Ma 2021. szeptember 23. csütörtök, Tekla napja van

Zűrös Banda: 2021 (Fonó Records)

A Zűrös Banda helyzete felfokozódott. Fókuszban az igényre a második lemezük iránt, a debütáló albumuk „robbanását” követően, aminek a hangját a nemzetközi világzenei szcénában is meghallották. Öt évig volt képes ellenállni a banda a  nyomásnak erőt gyűjtve, majd ökonomikusan használva fel időt arra, hogy elkövetkezzék végre a következő CD.

Ha valaki abban a formában szeretne rákészülni a zenehallgatásra, hogy elolvasna előtte egy interjút kérem, látogasson el a riff.hu-ra, a zenekar dobosával, Kertész Ákossal folytatott beszélgetés láttamozása végett.
Jelen írás tárgyára visszatérve: egyetlen, de nagyon fontos személyi változás történt a zenekarban, az első lemezanyagot készítő tagsághoz képest legalábbis: a hegedűs, Lang János helyét immár Babcsán Bence (szaxofon) foglalta el. Igen, volt a zenekarnak egy nagyon érdekes köztes időszaka is, amelyben Wertetics Szlobodán a harmonikáján fokozta fel a balkáni hangulatot (aki azóta az énekesnő, Básits Branka neve alatt futó formációt erősíti). Bevallom, amikor hírét vettem Bence csapatba kerülésének – második szaxofonosként, voltak kételyeim. Nem a személye vagy a tehetsége miatt (amelynek Bence bővében van), hanem azért, mert nem tudtam elképzelni, hogyan fog vele megszólalni a Zűrös Banda. Aztán alkalmam volt koncerten meghallgatni őket… Nem hogy nem maradt kérdésem, hanem onnantól várok erre a lemezre! Ennyit a Zűrös meggyőző-képességéről, hozzátéve: mindez nagyon-nagyon lejön a rögzített anyagról!
Olyannyira, hogy egyre inkább hiszem, hogy magyar viszonylatban kivételes és persze eredményes az a „kétszaxis” tevékenység, ahogyan Bede Péter és Babcsán Bence a szaxofonjaik segítségével összedolgoznak: kvázi követhetetlenné téve a muzsika ritmizálását!
A nyitó dal (a pajzán szöveggel súlyosbított A Mérai hegytetőn) rögvest példázza mindezt, de hát mint mindig, létezik a jónál is jobb példa, ezúttal a nyomában futó Palatkai, amelyhez klip is készült. (Kár, hogy a CD-n nem láthatjuk.) Valamit azonban jól megmutat ez a két szám.
Mégpedig azt, hogy a balkáni muzsikájáról nevezetes együttes a magyar népzene felé fordult ezzel a lemezzel! Természetesen, nem feladva a korábban felmutatott értékeiket, hanem gyönyörű szépen, hajszál-pontosan csiszolva össze a két zenei világot! Olyannyira mesterien, hogy ha egyetlen tényezőt lehetne csak kiemelnem erről a lemezanyagról, pontosan erre hívnám fel a figyelmet. Az igazság teljessége persze nem merül ki ennyiben, hiszen a harmadik track (szó)játékos címe máris árulkodik: Humphrey bolgár! A tempós kóló sodrása közepette sem kerülhetik el a figyelmünket Branka káprázatos dallam-díszítései, amelyek – első hallásra - játékos bájjal törnek elő, de ha komolyan vesszük a játékot, akkor azt érezzük, hogy magától értetődő természetességgel. És ez a tényező adja a másik, különös fényű csillogását ennek a muzsikának.
A „lassúzás”, azaz a lírai hangvétel sem áll távol a bandától: ebben a szegmensben is képesek kiemelkedőt nyújtani (Én istenem adj egyet), de hát ők a „magyarosított” balkáni muzsikában lubickolnak igazán, mégis csak.
A magyar-balkáni fúzió tökéletesnek, mi több: egységesnek mondható azzal együtt, hogy két „kakukktojás” is pottyant a Zűrös-fészekbe: az ír-magyar mix, a Moldir, és az elektronikával megvadított, szinte „rádió-barát” záró összeállítás, a Bolgár outro, ha érti valaki a mai rádiós tendenciákat. (Én nem tartozom közéjük, ergo: nem is szavatolom ezen állításom valóság-tartalmát.)
Ami azt illeti, ezzel a lemezzel a Zűrös Banda vitathatatlanul bebiztosította a helyét a magyar világzene élvonalában, és talán azon túl is.
Mégis. Az, hogy bejön-e ismét a nemzetközi siker, kizárólagosan a szerencse-faktoron (esetleg a menedzselés hatékonyságán) múlik, hiszen ami a bandától kitelt, azt ők csúcs-minőségben megtették: nem kevesebbet, mint ezt a lemezt, ide le, az asztalunkra!

Olasz Sándor