és testi erőbedobással muzsikált, annyira, hogy a harmadik napon már vízhólyagok voltak a bal, húros kezén is (otthon már keveset játszott). Szinte felügyelte helyettem a gyűjtési folyamatot, és zenészkollégáitól is maximális odaadást, együttműködést várt el: szegény Gyengét, a brácsását állandóan korholta, mert nagyothallott már, és a gyors, hajszolt tempóknál nem tudta őt elvárása szerint követni, le-lemaradt."

4. Észak-mezőségi népzene – Bálványosváralja. „Bálványosváralja erős magyar többségű falu a történelmi Szolnok-Doboka megyében, Dés városától 14 km-re. A falu felett magasodó hegyen ma is ott vannak a 13. században épült Bálványos romjai. A vár története a források szerint a 16. századi lerombolásig nyúlik, de hiányzó kövek ma is vannak Szamosújvár régi épületeiben. A falu szájhagyománya azonban egészen másképp emlékezik, mint a történeti források: Bálványos várát régen óriások lakták. Akkorák voltak, hogy amikor a puliszkalisztjük elfogyott, az óriáslány csak hármat lépett, és már ott is volt a boltban Szamosújváron. Egy este a gyerek nagy hírrel jött haza: „Né, édesapám, mit találtam a várhegy oldalában” – azzal belekotort a tarisznyába, és kitett az asztalra két kis ökröt, egy kis ekét meg egy maguk formájú, de kicsi valakit. Ahogy letette őket, a kicsi óriás rögtön befogott, és szántani kezdett az asztalon. „Fiam, ezeket vidd vissza, ahol találtad, mert mától ezek az urak Váralján” – mondta ekkor az óriás. A szántó-vető, legeltető emberek szépen el is szaporodtak a faluban. Az óriások pedig eltűntek, de mindenki tudja, ott élnek ők ma is a várromok között. Nem tudjuk, hogy az óriások furulyáznak-e, de hogy a furulyaszót szeretik, az biztos – különben rég elköltöztek volna Bálványos várából. Mert a falut ma is úgy ismerik a környéken, hogy ott tudnak csak igazán furulyázni az emberek. Ezen a lemezen két nagyszerű váraljai furulyás – Copán György és Molnár András – játéka hallható."

5. Észak-mezőségi népzene – Buza. "A buzaiak legkedveltebb páros táncai – akárcsak a környező falvak magyarjainál – az öreges cigánytánc, a lassú csárdás (cigánytánc vagy ţigăneşte) és a sűrű csárdás. Több ilyen összeállítás is hallható a lemezen, s dallamkincse is ezeknek a táncoknak a leggazdagabb. Az öreges cigánytáncok legtöbbje énekelt dallam, egy szép példa a 4. szám alatt hallható „Verd meg Isten” kezdetű, melyet rögtön utána a zenekar is eljátszik. A 16. számban viszont remekül megfér egymás mellett egy régi stílusú pszalmodizáló és egy új stílusú népdalunk. A lassú csárdásokat is éneklik, ez hallható a lemez zárószámában (19.), egy tánc alá játszott hosszabb folyamatban. Itt sem kell meglepődnünk: teljesen természetesen jön egymás után egy mezőségi magyar népdal, egy általánosan ismert népies műdal és egy román nóta."

6. Észak-mezőségi népzene – Ördöngösfüzes. "Kisláposi András így mondja el furulyássá válásának történetét: „Szegény emberek voltunk, édesapám járt a gazdáknak kaszálni. A réten, ahol kaszált, egy pakulár elveszthetett egy furulyát, ott maradt, s a fű ránőtt. Mikor édesapám elment kaszálni, a furulya kijött a fűből, megkapta. Elhozta haza, s ideadta, mint gyermeknek, én meg fúttam. Lehettem olyan 10-11 éves.” Az első furulya tehát Attila kardjával igencsak rokon módon került hozzá. A különbség csak annyi, hogy míg azt pásztorgyerek találta, addig ezt meg pásztorgyerek kapta: „Volt juhunk is, kimentem velük tavasszal a szőlőhegyre, s mind vittem a furulyát magammal. Egyszer megpróbáltam, hogy melyik hang mint szól. Hol vannak a vastagak, hol a vékonyak. Próbáltam egy nótát, hogy tanuljam meg. Megtanultam azt az egy nótát, aztán már jöttek a másikak.”

7. Felcsíki népzene – Csíkjenőfalva. "Válogatásunk egyik szereplője, Szentes András is gyerekkorától pásztorkodott. „Gyermek voltam, kezdtem pásztorkodni, s az volt a prob-léma, hogy ha nem foglalkoztunk valamivel, akkor a szemünk koppant bé. Szunnyadtunk el, s így addig kellett a furulyával kínlódni, hogy ne aludjunk el, hogy azután úgy megtanultunk furulyálni” – mondja el a zenetanulása történetét. A történet jellegzetes, de azért nem mindenki lett furulyás, aki az erdőn töltötte a nyarakat: „Ahol én pásztorkodtam, két ember tudott furulyálni, pedig én sok nyáron voltam. Egyiket úgy hívták, Kosza József, a másik a komám is volt, azt Bíró Józsefnek hívták. Egyik idősebb volt, lehetett vagy tíz évvel is nagyobb, mint én, a másik egy évvel fiatalabb volt.” Az idősebb Kosza Józseftől tanulta meg a furulyajátékot gyerekkorában Szentes András, a fiatalabb Bíró Józseffel együtt. Mivel ő idősebb korában is juhászkodott, a furulya is ott volt vele egész életében az erdőn. Nem is nagyon fújta máshol, csak ott: „Csak az erdőn furulyáltunk, otthon nem használtuk.”

