Az 1996-ban elindult szászcsávási lemezsorozat története – itt és most – folytatódik, mégpedig a hatodik korong értékelésével. A jelentős nemzetközi sikereket elért Szászcsávás Band (a chicagói koncertjük hanganyagát tartalmazó CD is a sorozat része) 1996. és 2007. között rögzített felvételeiből való válogatást vehetünk kézbe fizikailag. Az azt elkészítő nyolc zenész, közreműködő közül már hárman távoztak az élők sorából. (Egyikük fájdalmasan fiatalon.) Vannak hát kétségeim a folytatást illetően, bár a Fonó archívumát nem ismerem.
Ha hinni lehet az internetes adatoknak, egy, megközelítőleg ezer lelket számláló faluról beszélünk. A zenész-utánpótlás tehát bizonyos fokig behatárolt. Természetesen e tekintetben is kizárólagosan a minőség számít, ami a település zenei hagyományainak ismeretében bizakodásra adhat(na) okot.
A jelenhez, azaz a frissen publikált albumhoz visszakanyarodva: a bő egy évtizedet átfogó idő-tényezőtől független, változatos, mégis masszív, egy tömbből faragott anyagot sikerült összehozniuk a szerkesztőknek. A CD szöveg-részében a banda egyes tagjai saját szavai által tudhatjuk meg a legfontosabbakat az egyes dallam-sorok eredetéről és a hozzájuk fűződő emlékeikről. De milyenek is azok a muzsikák? (Nagyszerűek!)
A Kis-Küküllő menti, rövidre szabott Sűrű verbunkhoz tartozó tánc lelki szemeink elé kívánkozik, annyira hatásos a mívesen kimunkált muzsikája. Ezt követően Jámbor Albert, egykori désfalvai prímás csárdásainak és szökőinek elevensége jó eséllyel csábítja táncra a hallgatókat. Mintegy pihenésképp Cigány asztali-t kapunk, ami persze alaposan leköti a figyelmünket. A Lassú cigány csárdás is léleknek való muzsika. A még 1996-ban rögzített Csárdás és szökő viszont több mint húsz év eltelte után is alaposan megmozgathatja a táncos lábakat!
Az a cappella előadott Pabiljasz muri kaliba címe önmagáért beszél. (A dalszöveget magyarra fordítva is olvashatjuk a bookletben.) A szóló éneket kísérő kórus annak a Szászcsávási Dalárdának a többszólamú előadásmódját idézi, amelynek lemezéről a közelmúltban írtam a portálon.
A Sűrű pontozót a vezető prímás, Jámbor „Dumnezu” István emlékezete szerint csak cigányoknak és románoknak húzták. A magyarok nem tudtak rá táncolni. Így viszont bármelyik nációnak képes szellemi felfrissülést nyújtani – de ezt már én teszem hozzá. A Román menyasszonykísérőkre is ugyanez vonatkozik, lényegében. Az alsókápolnai zenedarab kezdete sejtelmes és várakozást keltő, akár egy jó könyv első fejezete, hogy aztán kiteljesíthesse önmagát. A Cigány asztali hallgató Lunka Erzsi „Ikola” énekével szól, a zenekar érzelem-gazdag játékával. A Cigány asztali és csárdás ugyancsak remekül tükrözi a banda kivételes kvalitásait. A Kránci István emlékét idéző blokk olyan táncdallamok sorozata, amelyet akár a mai bálozók is szívesen fogadnának. Újabb énekes darab, mégpedig egy köszöntő következik a zenészektől, Ustyen, ustyen címmel. A zeneanyag végéhez érve a banda akkor (1999) negyven feletti életkorban lévő tagjai előadásában a Cigány csárdás és szökő több mint hét percig tart. A számot valamikor a hajnali órákban rögzítették...
Úgy vélem, az értéke és minősége okán ez a CD is simán befért volna a jelenleg 68 darabot számláló Új Pátria lemezsorozatba. Az, hogy mégsem így lett, egyértelműen mutatja Szászcsávás kiemelt néprajzi jelentőségét.
Még valami. A zenészek éjszakai búcsújának, hétköznapi elköszönésének lemezre tétele talán jelent valami fontosat, de – ellentétben boldog emlékű anyai nagyapámmal - nem mindig szeretem, amikor nekem van igazam.