Ma 2019. május 20. hétfő, Bernát, Felícia napja van

Yochko Seffer és a ZAO

Yochko Seffer Franciaország legnépszerűbb dzsesszmuzsikusainak egyike. Ennek ellenére jogosan merül fel a kérdés: mennyien ismerik őt Magyarországon, hiszen, Miskolcon született, 1939. július 10-én, Seffer József néven. Tisztázásra vár tehát: ki is az a Yochko Seffer?

Jelen írás egy vázlat, amit már jó pár évvel ezelőtt vetettem papírra. Seffer azok közé a magyar születésű, külföldön élő jazzmuzsikusok közé tartozik, akit a hazai közönség talán még mindig nem ismer eléggé. Egy vázlatos írás nyilvánosságra kerülése még mindig többet ér az elhallgatásnál, azért döntöttem a mostani közlés, vele az esetleges figyelem felkeltés mellett. A pontosság kedvéért: a keresztneve utolsó betűje előtt (tehát a k és az o között) aposztrófot kell írni, amit sajnos ez a portál nem tolerál, valami rejtélyes ok miatt.

Yochko Seffer Franciaország legnépszerűbb dzsesszmuzsikusainak egyike. Ennek ellenére jogosan merül fel a kérdés: mennyien ismerik őt Magyarországon, hiszen, Miskolcon született, 1939. július 10-én, Seffer József néven. Tisztázásra vár tehát: ki is az a Yochko Seffer?
Legtöbbet talán a néhány évet megélt jazz-szaklapból, a MaJazz-ből tudhatunk meg róla. Az 1996-os évfolyam egyik száma interjút közölt vele, amely az itthoni szóló koncertje alkalmából készült. Később a koncert anyagának egy része, Dunakeszin készített stúdiófelvételekkel együtt, "Magyar Etno" címmel, a Pannon Jazz jóvoltából mindenki számára hozzáférhetővé vált. Az a pár száz ember, aki megvásárolta az eddigi egyetlen magyar kiadású Seffer-CD-t, elolvashatta a belső borítón a fenti interjú kvázi összefoglalását, mindkettőt Zipernovszky Kornél tollából. Utóbbiból idézem a Sefferre vonatkozó sorokat:
"Zenei tanulmányait még Magyarországon kezdte, de a Párizsi Nemzeti Zeneiskolában fejezte be, ahol hangszerelést tanít ma is. Később sok énekest kisért, még Charles Aznavourt is, de a hetvenes évek vége óta csak jazzt játszik. Dolgozott a francia dobossal, Christian Vanderrel a Magma együttesben, Francois Cahen zongoristával, majd megalakította a ZAO-t és a Neffesh Music együttest, négy vonóssal. Később főleg hét szaxofonossal felálló együttesének írt. Amerikában is többször szerepelt, például Tony Scott-tal, Ráduly Mihállyal, de fellépett Dave Liebman, Phil Woods, Phandorah Sanders, Steve Lacy, Charlie Rouse, vagy Archie Shepp társaságában is. Tavaly jelent meg Ornette Forever című lemeze, amelyen Ornette Colemannel játszik.
A Magyar Etno izgalmas művészi újragondolása Seffer etnikai és kulturális gyökereinek. Ötlete akkor született, amikor 1995-ben járt itthon egy fesztiválon. Itt kereste meg Simon Géza Gábor, a Pannon Jazz vezetője, aki már 1984 óta személyes kapcsolatban áll Sefferrel. Nem egyszerűen egy új zenei anyag készült, hanem szintézise mindannak, amit eddig elért a zenében. Játszik szopranino szaxofonon, porszívón, meg alt- tenor- és basszusszaxofonon, valamint Korg zongorán.
A cím azt jelzi, hogy - ahogyan ő nevezi - magyar beállítottságú műdalokat ír, kvázi-népdalokat, és nem improvizál. Ezek többnyire egyszerű pentaton dallamok, annak az útját jelzik, hogy hogyan tudta nemzet-kulturális identitását annak ellenére megőrizni, hogy hazájától távol él. Egyedül játszik minden hangszeren, mert csak ez illik ehhez a vallomásos alaphanghoz, így tudta önmagát megtalálni. Úgy lehet külön érdekesség az is, hogy élő felvételek is szerepelnek a lemezen, vagyis a művész vallomása már a születés pillanatában eljutott a legmegfelelőbb hallgatósághoz, a magyar közönséghez. A lemez remélhetőleg még szélesebb kört avat be Seffer varázslatosan egyéni, szárnyaló vallomásának titkaiba."