8. Almás menti népzene – Almásszentmihály. „Ezzel a válogatással a kalotaszegi magyar és Kalotaszeg körüli román zene egy másik arcát szeretnénk megmutatni. Első pillantásra ez az arc nagyon hasonlít a már klasszikusnak nevezhető ismerthez. Nem véletlen, hiszen hagyományosan a közeli Váralmás volt régen ennek a kistájnak a zenei központja, komoly cigányzenész-dinasztiákkal, akik egyformán jól tudtak románoknak, magyaroknak és cigányoknak játszani. Felvételeinken két olyan prímás játszik, akik e zenének és a dinasztiák tudásának örökösei, viszont akik már az 1948 utáni „új világba”, a Gheorghe Gheorghiu-Dej és Nicolae Ceauşescu nevével fémjelzett kommunista érába születtek. Ők gyerekként még nagyon sokat megtanultak abból a ’60-as, ’70-es években az Almás mentén is végnapjait élő hagyományos kultúrából, amit teljes pompájában a kalotaszegi „nagy” generációtól (Varga Ferenc „Csipás”, Fodor Sándor „Neti”, a Samuk vagy Nonika Miklós „Hitler”, vagy a váralmási Zágor Aladár „Pici”) ismertünk meg. "

9. Felső-Maros menti népzene – Marosvécs. „Bárhová is mentek, a cimbalom kihagyhatatlan része volt a zenekarnak: akár magyaroknak, akár románoknak kellett játszani, a cimbalmot mindig vitték magukkal. Ez a hangszer itt nem a hegedűt kísérő harmóniákat erősíti, hanem szintén dallamot játszik: ahogy ezen a lemezen is hallható, akár egy teljes táncrendet is eljátszott hegedű nélkül. A tekintélyes kort megért cimbalmos, Gazsi János (aki a felvételek készültekor már 74 éves volt!) és a bőgős, Gazsi József édestestvérek. A brácsás, Sályi Dénes szintén egy nagy múltú marosvécsi zenészcsalád tagja, ők azonban nem cigány muzsikusok. Apja, Sályi Péter az 1960-as évekig a környék egyik legkiválóbb prímása volt, és testvérei közül is többen muzsikáltak. Sályi Dénes klasszikus hangolású 4 húros brácsán játszik, többnyire a C-G húrokon, és kevés akkordot használva viszonylag egyszerűen harmonizál.”

10. Gyergyói népzene – Gyergyócsomafalva. "Fiatal koromban, mikor a táncházmozgalom hatására ráébredtem, micsoda kincset veszítünk el, ha nem kezdünk el minél több népzenét rögzíteni, szüleim nagy anyagi áldozata árán vettünk egy akkor kapható, 13 kilós Unitra magnót, édesanyám varrt hozzá egy vállra akasztható tokot, és elindultam gyűjteni. Először a magyar nóta számomra akkor elképesztő és általános, mindent elborító népszerűségével szembesültem, meg azzal a kellemetlen ténnyel, hogy rokonaim, akiknél természetesen először gyűjtöttem, nem tettek különbséget a népdal és a nóta között – ahogy Bartók még a század elején gyűjtőútjáról egy levélben leírta (Bartók Béla levele Geyer Stefinek, 1907. aug. 16.). Ám rokoni kapcsolatok segítségével és egy kis rámenősség árán még én is nagy számban rögzítettem olyan népdalokat és balladákat, amelyek Kodályt és Bartókot is elbűvölték első gyűjtőútjaikon."

11. Kis-Szamos melléki népzene – Fejérd. Fejérd egy igencsak érdekes, ma már teljesen elnéptelenedő zsákfalu. Ezért gyűjtésünk 1998-ban sem az akkori, szomorú népesedési helyzetet vizsgálta, hanem adatközlőinken keresztül megpróbáltunk visszamenni abba az időbe, amikor ők fiatalok voltak, és a falu még „élt”.
Fejérd a 2. világháború előtt is vegyes lakosságú, főleg román–magyar volt, mintegy 10 cigány családdal. Utóbbiak közül kerültek ki a zenészek; híresebb a „Dogi” család volt, Sándor és János prímásokkal. Ezek a cigány zenészek, miként az öreg Albu is, még református „magyar” cigányok voltak, de a következő generáció, akiket felvételünkön hallgathatunk, már ortodox, „román” vallású lett, sőt a cigány identitást is megpróbálták levetni, a nyelvet elhagyni, románokká válni. Haladni akartak a „korral”, beköltöztek a városba, a tömbházba, műsoros hangkazettát adtak ki, románul. A gyűjtés során is félszívű román identitást használtak: hangoztatták, hogy nem tudnak cigányul, de a hazugság felfeslett, mihelyt a cigány dallamokról, a fejérdi szokásokról kérdeztük őket."

12. Kis-Szamos melléki népzene – Récekeresztúr. "Ötvös Josif neve még az erdélyi hangszeres népzenével foglalkozók körében is ismeretlen. Sorsa azonban jellegzetes 20. századi zenészcigány-sors: apjától, Ötvös Auréltól tanult Récekeresztúron, aki még református magyarcigány-zenész volt, de a Trianon utáni román időkben, mint a cigányság jó része, már igazodott az új „urakhoz”, gyerekét románnak nevelte. Így Ötvös Josif, dacára magyar családnevének, nem tanult meg magyarul, és főként románoknak és cigányoknak muzsikálta az apja által ráhagyományozott, főként magyar eredetű dallamokat, melyeket a román rádióból, lemezekről, más prímásoktól tanult divatos román dallamokkal egészített ki. Ötvös tudta, hogy az általa játszott zenei anyag nagy része magyarokhoz és magyar cigányokhoz köthető, de azt is elmondta, hogy az évszázados együttélés miatt vidékükön ugyanarra a zenére („régi magyar nóták, amelyeket mindenki szeret” – mondja) románok, magyarok, cigányok sokszor együtt mulattak, közös kincsükké vált."

13. Közép-Maros-vidéki népzene – Radnót, Vidrátszeg, Maroslekence. „A területen román, magyar, cigány vegyes lakosság él. A cigányok nagyobbik része romungro származású, vagyis magyar cigány eredettudata van, de közülük sokan már nem beszélik a magyar nyelvet, a cigány anyanyelv után román a második nyelvük, a román többség vallásának megfelelően hitük ortodox (görögkeleti). A másik cigánycsoport neve a romungrók szerint corturar (sátoros) vagy muntean (havasalföldi). A romungrók letelepedett, ún. házicigányok, a sátorosok pedig jobbára még ma is nomadizálnak."

