Ma 2020. szeptember 23. szerda, Tekla napja van

A magyar világzene legértékesebb alkotásai 4.: Barbaro II. (Szerzői kiadás)

A „kultikus” jelzőt számos okból kiérdemlő Barbaro 1994-es, második albumának kései értékelése olvasható alább.

A banda nevének eredete – közvetlenül legalábbis - nem a közismert Bartók-műre (Allegro barbaro), hanem a Gépfolklór első, kazettán publikált lemezanyagának címére (Barbaro) utal. A két zenekar közötti párhuzam megvonása egyébként is szükségszerű, mert a Barbaro két, alapító tagja fontos szerepeket játszott a Gépfolklórban. Egészen pontosan Cziránku Sándor (gitár) és Tzortzoglou Jorgosz, a borítón Georgios-ként tüntetve fel a nevét (ének, ütőhangszerek), akik – természetesen - ezen az anyagon is szerepelnek, mégpedig a szintén alapító Herpai Sándor (dob) valamint a korszak egyik legtechnikásabb basszusgitárosa, Zsoldos Tamás társaságában (utóbbi itt vokálozik is). Nem mellesleg: a Barbaro alighanem legerősebb (lehet rajta vitatkozni, de nem velem), ám kétségkívül legtartósabb felállásáról beszélünk.
Ezen az albumon kevésbé domináns a (jellemzően balkáni) népzenei hatás az első, a Hungaroton-kiadványhoz viszonyítva. Itt csak az Ez a világ olyan világ… kezdetű magyar népdal egyéni hangon megszólaló feldolgozását hallhatjuk, mégpedig a Barbaro saját szerzeményeihez remekül illeszkedve. (És mert a hatások szintjén ugyan, mégis jól kivehetően megmaradt a népzenei örökség, Jorgosz énekéről pedig alább olvashattok, e két tényező miatt került a lemez a sorozatba – a világzene fogalmát (már, ha létezik olyan) merészen és tágan értelmezve.) Igen, az „egyéni hang” nem kizárólag Jorgosz jellegzetes orgánumában és misztikus, „sámáni” előadásmódjában merül ki. Cziránku alapjában véve rockos, sűrű, pazar gitározása és a ritmusszekció virtuóz játéka ugyanúgy szerves része annak.
A Barbarohoz hasonló hangzású és kvalitású zenekar nem volt, nincs és valószínűleg nem is lesz a magyar rockzenei életben, amit az (is) látszik igazolni, hogy a Jorgosz nélküli éra, a harmadik sorlemezét készített felállás közel sem bizonyult ennyire stabilnak. Jelen írás tárgya azonban, amint azt fentebb többször jeleztem, a (cím helyett) II. sorszámot viselő Barbaro zeneanyag.
Amivel már a legelején robbantanak, az nem más, mint egy Varázsének. A varázslás sámáni természetű, ami kezdettől fogva nyilvánvaló. (A dal utolsó sora ráerősít: „Sámándobok szóljatok”!) A muzsika rétegei pedig gyönyörűen rakódnak egymásra ravasz balkáni ritmusképletek felett, miközben a hallgató képtelen kivonni magát a révület hatása alól, amely elérte egyszeriben. A Legyen a szép mindenkié kántáló éneke közepette az igazán vad táncot a gitárhangok járják. A Primitív szerelem című dal mondandója gyakorlatilag két sorból áll: „imádnak a nők” és primitív szerelem”. Mintha csak egy közepesen kedves ismerősöm gondolataiba látnék bele. Az agy viharát pedig a zenekar vetíti ki, méghozzá igen szemléletesen! A paradox címet kapott Dermesztő derű gitár-centrikus muzsikája inkább borzongató, mint derűs érzeteket kelt. Szövege: népdalszöveg, ami újabb furcsa adaléka a már-már boszorkányos „főzetnek”. A kazetta A oldalának záró száma a már említett Ez a világ olyan világ… egy, szinte filozofikusan elmélyült basszus-intróval, amelyet a gitárjáték fokoz. Fura mód inkább talán egy másik kor szellemét idézi meg, mint a látszatra és ideiglenesen sem optimista mostaniét, bár ha jobban bele gondolok, tényleg lehet benne valami a rendszerváltást követő csalódásból: a kilencvenes évek általánosnak mondható életérzéséből.
Fordítsunk. B oldal, Sámánének. Kvázi a Varázsének ikercsillaga, felturbózott, erősebb fokozatba kapcsolt fénnyel. Hogyan lesz gyermekmondókákból félkomoly Barbaro-nóta? Megtudod, ha meghallgatod a Guminéni című számot! A tragikus sorsú költőnő, Hervay Gizella emlékére írott Szabad vagyok a legkeserűbb szabadság-dal, amit valaha hallottam. Személyes véleményem szerint a legkiválóbb Barbaro-darabok egyike. A Mélyrepülés-nek nem csak a riffjei bámulatosak, hanem a teljes dalra érdemes odafigyelni, persze. A Hét varázslatos hang című instrumentális záró szám semmivel sem kevesebb annál, mint amit annak címe ígér – a legteljesebb gondossággal kidolgozva.
Végül egy további lényeges kérdés. Hogyan játszott a Barbaro közönség előtt? Nos, 2019. november 20. óta nem csak az emlékeinkre hagyatkozhatunk e tekintetben. (A tömör válasz pedig: fegyelmezetten, ám maximális szabadság-fokon.) Ekkor jelent meg ugyanis nagylemezen (igen, vinylen) egy összegzés az együttes 1992-ben, a Lágymányosi Művelődési Házban adott koncertjeiből. Az Ilju haramia című korong az összes magyar rocker számára kötelező hallgatni való kellene, hogy legyen. Sajnos, nem mindenki juthat hozzá, mivel a lemez korlátozott példányban jelent meg. Mindössze 300 db készült belőle.

Olasz Sándor