Ma 2019. május 20. hétfő, Bernát, Felícia napja van

Babra (Fonó)

Ha a lemezük értő befogadó hallgatóságra talál külföldön (nem csak azokra az országokra gondolok, ahol ez a muzsika honos), semmi nemű elismerés nem lesz érdemtelen. (Sportnyelven szólva: nem lenne kicsúszott az eredmény.) Hogy mire alapozom mindezeket? Elsősorban az összecsiszolt, egyszersmind magas művészi színvonalú előadásra, másodsorban pedig arra a tisztaságra, ami a népszerűséget hajhászó balkáni „lakodalmas” zene nagy ívű elkerülését jelenti.

A dolog természetéből adódóan egyes zenekaroknak több, másoknak kevesebb időre van szükségük a bemutatkozó albumuk elkészítéséhez. A pop- és a rockbandák simán lekörözhetik az alapvetően népzenei formációkat, hiszen az utóbbiaknak számos fontos szempontnak kell megfelelniük, úgy a hagyományok ápolása, mint azok tovább gondolására terén. Különösen nehéz az olyan együttesek dolga, akik a népzene speciális, a szokásosnál nehezebben fellelhető területét célozták és találták meg önmaguk számára. Mint a Babra, például.
Az öttagú csapat nem ismeretlen a portál régebbi olvasói előtt. A (magyarországi) délszláv muzsika barátjaként előbb a korai demo felvételeiket mutattam be, majd a budapesti, WOMEX-es meghívásuk alkalmából interjút készíthettem a fiatal, szimpatikus társasággal. (Természetesen mindkét írás visszakereshető itt, a Riffen.)
Adott tehát némi viszonyítási alap és előzetes háttér-infó a cím nélküli album anyagához. Szükség is van rájuk, hiszen a Babra kezdettől fogva magasra rakta a lécet önmaga elé. Alighanem azért, hogy az első, maradandó megmérettetésükön jól érzékelhetően a várakozás felett szerepelhessenek. Méltó folytatását adva a sornak, amit a Vujicsics együttes, Versendi Kovács József zenekara és a legnagyobb nemzetközi sikereket aratott Söndörgő képez. Ha pedig a lemezük értő befogadó hallgatóságra talál külföldön (nem csak azokra az országokra gondolok, ahol ez a muzsika honos), semmi nemű elismerés nem lesz érdemtelen. (Sportnyelven szólva: nem lenne kicsúszott az eredmény.) Hogy mire alapozom mindezeket? Elsősorban az összecsiszolt, egyszersmind magas művészi színvonalú előadásra, másodsorban pedig arra a tisztaságra, ami a népszerűséget hajhászó balkáni „lakodalmas” zene nagy ívű elkerülését jelenti.
A lényeg persze ezúttal is a részletekben lakozik, összességében pedig egy, már-már hihetetlennek tűnő zenei gazdagságban. Lássuk tehát ennek módját, mibenlétét.
Magyarországi horvát, tánc alá való zenei összeállítással (Kolo) alapozzák meg a CD hallgatójának hangulatát, amely muzsikába saját dallamot is szőttek. A második szám, a természet és a zene szerves egységét kifejező pásztordal – az egyébként tamburabőgőt kezelő Varga Veronika lenyűgöző énekével – szerbiai gyűjtés, Oro Pade a címe. A szintén női énekkel színesített Dráva-menti horvát Majka kceru virtuóz, jellemzően tambura-centrikus feldolgozása (is) ún. bourdon hangzású, amely a hangszerek kísérőhúrjain, bourdonhúrjain megszólaló alaphangról kapta a nevét. A többszólamú énekkel feldúsított Semartin alsószentmártoni sokác eredetű dallamsor. A Saban címet viselő szám a szerb cigány énekes, Saban Bajramovic egyik dalának feldolgozása, basszprímtamburákra (Pozsonyi Dávid és Koller Dániel által) és harmonikára (Réti Benedekkel) alapozva, makedón dallammal megpörgetve, és miként a lemezanyag egésze, a Babra stílusára, a már most felismerhető „egyéni hangjára” formálva. Újabb különlegesség következik, ezúttal hangszeres értelemben is. A Simbil cvece-ben felhangzó női éneket egyetlen instrumentum, a görög baglama kíséri Koller Dániel egyszerűségében is nagyszerű megszólaltatásában, mintegy utalva a görög, török, szerb, makedón és bolgár zenei hagyományok folytonos keveredésére. A balkáni zenei területen közismert dallamnak számító, számtalan formában feldolgozott Domakine varázsos, hangulatos Babra-verziójából a név szerint még nem említett tag, Babcsán Bence ezúttal klarinéton veszi ki a részét.
A Graovsko speciális lüktetésű balkáni táncdallam, változatos és élvezetes klarinét- és harmonika párbajjal, „saját termésű” cocekkel a végén. A rá következő Dunje ranke nem más, mint egy mohácsi sokác dallam és egy mohácsi magyar népdal izgalmasan kivitelezett párhuzamba állítása. Az Ej, cula jesam pedig sokác és szerb népzenei feldolgozás, természetesen a Babrára jellemző módon szólaltatva meg. A Darkino című, a lassúságában is vérpezsdítő instrumentális darab a Magyarországon is ismert és népszerű makedón fúvós, Ferus Mustafov repertoárjából való. A ritmusváltással tarkított Makedonsko oro szintén, amelyben a zenekar minden tagja lehetőséget kap nem a csekély hangszeres tudása felvillantására. A szentivánéji dal, a lakócsai gyűjtésű Lepi Ivo a lemezanyag pazar lezárása, vagy ha úgy tetszik: betetőzése.
Ami azt illeti, ez a társaság nem sokat babrált a kilinccsel. A fiatalság hevével és erejével valósággal berúgták a magyarországi népzene jelképes déli ajtaját, elfoglaltak egy kies területet, amit – reményeim szerint – sokára engednek át másoknak, ha egyáltalán. Ma ugyanis ők képviselik leghitelesebben a magyarországi délszláv zenével (elmélyülten) foglalkozó muzsikusok legifjabb generációját. A legreményteljesebb „utánpótlás” csapat, akik máris feljutottak az „első ligába”.

olasz