14. Népzene a marosszéki Mezőségről – Mezőkölpény. "Ezen Szabó Viktor prímás játszik, akit a Maros együttes zenészei kísérnek, hiszen Viktor 23 évesen bekerült Marosvásárhelyre, és 1970-től ő is a Maros együttes „hivatásos” tagja lett. Szabó Viktor később áttelepült Magyarországra, és a Cifra zenekar prímásaként több CD-t is készítettek, melyeken már több más zenei műfaj is hallható. Ezért is érdekes, hogy jelen felvételeinken Mezőkölpényben maradt bátyja, Ruszi Sándor hegedül. Bár édesapjuk, Szabó Lajos a vidék egyik leghíresebb prímása volt, Kölpényben már régóta nem találunk teljes bandát, így az Utolsó Óra gyűjtésére a többi muzsikus a szomszéd falvakból érkezett. Bár a zenészek otthon már ritkán veszik elő hangszereiket, itt egy-két napi együtt muzsikálás alatt mindannyian újra belelendültek, szépen összecsiszolódtak, így élvezet volt hallgatni a banda tömör, professzionális játékát, mely helyenként a valahai bonchidai zenekar tökéletes hangzására emlékeztet."

15. Kelet-mezőségi népzene – Mezőörményes. „A hegedűhöz kapcsolódóan például elmondták, hogy vetetlen ágyra tilos hegedűt helyezni, hasonlóképpen nő kezébe adni, mert mindkettő „tisztátalan”. A háromnyelvűség azonban azt is eredményezte, hogy a zenéjükben is kavarognak mindhárom náció dallamai anélkül, hogy számot tudnának adni a dallam származásáról, csak a dallam használati értéke számít. Annak sincs semmi jelentősége, hogy magyarnak, románnak mondják-e, játsszák-e éppen ezt vagy azt a dallamot. Válogatásunkban is előfordul, hogy ugyanazt a verbunkos korszakban gyökerező magyar eredetű dallamot eljátsszák a román táncrendben is, magyarban is, ahogy sok egyéb más alkalommal is."

16. Háromszéki népzene - Örkő. "A háromszéki Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Őrkő hegy alatti többezres cigánytelepről érkeztek a fiatal muzsikusok, valamint a virtuóz tánctudással bíró Mocsel Antal „Rémusz” és párja, Mocsel Piroska. Az őrkőiek katolikus vallású magyar cigányok, akik már nem beszélik a cigány nyelvet. Levéltári adatok alapján háromszéki cigányokról már a 16. századtól találunk feljegyzéseket. Míg az 1786-os összeírás alapján Sepsiszentgyörgyön még csak két cigány család élt, számuk mára meghaladja az ötezret. Telepükön szinte mindenki tud énekelni, idősek és gyerekek egyaránt, repertoárjuk a keservesektől az öreges cigányosokon át a táncnótákig mindent felölel."

17. Nagy-Szamos melléki népzene – Magyardécse. „A prímás, Lakatos András magyardécsei református cigány. A család Nyíresből való, apja házasodott be Magyardécsére. A zenélés mellet kovácsmesterséget űzi, akárcsak nagyapja, Lakatos Aladár, és apja, id. Lakatos András. 1990 előtt géplakatosként dolgozott Besztercén. Mivel Magyardécsén csak magyarok laknak, így elsősorban magyarul muzsikál, a román és a cigány repertoárt kevéssé ismeri, nekik nem is játszott. Jelenleg egyedüli cigány muzsikus a faluban, bár apja még együtt muzsikált a szintén décsei Kántor Tibor prímással. Érdekesség, hogy csak három ujjal hegedül, kisujját nem használja. A kontrás, Stanca Gavril csabaújfalusi román zenész, aki egyszerű, dúros kísérettel egészíti ki a dallamot. Lakatos András elmesélte, hogy régebben hegedűből is átalakították a 3 húros kontrát, amelyhez apja maga készítette a húrokat juhbélből."

18. Felső-Nagy-Szamos melléki népzene – Oláhszentgyörgy. "Az oláhszentgyörgyi zenészekkel 1998-ban az Utolsó Óra programban történt hangszeres népzenei és táncgyűjtésünk arra irányult, hogy a zenekarok repertoárját, az oláhszentgyörgyiek tánc- és szokásdallamait a korábbi felvételek alapján elmélyültebben föltérképezzük. Oláhszentgyörgy vonószenészei a Poliacok és a Moldovánok. Felmenőik híres prímások voltak. A 20. század elejéig a banda csak hegedűsökből, kontrásból és kiscimbalmosból állt. (Utóbbi hangszer a két világháború között kopott ki a bandából, helyét újabban a harmonika vette át.) Az első világháborút megelőzően – máramarosi hatásra – terjedt el körükben a gitár, majd a két világháború közt a banda kiegészült a basszushangszerekkel: eleinte kisbőgővel, amelyet a 30-as évektől fokozatosan a nagybőgő váltotta föl."

19. A szilágysági Rézalja és Meszesalja népzenéjéből – Halmosd. „A halmosdi zenészek gyakran kezdik a dallamokat azok második felével, mert a román hanglemezeken, a tévé- és rádiófelvételeken ez a szokás alakult ki, s emiatt úgy gondolják, hogy mivel a gyűjtéskor is felvétel készül, ez lenne az elvárás. De elmondták, hogy otthon a lakodalmakban mindig az elején szokták kezdeni a dallamokat. Kottát nem ismernek, repertoárjuk nagy részét falubeli elődeiktől tanulták. Elsősorban románoknak, másodsorban cigányoknak és szlovákoknak muzsikáltak, magyar lakodalmakba ritkán fogadták meg őket. Magyaroknak többnyire olyan román lakodalmakban játszottak, ahol magyar vendégek is voltak kis számban, s ezért néha egy-egy csárdást is kértek tőlük. Magyaroknak és szlovákoknak leginkább 19. századi magyar műdalokat, műcsárdásokat játszottak, helyi hagyományhoz köthető magyar dallamokat nem ismertek."

