Ma 2019. október 22. kedd, Előd napja van

Gyimesvölgyi népzene Kostelekről. Vaszi Levente – Vráncsán Anita (Fonó Budai Zeneház)

Újabb meglepetéssel, vagy ha úgy tetszik: új hozadékkal szolgált a Fölszállott a páva című televíziós népzenei vetélkedő – így, utólag! A műsorban remekül szerepelt énekesek (konkrétan a címben jelzett két fiatal) nem kevesebbet tettek annál, hogy egy gyimesi csángó falut állítottak az érdeklődő figyelem középpontjába, a népzenei kincsestára szegletének CD-n való rögzítésével! A falu neve: Kostelek, az énekeseket pedig a helybéli Zúgató Zenekar kíséri.

Gondoljunk bele: ha nincs az említett tévéműsor, elkészült volna-e most ez a lemez? Aligha, de ez már hipotetikus felvetés, szerencsére.
Legfontosabb az a kilenc, hosszabb-rövidebb blokk, amely magát a zeneanyagot képezi. Nem harsány, nem tolakodó, mégis markáns valamennyi darab jelenléte. Holott, ha egyetlen szóval kellene jellemeznem azokat, minden bizonnyal azt mondanám: szikár. Mégis: a figyelmes hallgatónak remek alkalmat kínál a rácsodálkozásra: hányféle finom variánsa, egyszersmind mekkora ereje, mélysége és sodrása van egy-egy zenei témának kivált, amikor instrumentális muzsikákkal találkozunk éppen? Mint amilyen az elsőként hallható Lassú és sebes magyaros. A folytatásba Anita csatlakozik be elsőként. Keserves és lassú magyaros énekek – árulkodik a cím a dalcsokor hangulatáról, amelyeket valami zsigeri szomorúság hat át. Annyira életszerűen, hitelesen, már-már borongósan szól, hogy csak remélni lehet, hogy hagyományőrzésről és -követésről, nem pedig mostani, valós általános életérzésről van szó ebben az esetben.
A két énekes kíséret nélkül is vállalja megmutatni magát: a Kosteleki énekek és gyors csárdás kvázi intrójában, amely kisvártatva balladai történetre vált: a halálra táncoltatott lány történetének kosteleki leképezésére. Nyomasztó hangulatát alig-alig képesek oldani a negyedórás ciklus következő dallamai – a tempósabbak sem igazán, a dalcsokor végéhez közeledve. És hogy milyen egy kosteleki Lakodalmas? Ami azt illeti: az önfeledt vidámság erre sem igazán jellemző. Sokkal inkább egyfajta óvatos, fokozott várakozás hatja át azt az élethelyzetet, amelynek megoldási kulcsa minden bizonnyal a falu és a környék néprajzában rejlik, csakhogy erről készült tanulmányt nem olvashatunk a bookletben, sem egyéb, könnyű szerrel fellelhető helyeken, holott azzal együtt hogy, személy szerint érzem a hiányát, belátom: az valóban más lapra tartozhat.
A Barna menyecske a feleség szemszögéből mutatja be a katonaság általános lefolyását: azzal a végkifejlettel, amikor a férj haza tud jutni onnan. Az – érthető módon - nem kicsit szomorú Katonadalok című az idegen földre való elindulás, valamint a fogság keserveiről is szól.
Mindezt egy Kosteleki hejsza oldja – ideig-óráig, és kicsit legalább fellélegezhetünk. Kicsit – mondom én, mert az Ez a barna kislány a dal végén konkrétan megnevezett, elesett katona emlékére szól.
A lemezanyagot a Mü nótáink címet viselő, sokszínű, kedves dalcsokor zárja.
Ami azt illeti: nagyon nem könnyű a zenei lenyomatát érzelem-mentesen meghallhatunk, majd be- és elfogadnunk az általa kiváltott reflexiókat egy olyan mikrovilágból, ahol nagyon nem volt könnyű az élet, és ahol talán most sem az. Érdekes módon a mostoha körülmények mégis a lehető legjobbat hozták ki az ottaniakból, hiszen olyan zeneanyagot őriztek meg számunkra, amely a magyar népzenei kultúra szerves részét képviselik akkor is, ha talán kevesen tudtak róla, a „laikusok” közül legalábbis. Eddig.
Ez a szép kiállású, sajátos hangulatvilágot közvetítő CD más módon is különleges nekünk, sőt. Talán európai viszonylatban is az lehet. Miért? Nos. A Fonó népszerű lemezsorozatának mintájára akár Utolsó Perc gyűjtésnek is nevezhetnénk ez a kiadványt. Gondolta bárki öt-hat évvel ezelőtt, hogy ilyesmi manapság napvilágot láthat egyáltalán?

olasz