Mert a magyar nyelvet is kitűnően bírja (a szoros értelmében anyanyelvi szinten), amely képesség nem feltétlenül a franciák sajátja. Ráadásul magyar segítői akadtak a lemez készítése során. Nem akárkik: egy népzenei szupercsapat!
Így a jelenleg „alkotói szabadságon” lévő Buda Folk Band két tagja, Csoóri Sándor „Sündi” (brácsa, tambura, ének), Szabó Csobán Gergő (nagybőgő), Hegedűs Máté (nomen est omen), valamint Zimber Ferenc (cimbalom, naná). A hegedűs Takács Ádám két számban működött közre a két éve létező, a „városi népzenét” úgymond melankolikus romantikával dúsító Ötödik Évszak stúdiófelvételén. Egy izgalmas új, világzenei formáció debütáló albumáról van alkalmam tehát szólni. A csapat átlag feletti kvalitásait jól mutatja, hogy szerepeltek az idei, sajnos online megrendezett WOMEX-en, vagyis amennyi ígéret benne van a fenti névsorban, azt máris beváltották, méghozzá maradéktalanul.
Ennek szellemében alaposan bekezdenek a CD anyagában! Sportnyelven szólva: a felütés állcsúcson talál. Az Á unne femme ugyan énekelt Victor Hugo-vers, ám ami azt megtámogatja, alsó hangon is jó húzású, erőteljes magyar népzene! Na, ezt tudják (ismerjék) meg a Szajna partján! Azzal együtt, hogy Lefelé folyik a Tisza, mert látott bárki bármilyen folyót felfelé folyni (leszámítva nagy árvizek idejét), de itt most nem ez a lényeg. A magyar nyelvű bejelentkezés és a levegősebb, játékosabb hangvételű hangszerelés annál inkább. A címével az eredeti muzsika lelőhelyére utaló Zobor-t a magam részéről a legkiegyensúlyozottabbak egyikének tartom az itt hallható darabok közül. Majd felcsendül egy József Attila-vers (pontosabban: ének), és mit ad Izabella, előbb franciául kéri, hogy Tedd a kezed homlokomra. Szerethető, hibátlan, igazi költészet-népszerűsítő feldolgozás! A Magas hegyről érzelemdús előadása aztán egy szomorkásan belenyugvó lelki dimenzióba repíti a hallgatóját, amelyet a Madárka szerelmes röptének hiteles megéneklése old. Külön érdekesség, hogy ebbe Sündi is bekapcsolódik.
A „félidőhöz” érve vérbeli francia-magyar vegyes-vállalkozást hallhatunk - muzsikában. A francia szalonzenébe oltott magyar népzene az Invertita címet viseli. A második Hugo-vers természetes egyszerűséggel Párizs irányába tolja a zene arányait, amit a Legényes elsöprő lendülete gyorsan kompenzál. Gyönyörű gesztus a Menekülés a magánytól című Csoóri-vers repertoárra vétele, a költő unokájának énekével, természetesen. Ahogyan az is természetes, hogy A szerelem mibenlétével is tisztába kell kerülnünk ebben a műsorban: nehogy már itt és most maradjunk tudatlanok! A Promenade virtuális párizsi sétára invitál, ahol akár Edith Piafot is megidézheti egy arra járó médium. A lecsengés egy nem túl veretes Szép Ernő-vers (amely némi József Attila-utánérzéssel íródott): műsorra tűzéséhez annak címe adhat kulcsot: Híd. (A dolog mibenlétét aligha kell magyaráznom.)
Ennek ellenére nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: ezt a fantasztikus zenekart még számtalanszor hallhatjuk élőben és lemezen is, ha ők is úgy akarják!
És hogy milyen volt számomra az Ötödik Évszaktól kapott első benyomás? (Hiszen, koncerten még nem volt alkalmam látni-hallani őket.) Nos. Egyszerre bizonyultak ismerősnek és idegennek, mint valami külföldre szakadt távoli, de kedves rokonok, akiknek az újbóli látogatását máris alig várjuk!