20. Szilágysági népzene – Szilágysámson. „A zenészekkel együtt eljött a stúdióba Szilágyi Ferenc református kántor is, aki számtalan nótát elénekelt. Bár a kottát ismeri, a népdalokat szüleitől és más falusiaktól tanulta. Énekeskönyvét is elhozta, saját bevallása szerint: „aki munka közben is dalol, annak könnyebb a gürcölés a minden-napi munkában”. A lemezen hallható több régi stílusú népdal közül a Szabó Gyula Horváth Jolánt szereti… szövegű ballada Almási könyvében is szerepel (117. sz.), Vargyas Lajos pedig e dallamot a finnugor eredetű zenei hagyományhoz sorolta."

21. Vízmelléki népzene – Ádámos, Magyarkirályfalva. „Jelen hangfelvételeinken a négytagú vonószenekar egyik prímása, Lukács Lajos és öccse, a bőgős királyfalviak, a másik prímás, Didi István és a kontrás pedig ádámosiak. Bár a két prímás közel azonos repertoárral rendelkezik, a dallamok eltérő játékmódja és variánsai miatt külön is muzsikáltattuk őket. Érdekesség, hogy Lukács Lajos első és második ujja csonka, ez hallatszik a hegedűjátékán is. Lényegében csak A, D és G hangnemekben játszanak, ez alól csupán néhány olyan cigány- vagy szokásdallam jelent kivételt, melyek más hangnemben rögzültek (pl. F-dúr). A dallamok között számos régi stílusú ereszkedő népdalt, több jaj-nótát is hallhatunk."

22. Vízmelléki népzene – Balázstelke. „A Fogarasi testvérek gyermekkorukban a dalokat édesanyjuktól tanulták, aki esténként fonás közben mindig énekelt, táncdallamokat dúdolt. „Amellett… ha hallottunk ëgy olyan nótát, aztat fēvettük… aztán még pótoltunk, fúttunk úgy, hogy jőjön ki valahogy onnat.” Nagyapjuk is „nagy táncú” ember volt. A táncot s a hagyomány többi elemét is inkább a nagyszülőktől tanulták, akik több időt töltöttek együtt a gyermekekkel, mint a szülők. Vincéné is a balladákat „mámikájától” (nagyanyjától) tanulta, aki sosem nevezte ezeket balladáknak. A hagyomány átvétele a szinte észrevétlen eltanulás mellett tudatos tanítás révén is történt, hiszen a fiatalokat fel kellett készíteni arra, hogy megfeleljenek a közösségi elvárásoknak."

23. Vízmelléki népzene – Héderfája, Gógánváralja. „Káló József balkezes prímás volt, ami nem ritka a hagyományosan játszó falusi zenészek között. Emiatt hegedűjén a húrok fordított sorrendben követték egymást a jobbkezes hegedűhöz képest. Háromhúros kontrán is tudott játszani, de érdekes módon ezen a hangszeren nem szerelte át a húrokat, hanem tükörfordított akkordfogásokat alkalmazott. Harmonizálási stílusa a vidéken megszokott, nem a városi cigányzenéből, hanem annál korábbi, nem funkciós, hanem dallamkövető, dúrmixtúrákat alkalmazó kíséretmód. Városi hatásként játékában csupán egy-két szeptimakkord fordul elő. Jelen hanglemezen nem kontrásként, hanem prímásként mutatjuk be, a híres szászcsávási zenészek közül egy kontrás és egy bőgős kíséri."

24. Csallóközi népzene – Gúta – Nagymegyer, Nemesócsa. "Ezen kiadványunk felvételein a csallóközi Altáj, vagyis az Alsó-Csalló-köz hagyományos hangszeres zenei kultúrájának utolsó autentikus képviselői szerepelnek. Az itt hallható dallamokat olyan cigányzenészektől rögzítettük, akik a kistáj városaiban, falvaiban és tanyavilágában muzsikálták végig az életüket. A lemez két gyűjtés zenei anyagából lett összeválogatva. Az első alkalomra két prímás érkezett, az 1929-ben, Gútán született Farkas János „Manus”, valamint a nála tíz évvel fiatalabb, nagymegyeri származású Katona Rudolf „Daska”. Ők felvételeinken felváltva muzsikálnak, mégpedig a régi csallóközi bandák „minimálfelállásában”, azaz csak egy brácsa és egy bőgő kíséretében. A két prímás eredeti zenekarai ugyanis a gyűjtésünk idejére szétestek, Katona Rudolf el is költözött Dunaszerdahelyre. Kiadványunk alkalmi társulata is az itt élő zenészkollégái segítségével egészült ki zenekarrá (megjegyzendő, hogy felvételeink bőgőse szintén nagymegyeri származású volt). Ezzel szemben, a lemezünk zenei anyagának utolsó negyedében hallható nemesócsai zenekar esetében azt a régebben oly gyakori állapotot sikerült tetten érni, amikor a banda egy szűk családi kör összeszokott tagjaiból állt."

25. Mátyusföldi népzene – Pered, Diószeg. "Zenekarunk két prímása a Mátyusföld két kiemelkedő településén élte le az életét: Kovács Lajos „Pavel” Diószegen, Döme Ernő „Trafikos” pedig Pereden. Igaz, Kovács Lajos a csallóközi Vásárúton született, de kétéves korában szüleivel együtt Diószegre költözött, itt nőtt fel és itt vált muzsikussá. Mindketten (zenekaruk többi tagjaival együtt) régi muzsikusdinasztiák leszármazottai, így a zenészmesterséget részben örökségbe kapták. Lemezünk hattagú zenekara teljesnek mondható, bár zenészeink visszaemlékezései szerint nagyobb jelentőségű eseményeken, illetve a kiemelkedőbb vendéglőkben muzsikáló zenekarok a Mátyusföldön a 20. század közepéig az itt hallható felállást esetenként hegedűkontrással, csellóssal, ritkábban pedig még egy harmadik hegedűssel is kiegészítették.”

26. Zoboralji népzene – Zsére. „Lemezünk prímása, az 1924-ben született Bihari József „Tina” elmondása szerint, ő maga fiatal korában többször is együtt muzsikált az akkor már öreg dudással, de „Kura Josko” és Bihari szintén prímás apja állítólag egy jól összeszokott muzsikuspárost alkottak. Ez azért is különleges értékű adat, mert a duda más magyar tájegységeken szinte kizárólag szóló hangszerként funkcionált. Hogy a duda-hegedű a Zoboralján mennyire volt alkalmi, és mennyire állandósult formáció, ma már nehéz lenne eldönteni.”

