Ma 2021. február 26. péntek, Edina napja van

Bahorka Társulat: Pletykázó asszonyok (Fonó Budai Zeneház)

Minél előbb, annál jobb! Tudják csak meg azok a büdös kölkök, mielőtt még felserdülnének, hogy mi mindent tudnak kavarni, „lepetyézni” a szapora nyelvű asszony-népek, hiszen aztán úgyis a kezükbe kerül Grecsó Krisztián vonatkozó (felnőtteknek szánt) „szakirodalma”, a Pletykaanyu, novellás kötet formájában ugye.

A gyermekkori tanítómestereik vérbeli nőcik. BAlogh Melinda, HORváth Sára Nina, KAszai Lili. (Mindenki ért mindent, ugye?) Velük van egy mesemondó (Utasi Péter) és egy teljes zenekarra való „angyali” (vagy ördögi, majdnem mindegy) muzsikus sereg, Csoóri Sándor „Sündi” (brácsa, tambura) minden részletre ráfigyelő zenei rendezésével.
Tisztázzunk valamit az elején. A beszélgetés mint olyan, pontosan az, aminek hangzik, de a pletykázás más szándék által vezérelt. Nem kell hozzá rosszindulat feltétlenül, legfeljebb egy kis kajánság, felturbózott fantáziával és némi kárörömmel fűszerezve. Mert alighanem így az igazi, de hát tudom is én annak a teljes valóját, hiszen nem vagyok nőből. De hátha épp most fogom megfejteni, hiszen izgat a természete! De azért, figyelek ti is!
Érdemes lesz: a tavaszi hajnal hangulatát például zenében oldottan élhetjük át (később aztán beköszönt mind a négy évszak), amelyet a népzenei és a jazzes-játékos elemek, valamint a pajkos, énekes leány-kar nagyjából azonos arányban jelenítenek meg.
Az asszony-nyelvek fürgeségét próbára tevő, alig hihető Pletykamesét immár a nyár hozza el számunkra, előtte Weöres Sándor ide vágó sorait idézve. A mese hatására viszont olyan erővel áramolnak szét a fals hírek (mondjuk ki: pletykák) a faluban a szomszédasszonyok jóvoltából, mintha árvízkor szakadt volna át egy gát, ezúttal azonban a balkáni muzsika lendületével, energiájával. (Alighanem e tulajdonságuk miatt nem alkalmaznak szívesen nőnemű híradósokat a magyar hadseregben.) Jóféle, balkáni és Weöres- ihletésű és húzású, hihletett hangszerelésű ciklus-zárással.
Az őszi évszak a vásári forgatagot idézi, amit egy színes, széles vásznú álom-utazás előz meg. A rend kedvéért azonban a bonchidai menyecskék és persze a kecskék is megkapják a magukét, miközben Babcsán Bence szaggatott tempójú szaxofon-játékára kaphatjuk fel a fejünket.
Télre egy jókedvű moldvai asszonymulatság szemlélői lehetünk (no, nem az ablakon át leskelődve), amelyben a lány-trió ugyancsak odateszi magát, és amelyben a zenekar sem kisebb intenzitással van jelen, a maga stílusos muzsikálásával. És, ahogyan az a mesékben (vagy ha úgy tetszik, a vándorlásokban) általában lenni szokott, az végül nyugvópontra ér.
A köztes időben akaratlanul is utoléri a hallgatóságot a nagy felismerés, miszerint az összeszokott lánycsapat mellé bizony, nagyszerű zenész-társaság szerveződött, akik a pletyka zenei megfestésében ugyanúgy szívvel-lélekkel vannak jelen, mint a vándorlás megjelenítésében, vagy ahol az kötelező számukra: a táncmulatság forgatagában.
Én, mint (pillanatnyilag egyszemélyes) közönség úgy érezhettem magam, mintha egy másik mesében (vagy bolygón) tanyáznék: hipp-hopp ott legyek ahol akarok jelszóval - becsalogatva jól a magyar és balkáni népzenei ihletésű szerzemények zegzugos-jazzes csalitosába, amely a társulat tagjainak ön-definíciója szerint nem más, mint improvizációs folklórszínház. És, minél többször hallgatom ezt a természetes, bájos szépségű, magával ragadó előadást, egyre inkább a kedvemre van, nem csupán azért, mert nyomokban visszaidézi a szinte elfeledett, hat éves kori énemet. (Ezzel az érzéssel aligha maradok egyedül.)
Erre segít rá, az, hogy mielőtt legelőször beraknád a CD-t a lejátszóba, rögvest elbűvölnek Szentimrey Zsófi szépséges rajzai és játék-kártyái(!). Ha óvodás korú gyermeked van, ne reménykedj, hogy a CD minden kelléke együtt marad, mert ő úgyis lenyúlja a paklit.
 

Olasz Sándor