A helyszín az egyébiránt kellemes, hangulatos hely, az Avalon Club, amelynek egyetlen gondja, hogy Budapest külvárosában található, elég messze a központtól, de hát a szórakozóhely vezetői buszjárattal próbálnak ezen segíteni, így pedig már korrekt az összkép.
Szóval az ex-Rainbow énekes, az egyik legércesebb rocktorok, Graham Bonnet adott koncertet múlt héten itt. Az úriember munkásságát aligha szükséges méltatni ezeken a hasábokon, méltán rajonganak érte milliók szerte a világon. Persze, hogy érdekesnek ígérkezett egy igazi rocker számára a megaénekes fellépése.
Az este is ígéretesnek mutatkozott: bemelegítésként színpadra lép a nemrégiben alakult Whitesnake Tribute Band, aztán következik egy Roxx nevű előzenekar, majd az este fénypontja, Bonnet mester a Taz Taylor Band kíséretében.
Azon őszintén csodálkozott az ember, hogy alig százan, ha lézengtünk a klubban, de hát ennél számunkra sokkal érdekesebb volt a program. A decemberben született Whitesnake TB kiváló és ismert zenészekből áll: Hirleman Bercit, Alapi Pistát, Vedres Joe-t aligha kell bemutatni. Csupa jót hallottam eddig róluk (lásd a wigwamos beszámolónk – a szerk.), és nem, hogy nem csalódtam, de teljesen padlót fogtam! Annyira erős, annyira összeszokott, annyira lehengerlő műsort adtak a srácok, hogy komolyan mondom, nem jutottam szóhoz utána hosszú percekig! Profi zenészekhez méltóan mindenki remek volt, ám két tag mellett nem mehetek el szó nélkül.
Alapi Pista akkorát gitározott, hogy azt reggelig tudnám ecsetelgetni! Nem csak, hogy játszi könnyedséggel, mosolyogva hozta a leggyilkosabb szólókat – de micsoda szólókat virított, édes istenem! Komolyan mondom, ezt bárhol a világon, bármelyik stadionban látják és hallják az emberek, felállva tombolnak! A másik kiemelkedő produktum az énekes Lőrincz Károlyé volt. Hihetetlen a fickó! Nem Coverdale-utánzat, hanem egyéniség, óriási énekes! Olyan erő és érzelem van a hangjában, ami keveseknek ebben az országban! Hol volt ez a pali eddig? – ezt kérdezgették egymástól a körülöttem állók.
A Whitesnake Tribute Band szenzációs rövid kis bemutatkozást adott, de, hogy mély nyomot hagytak a közönségben, az tuti.
Ezután következett… Nos az, amire legrosszabb álmomban sem gondoltam volna. És engedtessék meg, hogy nem leszek udvarias. Jött a Roxx. Sajnos. Az egész banda – és itt szándékosan, a szó valódi értelmében használom ezt a szót – olyan rossz volt, mint a bűn. Nem is értem, hogyan kerültek Graham Bonnettel egy színpadra, hogyan mentek végig Európán ezek a nem is harmad-, de inkább ötödvonalbeli zenészek – zenészek? Maradjunk annyiban, hogy sírni nem volt kedvem, nevetni meg nem bírtam. Az egészet pedig tetézte az énekes. Hát, arra már tényleg nem találok szavakat. Egy olyan műmájer, magamutogató paliról van szó - ráadásul énekelni sem tud -, aki szentül meg van győződve, hogy ő aztán komoly fazon, komoly frontember. Húúú, álmomban ne jöjjön elő ez a német (már bocsánat, de tuti, hogy kelet-német, a nyolcvanas évek elején Lipcsében láttam ilyeneket, de könyörgöm, az 1981-ben volt és a szocializmus sötétségében!) együttesnek mondott valami.
És akkor következett a legendás énekes, aki egy Taz Taylor nevű gitáros csapatával játszik közel egy éve. Graham 65 éves, de remek formában van, jól tartja magát és még mindig hátborzongatóan énekel. Előadása minden elismerést megérdemel, hihetetlen energiával dalol még mindig – le a kalappal előtte!
Ám a kísérőcsapat… A Taz Taylor Band… Jól jegyezzétek meg ezt a nevet: no, őket kell még elkerülni! Az hagyján, hogy a zenekar eléggé halovány, de a névadó gitáros teljesítménye… Hát, maradjunk annyiban – ezzel jobban jár ő is, meg ti is, kedves olvasók - stílszerűen: Alapi talán 18 éves korában lehetett ezen a szinten, de lehet, hogy már jobb volt. Egyébként kíváncsi lennék rá, hogy ez a Taz nevű pali látott-e legalább egy dalt Pistáék műsorából, mert lett volna mit látnia. Bár, ahogy így belegondolok, biztos, hogy nem látta, mert Alapi játékát látván már ki sem mert volna jönni a színpadra…
Szóval, huszonöt éve járok koncertekre, de ilyet még nem tapasztaltam: nem az előzenekar volt a jobb a főszereplőknél, hanem a gyakorlatilag bemutatkozó elő-előzenekar bizonyult az est fénypontjának.
Nem semmi, ahogy mondani szokás!
Fotó: Molek Csaba (fullrock)