Ma 2019. április 25. csütörtök, Márk napja van

Leukémia: Üzenetek a törésvonalról (Trottel Records)

A magyar hardcore egyik csúcsteljesítményével van szerencsénk találkozni ismét!

Nem gondolom, hogy az idő megszépíti a múltat. Fenéket. Úgy vélem, az idő múlása távolságot és kellő rálátási felületet ad a régebbi történésekhez. Ennél fogva lehetséges nagy bizonyossággal a helyükön kezelni a dolgokat. Itt van például a rendszerváltás utáni évtized, a kilencvenes évek. Dehogyis voltak azok daliás idők (ha csak nem vetted ki a részed az eredeti tőkefelhalmozás – más néven: privatizáció – kétesen áldásos tevékenységéből). A hétköznapi emberek számára sokkal inkább egyfajta reményteljes korszak volt az, a változás ígéretével.
A kérdés jogos. Hogy jön ide ez a szubjektív eszmefuttatás? Nem másként, mint hogy a remény a magyar underground rock közkinccsé tétele, vagyis a zeneanyagok kiadása szempontjából gyakorlatilag beteljesült. A Bahia Music működése külön tanulmányt érdemelne, és persze már akkor ott volt mellette az a Trottel Records, amelyről – szerencsére – nem kell múlt időben beszélnünk. Rupaszov Tamás kiadója megkerülhetetlenül jelen van az életünkben ma is, továbbra is.
Addig, amíg a Bahia fő profilja a nyolcvanas évek akkor kiadhatatlan archív anyagainak publikálása volt, a Trottel legfőbb érdeme sokkal inkább a „felfedezés”. (Ellenkező irányú megnyilvánulások itt is, ott is előfordultak, természetesen.) Hosszasan sorolhatnám, mely zenekaroknak adta meg a Trottel Records az első lehetőséget, a kezdő lökést. Ezúttal mellőzöm a lista csatolását. Elégedjünk meg azzal, hogy voltaképp a Leukémia is ide sorolható, hiszen a demózós időszakukat a Trottel váltotta országos terjesztésű, hivatalos kiadványokra. A kiadói tevékenység színvonalát önmagában jellemzi az a tény, hogy néhány lemezanyag mostanság érdemessé vált az újra kiadásra, hagyományos hanglemez (vinyl) formátumban is, mint épp a Leukémia esetében.
A zenekar történetét már érintettem ezen a portálon, mégpedig a Pajtás Daloljunk sorozat HC-kiadványa kapcsán, úgyhogy most nem mennék bele túlságosan. Legyen elég annyi, hogy az eredetileg 1992-ben megjelent Közel a fejhajlító-géphez című alkotásuk a múlt évben látott ismét napvilágot. 2019-ben az 1995-ös „folytatáson” a sor. Ami közös bennük, az egyfelől a zenekar tagságát alkotó Oltyán-Jancsics-Lakics trió. Másfelől a hasonló koncepció, ami nem egyebet rejt, mint. a hardcore-punk illetve a hardcore-metál irányzat tarka egyvelegét, mégpedig a lehető legigényesebb, legagyasabb kivitelben. Mindennemű, váratlan és felettébb élvezetes váltásokkal tarkítva a HC-alapokat, messze túllépve a műfaj többé-kevésbé elcsépelt sémáin. Mindez mindkét lemezre igaz, amit a Leukémia „nagy” felállása készített. Mégis.
A kettő összevetésében nálam ez utóbbi a nyerő. Letisztultabbnak, egységesebbnek és összeszedettebbnek érzem az Üzeneteket (gondoljunk a címadó nótára például), amely persze sehogyan sem illeszkedik a fránya törésvonalba: nemhogy megtörne, de még csak nem is hajlik, és e szűk negyedszázad alatt egy harapásnyit sem fogott rajta az idő vasfoga. Másként fogalmazva: a magyar hardcore egyik csúcsteljesítményével van szerencsénk találkozni ismét! Mindez azonban – a maga idejében – kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a zenekar ki tudjon törni az underground létből, pedig ők a maguk részéről mindent megtettek, de szükséges plusz, a francos mázli-faktor sajnos elkerülte őket. Ezért aztán két évre rá szétment ez a nagyszerű formáció.
Utólag azonban minden őket és a minőségi munkájuk értelmét igazolja, ahogyan a kiadójukat is, beleértve a mostani újra-kiadást, kiadásokat. Ezzel a lépéssel a korabeli generáció lehetőséget kap a muzsikában rejlő, műfaj-független ÉRTÉK megszerzésére vagy pótlására. A zenélni most kezdő fiatalok előtt pedig élő a példa, hogy a munkához hozzáállni csakis így érdemes akkor is, ha a pillanatnyi helyzet azt mutatná, hogy nem.

olasz