Ma 2019. május 20. hétfő, Bernát, Felícia napja van

A magyar jazz kiemelkedő alakjainak régebbi lemezeiről: Binder Károly (2) Theo Jörgensmann – Károly Binder: In Concert BMM Records

Ez a muzsika jócskán megelőzte a korát. Kortárs avantgarde jazzről van szó, amit a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának Magyarországán kevesek érthettek meg és kedvelhettek igazán. Azóta sok tekintetben kinyílt számunkra a világ, nagyszerű muzsikusok sora fordult meg a hazai koncert-pódiumokon, nem kevesen olyanok, akik a fenti stílusban utaznak. Ráadásul az egyik tehetős magyar kiadó pártfogásba vette őket (félreértés ne essék: a BMC-re gondolok). Ezek után nem meglepő, a közönség immár megérett az effajta zenei élmények befogadására.

Szabad-e egy koncertet húsz év elteltével publikálni, amikor mindkét előadó a legnagyobb egészségnek örvend? Nem mindegy természetesen, miféle előadásról van szó azzal együtt, hogy a német-magyar zongora-klarinét duó a műsor-összeállításában is hasonló, egy évvel korábbi koncertje majdnem időben (na jó, hat év csúszással) került CD-re. (Binder & Jörgensmann in Budapest – JOKA 1995)
A dolognak – minden bizonnyal - több összetevője van. Az egyik: a JOKA kiadványa (bár még mindig hozzáférhető) idő közben valamelyest feledésbe merülhetett.
A döntő ok azonban az lehet, hogy ez a muzsika jócskán megelőzte a korát. Kortárs avantgarde jazzről van szó, amit a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának Magyarországán kevesek érthettek meg és kedvelhettek igazán. Azóta sok tekintetben kinyílt számunkra a világ, nagyszerű muzsikusok sora fordult meg a hazai koncert-pódiumokon, nem kevesen olyanok, akik a fenti stílusban utaznak. Ráadásul az egyik tehetős magyar kiadó pártfogásba vette őket (félreértés ne essék: a BMC-re gondolok). Ezek után nem meglepő, a közönség immár megérett az effajta zenei élmények befogadására.
Továbbá: a lemezt jegyző két muzsikus játéka is egyre inkább összeérett, összecsiszolódott az idők során, így aztán maguk is bátrabban nyúltak a kiválasztott szerzeményeikhez. Ez s folyamat pedig – lássuk be - nem maradhatott újabb „nyom” nélkül, kivált, miután Binder Károly saját lemezkiadója is megerősödött közben..
Sőt: viszonyítási pontként is szolgálhat ez a kiadvány – bizonyos értelemben, amelynek magyarázata a Blue in Blue című CD-jükről szóló írásban lesz fellelhető. Egyelőre azonban maradjunk a címben jelzett koncertlemeznél.
A játékideje több mint egy óra, mégis öt számot hallhatunk csupán. Mindez ugye azt jelenti, hogy a műsorra tűzött darabok maximálisan, mondhatni: a végletekig kidolgozottak, kijátszottak. Az egyik németországi jazzfesztiválon készült felvételen négy Binder-szerzeményt hallhatunk.
A Megrepedt lépcsőkön címet viselő darabot már az 1985-ben rögzített első Binder LP-ről ismerheti a jazzkedvelő magyar közönség. Mégis. Ennyire dinamikus előadásban, mint itt, azonban aligha hallhatták még. (Szabad kijavítani, ha tévedek.) A szám első felében a kvázi dobszerelésként használt zongora dörgő hangjaira a klarinét már-már kétségbeesett sikolyokkal válaszol. Aztán az „igazi” zongora furcsán szaggatott tempóit kell lekövetnünk, amelyet persze a klarinét sem hagyhat „szó nélkül”. És a „kör” persze törvényszerűen bezárul a végére.
A fergeteges indítástól a Tánc zene sem mentes, hogy az érdekfeszítő középrésztől kezdődően aztán sajátos, modern balett-zenévé szelídülhessen a tempó és a muzsika.
Theo Jörgensmann Zeitabgranzung című szerzeménye a lemezanyag közepén kapott helyet. A szépen építkező darab remek (el nem vesztegetett) egyéni megmutatkozási lehetőségeket biztosított a duó mindkét tagja számára, mégis az összmunka csiszolt pontossága az, ami itt leginkább kiemelendő, figyelemre méltó.
A zongora által felvezetett Júniusi koncentrátum hangulatában is kora nyári, valahol. Másik megközelítésben: kellemesen üde színfolt a lemezen – a stílus határain belül, természetesen..
A zene és a tánc együttes jelenlététől nehéz elvonatkoztatni. Ezt példázza a lemezanyagot záró Balett terem című Binder-kompozíció is. Nem csodálkoznék, ha valamelyik kortárs táncegyüttes felfedezné magának a zenei nyersanyagot. Lelki szemeimmel már látom is őket a Mezzo tévében.
Ez az 1990-ben rögzített koncert a végtelen idők frissességével hat, vagyis már-már klasszikus munkává tisztult le az elsődlegesen az adott pillanatoknak szánt alkotás. Akár valamely nemes ital, amelyet évekig hordóban tároltak: ugyanaz marad, mégis érettebbé, ezzel együtt erősebbé válik a múló idő segítségével.

Olasz Sándor