27. Vág-Garam közi népzene – Kürt. „Az 1930-as évek végén, illetve 1940-es évek elején született zenészek nemzedéke volt az utolsó, amelyik a klasszikus modell szerint, vonósbandákba tömörülve végezte a felvidéki magyar falvak zeneszolgáltatásának feladatait. Az ennél fiatalabb muzsikusok már egy gyors ütemben átalakuló, drasztikus hangszer- és dallamrepertoár-váltást magával hozó ízlésvilág zenei igényeinek voltak kénytelenek megfelelni. Felvidéki gyűjtéseink során a zenekarok többségét már csak rekonstruálni tudtuk, azaz általában több településről kellett „összeboronálni” a régi zenekarok időközben szétköltözött, idős muzsikusait. Mindezek tudatában kellemes meglepetésben részesültünk, amikor Kürtre érkezve megtudtuk, hogy itt még nem is egy, hanem két hagyományos vonósbanda is fennmaradt,"

28. Alsó-Garam menti népzene – Garamszőlős / Rybník. „Amikor népzenegyűjtési programunk elindítói közös vállalkozásunknak az Utolsó Óra címet adták, sajnos, fájóan találó nevet választottak. A felvételek munkálataira a Fonó Budai Zeneház stúdiójába szinte kivétel nélkül olyan zenekarok érkeztek, melyek tagjai a helyi hangszeres zenei hagyomány utolsó élő képviselőinek számítottak, és tudtuk, hogy amit itt rögzítünk, az sok esetben utolsó pillanatfelvétel lesz. Fekecs János zenekaránál is sejthető volt, hogy ebben az összetételben talán utoljára muzsikálnak együtt. Mégis, amikor 2000. február 2-án, a felvételek harmadik napjának reggelén a garamszentgyörgyi Rikkony Gyulára a Fonó bejárata előtt sújtott le a halál, mindnyájan mélyen megrendültünk. Cimbalmos volt, a falu utolsó cimbalmosa. Bőgőzni is kiválóan tudott, lemezünk felvételein is bőgősként segítette a bandát. Muzsikálni és meghalni jött Budapestre. Amikor végső búcsút vettünk tőle, rá kellett döbbennünk, hogy vele együtt egy olyan tudás, egy olyan világnak a szelete távozik, amelynek lenyomatait emlékeinken túl már csak a felvételeink fogják őrizni. 2006-ban elhunyt Fekecs János is, és lassan már nem marad élő ember, aki ezt a zenei kultúrát a saját, családi örökségeként hordozná szívében. Legyen ez a lemez Rikkony Gyula és az utolsó Garam menti vonósbandák el nem feledett tudásának bizonyítéka! Hallgassátok tiszta szívvel, szeretettel!"

29. Ipoly menti népzene – Ipolypásztó, Ipolyhídvég. "Ezen kiadványunk főszereplői: az ipolypásztói Kozák Tibor „Buna” és az ipolyhídvégi születésű Szőllősi Sándor „Sanci” az Ipoly mente magyarlakta vidékeinek középső és alsó szakaszán muzsikálták végig életük aktív évtizedeit. 1933-ban, prímásaink születésének idejében mindkét falu ellátta a széles környéket a vonósbandák szolgáltatásaival. A két világháború között Ipolypásztón (vagy ahogyan a helyiek máig nevezik: „Pásztohán”), valamint Ipolyhídvégen is négy-öt teljes létszámú cigányzenekar tevékenykedett. Ezek tagjai a pásztói Kozák és Halász, illetve a hídvégi Szőllősi, Balázs, Mátyás és Kardos muzsikusdinasztiákból kerültek ki. A trianoni döntés óta (az 1939 és 1945 közötti időszakot leszámítva, amikor is Magyarország határait kitolták az Ipoly vonalától északra, egészen a magyar–szlovák nyelvhatárig) a két falu bandái érthető módon csak a folyó jobb partján található falvakban tudtak tevékenykedni."

30. Pólyánhegyaljai népzene – Horhát / Hrochot. „Martin Škamla „Srniačik” egy régi, Horháton már több mint háromszáz éve számon tartott családból származik. Élete során az állami bányavállalatnál betöltött sofőri állása mellett a pásztorkodástól a földművelésen át az erdei munkáig a helybéli hagyományos gazdálkodás szinte minden válfajában kipróbálta magát. Az ének és a tánc színpadi előadásában is jártas, hiszen tízéves korától fogva tagja a helybéli hagyományőrző együttesnek. A tipikusan „női” műfajok dallamait lemezünkön felesége, Anna Škamlová sz. Ľuptáková előadásában hallhatjuk. A budapesti felvételeken részt vett Ondrej Selecký „Čajdes” is, akinek éneke dallamválogatásunk utolsó felvételén hangzik fel. Kiadványunk muzsikusai mind régi, horháti cigányzenész-dinasztiák leszármazottai. A felvételek talán a laikusok számára is tükrözik, hogy egy kiváló zenei érzékkel és magas fokú hangszerkezelési készséggel megáldott tagokból álló, jól összeszokott zenekarról van szó."

31. Felső-Garam menti népzene – Feketebalog / Cierny Balog. „A feketebalogi szlovákok hagyományos kultúrája a Felső-Garam mente jellegzetes, a környezettől jól elkülöníthető egységet alkot. Ez az egység a népviselet, a népi építészet, de a folklór gazdag örökségében, így a zenei és tánchagyomány területén is megmutatkozik. Jelen kiadványunk ebből a sokrétű hagyományanyagból kíván ízelítőt nyújtani, elsősorban a hangszeres népzene bemutatásán keresztül. A régi feketebalogiaknak valószínűleg pásztorok szolgáltak hangszeres muzsikával, s a furulya, a tilinkó, illetve a fujara máig fennmaradt a település hagyományos zenei kultúrájában. A másfél méter hosszú fujara a Pólyánhegyalja pásztorainak jellegzetes zeneszerszáma, de az idők során eljutott néhány szomszédos tájegységre, így a handelek vidékére is."

