Ma 2019. október 22. kedd, Előd napja van

Lajkó Félix & Volosi (Fonó Budai Zeneház)

Előre vetítette az alkalmi(?) fúzió sikerességét, hogy nem más, mint Simon Broughton, a Songlines nevű világzenei szaklap főszerkesztője írt ajánló sorokat a CD belső borírójába. (Amennyire ismerem a megnyilvánulásait, van füle és intuíciója.)

És lőn. Villámgyorsan az élre került a lemez az európai világzenei rádióállomások havi, összesített játszási listáján! Ez van, amikor elszabadulnak a vonók és a rakoncátlan vonósok is!
A Volosi ugye, kizárólag efféle hangszereket alkalmazó lengyel együttes, amely stabil alapokon: kortárszenei, jazz-és folk hatásokra építette fel a saját világát. A Lajkó Félix nevű félelmetes energia-bombát pedig aligha szükséges bemutatni ezen a portálon. Na már most, őt dobták le a lengyelekhez. Hogy mekkora, csodálatos háború lett ebből!
Nos, mi egyéb történhetett volna végső soron, mint hogy a tökéletesen összekovácsolódott, alaposan megedzett acélos erő megemelte és lazán lazán tova repítette azt a nem éppen tollpihe-fajsúlyú, hegedűvonó-szaggató zabolátlanságot (ami Lajkó Félix korai időszakára szó szerint volt jellemző)! Legyen soron bármelyikük szerzeménye éppen.
A lemezre vett kompozíciókon testvériesen megosztoztak a felek. Meglepő-e vagy sem, ebben a „famíliában” Lajkó Félix a nagyobbik testvér! Ő tehát a vezéregyéniség, ám a Volosi a legkevésbé sincs a „kísérő zenekar” szerepére kárhoztatva. Szóval, nagyszerű szimbiózis lett a kettejüké!
Ha nagyon le kellene egyszerűsíteni a képletet, azt mondanám, hogy Félix adja a közösbe a szédítő intenzitást és a váratlanságokat, a lengyelek számai pedig az azt kiegyenlíteni igyekvő nyugalmat. Az általánosítás mint általában, itt sem egészen helytálló, hiszen előfordul, hogy Lajkó Félix egyik szerzeménye tölti be ezt a szerepet éppen, mégis.
Amekkora elánnal belecsap Félix a lovak közé rögtön az elején a Speedmotion-ban, és ahogyan a lengyelek vele tartanak, tudni lehet, hogy nem lesz egyszerű a történet, ahogyan azt is, hogy nagyjából mi vár ránk az elkövetkező sűrű percekben. Ránk zúduló tömény hang-zuhatag. Harmónia az erőben. A Side aztán, mintha az előző darab óvatosabb tükörképe lenne hasonló kvalitásokkal, vagy mégsem? Mindegy is, hiszen az is ellenállhatatlan és ellentmondást nem tűrő. A Volosi alkotta Crawler lengyel verziója elérhető a youtube-on. Az összevetést rátok bízom. A szívem nyilván hazahúz, hiszen Félix csoda dolgokat tesz hozzá, de belátom, sőt elismerem annak az értékeit is: más a lecsengése, másként jó.
Milyen a lírainak nevezhető vonulat ezen a lemezen? Kiderül az Upside Down-ból. Lehet (kell is) odafigyelni és rácsodálkozni! A lemezanyag közepére szerkesztett From the Ditch kissé emelkedett hangvételű Lajkó Félix-kompozíció, kvázi új kezdet. És ámulunk tovább, mit tehetnénk mást. A Valse lassú tempóban kibomló, igen tartalmas és változatos, sokrétű Lajkó Félix-szám. keringő-motívumokkal gazdagon díszítve, természetesen. Rövid, de tempós lengyel darab a Downhill, amelyet mintha Félix kedvéért írtak volna. Igazi Lajkó-líraként hat a fokozatosan, de kellő alapossággal tömörített Slowmotion.
A lemezanyagot záró Pompeii címe önmagáért beszél. Hangulatfestős, történetmesélős. Jó vége azonban csak a muzsikának van, de az nekünk bőven elég.
Azt hihetnétek, könnyű dolgom volt megírni ezeket a sorokat, miután az európai világzenei rádiósok közössége már közzétette az „ítéletét”. Mégis: ki a bánat tudna rosszat írni erről a hibátlan alkotásról? Ha valaki azt akarná fene nagy rosszindulattal, akkor sem sikerülhetne, abban biztos vagyok! Akkor tehát mi van most? Egy egyszerű helyzet.
A sportvilágból ismerős analógiával élve: a mindenkori Európa-bajnok automatikusan kvalifikálja magát a világbajnokságra. Az esélye az ottani „versenyen” pedig alsó hangon is reményt keltő.

olasz