Ma 2021. július 26. hétfő, Anna, Anikó napja van

Balázs Fecó és a Korál: Legszebb dalaink (Tom-Tom Records)

„Amikor vége az utolsó dalnak”, még nem tudhatjuk, hogy kerül-e elő a stúdiók rejtekéből egy-két utolsó utáni. Alternatív trackek és nem publikált koncertfelvételek felbukkanásában azonban évtizedekig bízhatunk, mint utóbb pl. Gary Moore esetében.

Általánosságban pedig szinte törvényszerű, hogy az első, efféle anyag kiemelkedik az utána jövők sorából. Sőt, olyankor is figyelemre méltó lehet, amikor sor sincs is még, mint most a Korálnál. A Balázs Fecó múlt évi halála utáni, három korongból álló Korál-pack azonban máris kézzel fogható. Így van ez rendjén, és nem azért, hogy a feledés-faktort véletlenül se lehessen bekalkulálni – ami 2021-ben alapból képtelenség.
Valami zavarba ejt, kimerítve vele az előre megfontolt szándékkal elkövetett okoskodás bűntettének tényállását. Mert, mit jelenthet a dalok lemezcímben jelzett „legszebb” volta? A kinek legjobban tetszőt? A közönség által leginkább kedvelteket, vagy azokat, amelyeket a zenekar a legszívesebben játszik? Vagy szimplán esztétikai kérdés mindez? Nos, az a jó hírem van, hogy a komplett anyagot tekintve nincs igazán jelentősége ennek a (nem túl szerencsés) címadásnak. Egyrészt azért, mert annyira bőséges a válogatás az életműből, hogy az eredmény mindkét fő kritériumnak bizton meg tud felelni. A másik érv a koncert DVD-n képben is látható, ami nem más, mint egy szimfonikus zenekar! A hangszerelés gazdagodása pedig lényegében kizárja az eredeti verziókkal való (értelmetlen) összehasonlítást.
A legfontosabb tényező mégis az, hogy a dalok (a Korál valamennyi időszakából), önmagukért beszélnek. Az élettel és érzelemmel teli Korál-nóták, amelyek muzsikája tökéletes szimbiózisban él Horváth Attila hiteles, élettel teli, mégis lírai töltésű verseivel. (Az egyik Korál-sláger szövegét – nem árulom el, melyiket – nem Attila írta. A nívó különbsége „zongorázható”.) Alighanem emiatt képeznek a nóták generációk felett átívelő értéket, mégpedig a Korál teljes legénységének tolmácsolásában!
Ennek a lemeznek az elkészítése okán ugyanis újra rögzítették a huszonnyolc dalt. Néhányuk feléneklését, sajnálatos módon Fecó már nem tudta megtenni. Ami azonban őt illeti: a hangja ifjúkori csengését már nem tehette oda a stúdióban, de a szívét, lelkét bizony, belerakta az előadásba! Talán ez volt az utolsó ajándéka, amit adhatott a közönségének.
A DVD tartalma a 2018. május 5-i Budapest Sportcsarnok koncert. Összegzés? Búcsú? Is-is? Költői kérések, nem igazán fontosak. De a nagykoncert maga annál inkább! A DVD 23 számot tartalmaz, nem pontos átfedéssel a dupla CD műsorával. Annak zömében – amint már jeleztem - egy szimfonikus zenekar nyújt kiváló teljesítményt, Pejtsik Péter (akit az After Crying csellósaként volt szerencsénk megismerni) és Sebestyén Áron míves hangszerelésében. Az így megszólaló dalok új köntöst, új hangzást kaptak, a nézők-hallgatók pedig rácsodálkozásos, belefeledkezős új érzéseket. De egy felkészült, remek formában lévő Korált is hallhatunk önállóan (Balázs, Dorozsmai, Fekete, Fischer összeállításban), vérbeli rock-bandaként zúzni.
Nehéz bármit kiemelni a produkció egészéből, de egy dalt mindenképp muszáj. A Maradj velem az, amire gondolok – úgy, ahogyan még nem hallottad (ha nem voltál magad is jelen a koncerten). A gondolati hangsúlyokat kissé áthelyezve, rendkívüli érzelmi gazdagsággal előadva. Így, ebben a formában ez a szám Balázs Fecó és a Korál hattyúdalává emelkedett nálam. Azt mondom, ezért az egyetlen darabért eleve megéri az egész produkciót megnézni, meghallgatni, holott messze nem csak erről és ennyiről van itt szó.
Vitte, viszi és vinni fogja ezeket a dalokat az idő tova, ahogyan azt eddig is tette, jó szokása szerint. Mégsem egyértelműen pozitív a lecsengés számomra, mert bár egy nagyszerű kiadvánnyal lettünk, lehetünk gazdagabbak, egy magyar rock-történeti jelentőségű zenekarral viszont szegényebbek, végérvényesen.

Olasz Sándor