32. Medvesalji népzene - „Savanyáék” Fülekről. "Amikor a falvak már ezen a tájon sem tudták eltartani saját hivatásos zenészeiket, a jobb megélhetés reményében a medvesaljai cigány muzsikusok többsége is Fülekre költözött. A medvesalji magyarok ugyanakkor még hosszú ideig igényelték a vonósbandák zenei szolgáltatását. Ez jótékonyan hatott a füleki bandák – köztük Balogh „Savanya” Zoltán és zenekara – dallamkészletének „népzenei karbantartására”, hiszen a hagyományaihoz még a tágabb környezethez képest is konzervatívabban ragaszkodó Medvesalja lakosságának zenei igényei a közelmúltig szigorúan megkövetelték a repertoár folklór részét is. Nem véletlen tehát, hogy lemezünk zenekari felvételeit két medveshidegkúti énekes, Mag Deme Ilona és Mag Tamás István dalai egészítik ki. A gazdag medvesaljai dalhagyományból a lemezen hallhatunk balladákat, betyárnótákat és lírai dalokat, juhásznótákat, katonanótákat, karácsonyi köszöntőt, illetve a lakodalom rítusrendjéhez tartozó dallamokat.”

33. Gömöri népzene – Alsókálósa, Sandríkék. „Jelen kiadványunkban megkíséreltük a dallamokat úgy válogatni, hogy híven reprezentáljuk Molnár Géza „Sandrík” dallamrepertoárjának folklór zenei rétegét. Mivel a különféle polgári eredetű táncok dallamainak nem alakultak ki helyi változatai, a tánczenék közül mindkét korongon a legnagyobb arányban csárdásokat hallhatunk. A csárdás zenészeink tudatában egységes képet mutatott, de a gyakorlatban kötelezően két – lassú és friss – részből állt. A friss részt a „gyors csárdás” megnevezés mellett még „felvágva”, „felvágósan” kifejezésekkel is jelölték. A csárdás mellett, amelyet máig a vidék élő néptáncának tekinthetünk, az idősebb korosztály tánc-készletében a közelmúltig megtalálható volt a Vály völgyén „Vasvárié”-nak nevezett verbunk is." (2 CD)

34. Gömöri népzene – Hanva, Sajógömör – Lőkös – Felsőrás. "Farkas Elemér a gyűjtés során erről így számolt be: „Ágoston, Görgőkém, az olyan vót, hogy ha ő felvette a hegedűt, mint a madárka – csak ha végigszaladt a hegedűn –, mint a madárka, mikor csicsereg! De csúnya, alacsony, nagy fejű, fekete cigány vót. De a muzsikába’ párja nem vót neki. Ő ha lefeküdt este, álmodott egyet, reggel felkelt, felkapta a hegedűt, nóta lett belőle! Vótak ők hárman testvérek. Ő vót a legidősebb, a közepső Elemér vót, de mindenki Petyegőnek hívta. A legkisebbet meg Árpádnak hívják, az még most is él, Losoncon lakik. Amúgy tanítanyi nagy türelmi vót neki, [Ágostonnak] szeretett is tanítanyi. Egyszerre több tanítványa is vót neki. Ő beosztotta, hogy mellyik napon ki menjen hozzá, de egy nap kettőt is fogadott. Egyszerre többen is tanúltak nála, sok tanítványa vót neki. Felvállalta őköt, oszt pénzé’ tanított. Három hónapig vótam nála, mentem – mer’ apámnak a sógoráná’ vótam kovártélyon [ti. elszállásolva] – oszt vettük sorba a nótákat. Ő szembeült velem, oszt ahogy ő fogta, én úgy muzsikáltam utána…””

35. Felső-Bódva menti népzene – Szepsi-Sacca. „Jelen kiadványunk muzsikusai, noha régi jó ismerősei egymásnak, soha nem alkottak huzamosabb ideig együtt mozgó zenekart. Amióta alábbhagyott a kereslet a hagyományos vonószene iránt, és ezért (illetve az ebből következő utánpótlás híján) felbomlottak a régi, jól összeszokott bandák,    a különféle, alkalmanként összeverbuválódott formációkban szoktak együtt muzsikálni. Szepsiben a Bastyúr, a Ribár, a Tamás és a Horváth családok adták a városka és környéke zeneszolgáltató szakembereit. A szepsi cigány zenészek a városon kívül a Bódva völgye közeli településeire: Debrődre, Somodiba, Bodolóra, Makrancra, Péderre, Zsarnóra és Jánokra jártak a leg-többet muzsikálni. Saccán a Bunda család volt a legfoglalkoztatottabb, és tegyük hozzá, a széles környéken az egyik legelismertebb muzsikusdinasztia."

36. Kassa vidéki népzene – Abaújszina – Magyarbőd. „Prímásunk zenekarának hosszú évtizedeken át változatlan volt az összetétele, s az ebből eredő összeszokottság különleges minőségűre csiszolta a banda zenei teljesítményét. Potta Géza muzsikusi egyénisége, kiérlelt, virtuóz hangszerjátéka viszont önállóan is kiemelkedő figyelmet érdemel. Nem véletlen, hogy élete utolsó évtizedében állandó vendége volt a szlovákiai magyar vagy magyarországi népművészeti táboroknak, fesztiváloknak és táncháztalálkozóknak, illetve a pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Művészegyüttes előadásainak. A 2003-ban megjelent „Születtem mint prímás” című, a maga nemében egyedülálló szólólemeze meghozta neki az országos ismertséget. Kár, hogy ennek gyümölcseit – a 2004-ben elnyert „Népművészet Mestere” címmel járó állami szintű megbecsüléssel együtt – olyan rövid ideig élvezhette…"

