Most éppen azért, mert volt egy Vukán Györgyünk (1941-2013), aki a 24 prelűd felét vette lemezre a CAE Trióval. A publikáció évében (1994) közülük kettő szóló előadásban is CD-re került, a tatai jazztáborban készült szóló felvételei között. Azok szintén jazz-feldolgozások, természetesen.
Most egy friss albumon a rövidke (de nem röpke, hanem örök érvényű) művek teljes sora hallható, de a jazz-vonatkozások csak minimálisan érvényesek. Én átiratokról beszélnék inkább. Nem mintha a műfaji besorolás fontos lenne bárhol és bármikor, de hát mi tagadás, gyógyíthatatlan rend-mániás vagyok. (A feleségem e tárgyban való megkérdezését a szájsebészet szigorúan műtteti.)
A tény az, hogy a zongora művészeként jeleskedő ifjabb Balázs Elemér efféle lemezzel jelentkezett. Pontosítok: a keletkezési sorrendben lejátszott klasszikus művek után rögtön azok átdolgozásai következnek. Mintegy jelezve: ezek a darabok ilyenné válhatnak, ha ő akarja.
A kérdés jogos: milyenné, voltaképpen. Nos, hitelessé, mindenek előtt. Elmélyült, gondolat-gazdag megoldásokkal telítetté. Kaptunk Balázs Elemértől bónuszt is: a szabadság érzetét, ami a keletkezésük időszakában (a lengyel nemzeti romantika korában) is jellemezte a Chopin-műveket, de a mostani szabadság más. Napjaink művészi szabadsága, amely itt – nyomokban - a jazz szabadságát is magában rejti.
Hogy mennyiben változtak ezek az átdolgozások a klasszikus szerzeményekhez képest? Terjedelmükben kevéssé, hangvételükben vagy hangulatukban annál inkább. Fajsúlyosabbá lettek, legalábbis olyan formán hűvösek, mint amikor felhők takarják el a nyári napot. A szürkeség nem tényező, mert Balázs Elemér művészetében ez a szín hiánycikk.
Felmerül a hipotetikus kérdés, hogy ma így játszaná, vagy ugyanígy írta volna meg Chopin ezeket a műveit? Nem gondolom ezt. Nagyon más éra a miénk, más problémák miatt vergődünk benne. Az pedig, hogy ki miként reflektál ezekre művészileg, meglehetősen egyén-függő. Megemlítetek egy friss példát, szándékosan homályba burkolva: nemrég tettem le Mohai Tamás életrajzi könyvét, elolvasás után persze. (A címe, ami az egyik daláé is: Kórtalan.) Ebből – sok egyéb mellett - az derül ki, hogy Tamás reflexiói a legfrissebb történésekre meglehetősen egyediek, de választhatóak, tehát érvényesek.
Chopin prelűdjeihez visszakanyarodva: a mai kor szelleme segítségével megmunkált, ám saját tulajdonban álló virtuális pecsétjével ütötte át azokat a sokoldalú tehetséggel megáldott fiatal zongorista. Többet, vagy mást ebben a koncepcióban nem igazán tehetett volna. Épp ezért, türelmetlenül várom a következő lépését: vajon milyen irányba indul majd tovább?
A kiadvány létrejöttét a mindenkori lengyel-magyar barátság zenei érték-alapú elmélyítését szolgáló Waclaw Felczak Alapítvány támogatta.