További adalékokkal sajnos, csak francia nyelvű publikációk szolgálnak.
Közéjük tartozik a művész 60. születésnapjára megjelentetett retrospektív dupla album, amelynek bookletéből az alábbi gondolatok valók.
Az első hat évéből csak arra emlékszik, hogy az idejének nagy részét pincékben töltötte a bombázások elől menekülve, a háborúban kifosztott Miskolcon. A nyugodtabb időszakokban az apja, aki egyébként klarinétos szólista volt a Miskolci Operában, zenés esteket szervezett teaházakban. Yochko-nak ez remek alkalmat nyújtott arra, hogy korán megismerkedjen a zenével. Kisgyermek korából emlékszik még egy nagyobbacska fekete zongorára, és arra, amikor titokban először tette rá kezeit az édesapja klarinétjára. Akárhogy is, zenei tanulmányait igazából csak 6 évesen, a Felszabadítás után kezdhette meg: édesanyja kérésére klasszikus zongoraórákat vett egy idős tanárnál. Két évvel később, 8 évesen kezdett tanulni klarinétozni, még mielőtt beiratkozott 11 évesen - a szülei tudta nélkül - a miskolci, Palócz utcai Bartók Béla Zenei Gimnáziumba. Ebben az iskolában az alapvető tanulmányokon túl, mint amilyen például a magyar, a matematika, a történelem, a földrajz és a többi természettudományok, a "megszálló-felszabadító" kötelezően előírt orosz nyelvén kívül az első helyen a zeneoktatás állt. A szolfézs, a zenetörténet, a népzene, a kórus, a klasszikus zongora- és klarinéttanulás is hozzátartozott a napi tananyaghoz. Ez az iskola Yochko számára hatalmas szerencse volt, épp úgy, mint a testmozgás és a sport, amit Yochko olyannyira nagyra értékelt, hogy azok sem maradtak háttérben. Így úszott és vízilabdázott, ami kifejlesztette számára a szükséges tüdőkapacitást kedvenc hangszeréhez, valamint vívott is, aminek egyfajta térlátást köszönhet.
Mivel Yochko napjai nem voltak olyan nagyon leterhelve, így 13 éves korától esténként sörkertekben zongorázott vagy tangóharmonikázott, és itt elkezdte megkötögetni első "üzleteit". Szombatonként bálokban lépett fel Miskolcon és környékén, mielőtt lepihent volna, és vasárnap délután a miskolci Posta csapatában futballozott, ahol az egyik nagybátyja volt az igazgató. Számos tevékenysége ellenére Yochko a rajzolás gyakorlására is tudott időt fordítani. Édesanyja hatására, aki festő volt és aki nagyon korán adott a kezébe füzetet és ceruzát, Yochko minden képzeletet felülmúló képeket készített, amik egy kreatív zseni korai eredetiségét jelzik, mint ahogy ma ismerjük Yochko-t a festészetben éppen úgy, mint a zenében. De Yochko azután elsősorban a klarinétot választotta, meghallva egy étteremben édesapja egyik barátját, egy cigány zenészt tenor-szaxofonnal dzsesszt játszani.
"13 évesen ceruzával rajzolt egy utat az atlaszba, ami Magyarországról indult és Franciaországba vezetett. 4 évvel később, 1956-ban elindult azon a nehéz úton, melyet elképzelt, hogy megvalósítsa álmát. Yochko Seffer elhagyta szülőhazáját, Magyarországot, immáron több év zenei tanulmánnyal a háta mögött." (Részlet Robert Braud cikkéből.)