37. Sárosi népzene - Tótraszlavica / Raslavice. „A település lakossága a megtelepedéstől eltelt évszázadok során elsősorban földműveléssel, illetve annál valamivel kisebb mértékű állattartással foglalkozott .A sárosi szlovákok népzenéjére általában is jellemzőek a szomszéd népek kulturális hatásának jól felismerhető jegyei. Kiadványunk első néhány felvétele is ezt az állapotot példázza, hiszen a férfitáncok zenéjének dallamai nagy arányban tükrözik az egyértelműen magyar hatást. A verbunk helyi neve is erre utal, hiszen Tótraszlavicán e táncot egyszerűen maďarnak (1., 5., 6.) vagy sólo maďarnak (2., 4.) nevezik"

38. Zempléni népzene – Zámutov / Opálhegy. "Az opálhegyi cigányzenekar eredeti összetételében, a lemezen hallható hangzáshoz képest egy második brácsással is kiegészült. Hogy a stúdiófelvételek idején már csak négyen tudtak eljönni Budapestre, azt azért is sajnálhatjuk, mert az opálhegyi vonósbandákban a második brácsás hagyományosan a közép-erdélyi háromhúros kontrával megegyező szerkezetű hangszert használt. A lemezünkön hallható zenei anyag viszont híven tükrözi a falu, illetve a szűkebb régió dallamhagyományát. Igaz, az opálhegyi zenekarok működési körzete átnyúlt a sárosi szlovákság közeli falvaiba is, ezek zenéjének bemutatásától viszont jelen kiadványunkon terjedelmi okok miatt, sajnos el kell tekintenünk."

39. Bodrogközi népzene – Pólyány, Nyakáék. „A bodrogközi cigányzenészek utolsó, aktív generációjának legkiválóbb muzsikusai Oláh „Nyaka” Árpád zenekarából, illetve annak „holdudvarából” kerültek ki. A család – hiszen a zenekart a szakmán kívül szoros rokoni kötelékek is összetartották – a ma Magyarországhoz tartozó Semjénből származó nagyapától eredezteti zenész múltját. A felvételeinken szereplő Oláh „Nyaka” Árpád és a cimbalmos Oláh Dezső unokatestvérek voltak. Bőgősünk, ifj. Oláh Árpád a prímás „Nyaka” fia, lemezünk brácsása, Horváth Zoltán pedig az Oláh család tagjaival sógorságban, illetve komaságban áll. A pólyányi muzsikuscsaládok gyerekei a harmincas-negyvenes években Ungvárra jártak zenét tanulni, az ottani nagy hírű, képzett, zeneoktatást is vállaló cigányzenészektől. A visszaemlékezések alapján két ilyen kiemelkedő mesternek: Patai Vilmosnak és Haga Nándornak tudjuk kimutatni a ténykedését."

40. Somogyi népzene – Nemespátrói énekesek. „Aki most, 2010-ben meg akarja tudni, mi a magyar népzene, jól teszi, ha Nemespátrón érdeklődik. A dél-dunántúli népdalkincs legszebb, a legmélyebb régiségbe visszanyúló, de az újabb rétegeket is felölelő dallamkincsét hallgathatja meg két asszonytól, Dömötörfi Józsefné Szmodics Borbálától és Szakál Miklósné Szmodics Rózsától. Ők énekelnek ezen a lemezen Dömötörfi Jánossal együtt, aki a jellegzetes dél-dunántúli énekstílus egyik utolsó nagy mestere volt. A helyi fogalmak szerint az éneklés amúgy nem helyes kifejezés: ezeket a nótákat a pátróiak „mondják”, nem pedig éneklik.”

41. Baranyai tamburazene – Versendi Kovács József és zenekara. „Mindnyájan hivatásos zenészek, mégis úgymond a nép köréből valók. Ki gondolná, hogy nem tanult zenészek? Az összhangzattan szabályait öntudatlanul, mégis bravúrosan és helyesen alkalmazzák. Felmenőik – ameddig vissza tudnak rájuk emlékezni – is mind zenészek voltak. Játékukat az elképesztően virtuóz technika mellett a kifinomultság, és valamiféle romlatlanság: egy ősi temperamentum és íz egyaránt jellemzi. A technikai felkészültség és a vérükben hozott tehetség mellé társul a variációs készség, a sok-sok ötlet, amely egy pillanatra sem engedi, hogy hallgatója figyelme ellankadjon."

42. Ormánsági népzene – Vajszló, Bogádmindszent. "A lemezen muzsikáló zenészek mindannyian beás cigányok, vallásuk római katolikus. Bár gyermekkorukban még beásul beszéltek, ma már a családban sem használják e nyelvet. Származásuk ellenére például Belán Zsigmond inkább magyaroknak muzsikált, nem beásoknak. Az ő hegedülésének jellegzetessége, hogy játék közben folyamatosan nyög, főleg, ha erősebb dinamikával játszik – ez a felvételeken is végig hallható. A zenészek muzsikuscsaládok tagjai, a prímások apjuktól tanultak játszani, 12-14 éves koruktól. A magyarok mellett horvátokhoz is jártak, leginkább a nyugatabbra fekvő Dráva menti falvakba, Felsőszentmártonba, Drávasztárára, és régebben Lakócsára, bár inkább mulatságokba hívták őket, nem lakodalmakba.
A vidékre jellemzők mind a vonósbandák, mind a tamburazenekarok, és a két hangszertípus egy bandán belül is keveredhet."

43. Hangszeres magyar népzene a Vajdaságban – Hertelendyfalva, Versec, Torontálororszi, Magyarszentmihály. "A terület magyar népzenéjének kutatása több-kevesebb intenzitással az 1940-es évektől folyik. Az itteni népzenében a nagy magyar népzenei dialektusok közül három is jelen van: az alföldi, az erdélyi és a dunántúli. A jelentős népzenekutatás ellenére is meglehetősen sok a területi és műfaji „fehér folt”, a kis mennyiségű hangszeres felvétel is csak a tánc- és egyéb gyűjtések kapcsán került szalagra." (Részlet a CD kísérőfüzetéből) Az Új Pátria sorozat keretében első ízben adható közre egy lemezre való délvidéki hangszeres népzene négy településről; Hertelendyfalva, Versec, Magyarszentmihály és Torontáloroszi a Tisza bal partján, a bánáti részen fekszik.

