Ma 2021. április 22. csütörtök, Csilla napja van

Tóth Viktor Arura Trió: Have No Fear (Fonó Budai Zeneház)

Zöld-sárga, zöld-sárga. Nem, ez nem Kex lesz: az arura másféle csemege. Keleti, nevezetesen. De nem ám törökméz, nem édesség, hanem test- és lélekgyógyító növény. A fent jelzett színek pedig – természetesen - a lemezborítón láthatóak, és talán vizuálisan hatnak hasonló erővel. Ahogyan a Tóth Viktor Arura Trió a zenéje által hat ugyanúgy, de valóságosan, szent meggyőződésem szerint.

Mert amióta a Vágtázó Halottkémek muzsikájának energia-feltöltéssel bíró mágikus, hatalma többször is beütött nálam, biztosan érzem, hogy létezik ilyesmi. Mielőtt azonban az Arura Trió zenéjén tennék próbát, a trióval most ismerkedő olvasóim számára adnék rövid tájékoztatást.
A Tóth Viktor számos formációi közül való Arurának ez a második lemeze. A debütáló Szemed kincse 2014-ben a BMC jóvoltából került piacra, rangos díjakat söpörve be rögvest. Személy szerint akkor csodálkoztam volna, ha ez nem történik meg, hiszen messze nem átlagos összetételű formációról van szó, amelyet olyan muzsikusok alkotnak, akik külön-külön is számos elismerést szereztek maguknak – méltán! Íme trió felállása, az újak kedvéért. Tóth Viktor – szaxofon, Orbán György – nagybőgő, és aki még velük muzsikál, nem más, mint a cimbalom avatott művésze, a nem kizárólag jazz-zenészként tevékenykedő Lukács Miklós.
A valódi kérdés persze az, hogy az Arura Trió hogyan, miként éri el a kívánt eredményt? Nos. Már kezdet kezdetén (Who Is Like You?) kiviláglik a bőgő kulcsszerepe azzal, hogy kvázi repetitív témát hoz (amely ugye, eleve gyógyító energiákkal bír), miközben a szaxofon és a cimbalom szabadon kalandozik, folytonos egymásra figyelés közepette. De nem ez az egyetlen, célravezető útjuk. Hasonló hatást kelt az A Little peace már-már meditációs eredetű, oxigén-dúsan levegős, áradó nyugalma.
Kisvártatva bebizonyosodik: tempósabban is működik ez a folyamat, olykor ha kell, szitárra emlékeztető hangok előcsalogatásával (Elsüllyedt városok). A hangszerek közötti „szereposztást” megszokva feltűnik (a nagyszerű játék élvezete közepette), hogy az Ethiopia címet viselő szerzemény szokatlanul forrongó, de reményteljes kisugárzású folyamat-zene, amely – a várakozással ellentétben – nélkülözi az afrikai elemeket.
A Hajnali bús meg mintha csak masszázzsal próbálná ellazítani a hallgatóságot, majdnem szabályos időközönkénti, célirányos odapaskolásokkal nyomatékosítva a ténykedést. A lemezanyagot záró The Missing One pedig épp olyan ravaszul szabálytalan kompozíció, mint amilyet annak címe sugall. (Ez is, mint az összes többi, Tóth Viktor szerzeménye.) Ha a free jazz nem létezne, azt mondanám róla, hogy ritka érdekes ez a finálé, de hát a free él és virul, ami mit sem von le a kis csapat érdemeiből.
Tóth Viktor így összegzi a lemezanyag mondandóját: „Hiszem, hogy a boldogság állapota a történésekkel való összhangon múlik. Ellenkezhetem velük, de ezzel energiát veszítek. Sok energiát veszítek. A félelem pedig energiát rabol. Erőre van szükségünk – mindannyiunknak - hogy a nehézségekkel szembe tudjunk nézni. Hitünk és reményünk legyen. Félelem nélkül. Az Arura Trió a bölcs fák üzenetét szeretné elvinni hallgatóihoz.”
Pontosan azt teszi, igen. Mégpedig maximális hatásfokkal, hiszen úgy a felhangzó muzsikáról, mint a trió vér-profi teljesítményéről csakis szuperlatívuszokban lehetne beszélni. (A szóvirágok csokorba rendezésétől ezúttal – engedelmetekkel - eltekintek.)
Ezzel együtt a jazz-tábor mostani nyeresége hatalmas. Egyedülálló jazzmuzsikát kaptunk, osztályon felüli előadásban, és ez nem minden. Állítom: a lelki bajok megelőzésére igenis, hatásosan alkalmazható ez a nagyszerű muzsika. Nálam legalábbis teljes mértékben bevált! Egyébként is, világszerte óriási szükség van az efféle CD-vitaminra ebben a vészterhes időben.

Olasz Sándor