Yochko Seffer és Faton Cahen - akik felfedezték egymás zenei képességeit a Magmában eltöltött idejük alatt, a hetvenes évek elején, - 1972-ben úgy döntöttek, hogy megalakítják saját bandájukat, ZAO néven. 72 végétől 76 végéig a csodálatos zenei összhangjuk a 70-es évek európai zenéjének a négy legkreatívabb albumát szülte: "Z=7L"(1973), "Osiris"(1975), "Shekina"(1975) és "Kawana"(1976). (Jóval később, 1994-ben jelent meg az eddigi utolsó Zao-lemez, az "Akhenaton".)
Bár a ZAO tagjai között kitűnő volt a kapcsolat, 75-től és a "Shekina" felvételénél, a Margand Vonósnégyes társaságában zenei nézeteltérés, összeférhetetlenség jelentkezett Yochko és Faton között. Yochko a csapatot úgy tekintette, mint egy eszközt a kompozícióinak megvalósítására, amiről nem bírt leszokni, és törekvései szembekerültek Faton akaratával.
Seffer találkozása 1975-ben Moshe Naďm-mal, aki felesége családjának egyik barátja volt, valamint a Warner Bros / Atlantic Records producere, esélyt adott az álmai megvalósítására. Moshe-t elbűvölte Yochko terve, miután az együttest átkeresztelte Neffesh Music-nak (a lélek zenéjének), elkészítette a formáció első albumát, a Délire-t.
Ez a felvétel Svájcban készült, 1976 március 22-től 27-ig a híres Aquarius Stúdióban. A Délire-rel Seffer folytatja a Zao-val készült Shekina albummal megkezdett vállalkozását, és egy tipikus európai keveréket mutat be megpróbálva összefonni a rockot, a dzsesszt, és a magyar népzenét.
Ezen az albumon Yochk’o szaxofonozik és billentyűzik, szerepel rajta a Margand Vonósnégyes, és a doboknál Jean-My Truong játszik.
Ez a felállás számos koncertet adott: a Châteauvallon Fesztiválon, az Emberiség Ünnepe rendezvényen, de Yochko képtelen volt menedzsert találni, aki igazán kézbe vette volna a dolgokat.
Mégis, egy kicsit később, Albiban, Michel Grezes-nél, az egyik barátjánál, aki sokat segített a Zao-ban, Yochko újra megtalálta Georges Leton-t, akit korábban a Magmából ismert Giorgio Gomelsky mellett. Seffer mesélt Letonnak a zenekaráról, a Neffesh Musicról, ami Letont ugyanúgy érdekelhette, mint Naďm-ot, így ő lett a csapat menedzsere.
Az elsődleges cél az volt, hogy olyan sok koncertet adjanak, amennyit csak lehet, és a zenekarnak kialakult a stabil felállása, Dominique Bertram érkezésével a basszushoz, aki korábban többször helyettesítette Gérard Prevost-ot a Zao-ban. Később megjött Manu Katche, a fiatal csodagyerek, aki természetesen már ismert volt a nagyközönség előtt, hiszen olyan sztárokkal játszott azelőtt, mint Sting vagy Peter Gabriel.
Számos fellépés és a késve megjelent Délire után, 1977-ben a zenekar az Adam stúdióba vonult Roissy-en Brie-be, ahol Philippe Beaucamp irányításával felvették a második lemezüket Ima címmel, amelynek még mindig Moshe Naďm volt a producere, és amin szerepelt, mint vendég énekesnő Maricia Platon, aki már korábban énekelt a Zao első albumán.
Manu Katche, egy évvel a Neffesh Music-ba való belépése után elment a Zao-ba Jean-My Truong helyébe, aki otthagyta a Zao-t és megalapította a Surya nevű bandát Didier Lockwood-dal. Manu-t ideiglenesen Manuel Denizet (ex-Carmina) helyettesítette, végül 14 dobost is meghallgattak, mire Yochko François Laizeau-t hívta meg az együttesbe, mint új dobost.

Olasz Sándor