44. Galga menti népzene – Tura. „Az 1960-as években még csak a hagyományos alkalmakkor muzsikáltak Turán: lakodalmakban és bálokban. A zenészek a turai és a valkói kocsmában muzsikáltak, állandó helyük nem volt. A kisgyermekeknek „kislagzit” rendeztek a szülők, ahol végigjátszották az egész lakodalmat, természetesen cigányzenével. „Tosko” az 1970-es évek elejétől kezdve vagy húsz éven keresztül rendszeresen muzsikált Zsámbok, Jászszentlászló, Szada és Veresegyház különböző éttermeiben. Az utóbbi években (2000 körül) még vállalt lakodalmat, legénybúcsút, temetést és keresztelőt nemcsak a Galga mentén, hanem a közeli Tápió mentén is."

45. Hevesi és jászsági népzene – Heves, Jászladány. "A hevesi prímás, Konkoly Aladár gyermekkorától kezdve zenésznek készült. Zeneiskolában kezdte a kottaolvasást és a hegedűtanulást, majd különböző cigányzenekarokban muzsikált, legtöbbször éttermekben. Hosszú pályafutása során bejárta fél Magyarországot, Heves mellett Oroszlány, Hort, Balmazújváros, Gyoma, Szeghalom, Kenderes, Tatabánya és Kisköre éttermeiben muzsikált. A zenekar repertoárja ennek megfelelően elsősorban a vendéglőkben játszott műdalok, hallgató nóták, lassú esztamos nóták, műcsárdások, keringők, tangók, operettrészletek és más műzenei darabokból áll. Emellett az utóbbi évekig rendszeresen muzsikáltak falusi lakodalmakban, bálokban, ahol előkerültek a hagyományos népi dallamok is. Lemezünkön elsősorban ezeket a darabokat mutatjuk be."

46. Barkósági népzene Heves megyéből – Tarnalelesz. "A vidék tánckultúrája nincs kellőképpen felderítve, de néhány jellegzetesség az eddigi vizsgálatokból is kiviláglik. A palóc vidékre általában jellemző a leányok körtánca, a karikázó. A borsodi és a gömöri Barkóság legjellegzetesebb tánca a vasvári verbunk. Hangszeres zenére járt férfitánc, amelyet szólóban, párban és csoportban is táncolhatnak. Két részre tagolódik, a bevezető lassúra és az ezt követő frissre. Motívumkincse viszonylag egyszerű, de csoportos térbeli formációkban előadva változatosságot mutat. A páros változatot összefogózás nélkül járták, legfeljebb a partner kezét, ujjait fogták meg."

47. Barkósági népzene Borsod megyéből – Ózd, Domaháza, Sáta. „A Barkóság egésze völgyekkel tagolt dombvidék, nagy részét erdőség borítja. Központja, a várossá fejlődött Ózd a tájegység keleti szélén található. Nevezetes települései pl. Bélapátfalva, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy (Disznósd), Csernely, Dédes, Domaháza, Kissikátor, Mikófalva, Szentsimon, Uppony. A vidék népi összetételéhez a 17. század óta hozzátartoznak a cigányok is. Eleinte kézművesként (kovács, rézműves, fúró- és sarlókészítő), később tapasztóként és vályogvetőként telepedtek le a falvakban. Más tájakhoz képest korán, a 19. század közepén foglalták el a muzsikus, hegedűs cigányok a korábbi dudások helyét, s a lakodalmakban, bálokon már ők szolgáltatták a zenét."

48. Zempléni magyar népzene – Sárospatak, Sátoraljaújhely. "A sátoraljaújhelyi zenekar prímása, Sályi Balogh Ernő a bükkaljai Sályban született. Zenészcsaládból származik, apja nagybőgős, anyai nagyapja brácsás volt. Nem zenésznek szánták szülei, de már gyerekkorában nagy vonzalmat érzett a hegedű iránt, ezért tízéves korától hegedülni tanították, és hamarosan bevették a családi zenekarba. Tizenhat éves korában került Sátoraljaújhelyre, ahol nagyapja zenekarában muzsikált, és később le is telepedett a városban. A következő lépcsőfok a Hegyalja Népi Együttes zenekara volt, amelyben 1975-től húsz éven keresztül zenélt, és beutazta fél Európát az együttessel. Közben több étteremben muzsikált a városban, és letette a vendéglátó-ipari zenészvizsgát is. Természetesen a hétvégeken lagzikat vállalt a környező falvakban, és így alaposan megismerte a hegyközi és a bodrogközi repertoárt."

49. Szatmári népzene – Zsarolyán, Szamosangyalos, Csenger. „Lemezünkön az Utolsó Óra gyűjtés keretében a Szamoshátról érkezett két zenekar játéka hallható.
Bár Zsarolyánban még teljes, 4 fős bandát találtunk, a szamosangyalosi prímást és brácsását már a közeli településeken élő zenésztársakkal kellett kiegészíteni.
Így szerepel Kóczé Jenő bőgős mindkét zenekarban, hiszen a környékbeli zenészek jól ismerték egymást. A zsarolyáni zenészek mind rokonok, régebben 6-7 fős bandát is kitett a Kóczé család."

50. Szatmári népzene – Hirip. „Az itt hallható négy zenész különleges, kifinomult zenei játékot őrzött meg. A prímás remek dallamjátékát a harmóniákkal teljesen egybevágó  tercszólam egészíti ki. A kontrás hegedűn játszik, közel azonos regiszterben, hiszen a hegedű két alsó g-d húrja mellett időnként a két középső húrt is használja. Funkciós harmonizálását a domináns-szeptim akkordok és a szűkített négyeshangzatok nagy száma és ötletes alkalmazása jellemzi. Emiatt összjátékuk páratlan kamarazenévé vált, melyet a bőgős alaphangjai támasztanak alá. Repertoárjuk igen széles, és érdekes átmenetet hordoz az alföldi és az erdélyi népzenei stílus között.”

Mennyi különlegesség, mennyi mennyei zene, milyen felbecsülhetetlen érték! Ha váratlanul beesne az ablakomon egy kis pénz, nem kérdés, mire költeném, hogy a múltban tartósított főzetekben százszor is megfürdethessem a lelkemet.

Olasz Sándor