Nem meglepő, hogy a közönség velük szembeni, előzetes elvárása is felfokozott. És a fiúk meg tudtak felelni ennek – teszem hozzá rögtön a jó hírt!
Tehát, ők hatan a tettestársak. Enyhe képzavarral élve: a főkolompos alighanem a Cimbaliband "alvezére", Solymosi Máté hegedűs. Ám a többiek is előkelő helyen állnak a népzenészek körözési listáján. Név szerint ifj. Szerényi Béla (nem sorolom fel valamennyi hangszerét, de ki kell emelnem, hogy itt énekel is), Szilágyi Márton – hegedű, Zimber Ferenc – cimbalom, Tóth Máté - nagybőgő, valamint Fekete Márton – brácsa.
A lemezanyag legalább két szempontból meglepetés-közeli. Ennek egyik tényezője abban áll, hogy zömében nem szomorú véget érő betyár-balladákat tartalmaz (holott maguk a betyárok szomorú véget értek, rendszerint). Mégsem feltétlenül a népies betyár-romantika egyfajta lenyomata, annál is inkább, mert a betyárélet sem volt feltétlenül romantikus (sokkal inkább bűnökkel súlyosbított és azok miatt bujkálásra kárhoztatott), de hát az efféle „apróság” felett a nem feltétlenül hálás utókor hajlamos némileg szemet hunyni.
A másik meglepi a Magyar Banda népdalfeldolgozásainak minősége, különös tekintettel a zene szabadságfokára. Mindez persze csak érzésében eredeztethető a betyárságtól, mert egyébként kifejezetten az egyik „ellenérdekű fél”, a pásztorok muzsikálására hajaz, a találékony, innovatív felfogása okán. A fő érdem – természetesen - magáé a zenekaré, amelyik nem csupán felvállalta ezt az ügyet, hanem a kivitelezése tekintetében is mester-fokon szolgálja azt.
A lendületes kezdéshez Rózsa Sándor-nótát találni – alaphangon lenyűgöző! (Kömörőig kellett „utazni” érte, de hát a Rétköz mégsem a világ vége, legfeljebb az országé.) Rögvest feltűnik, hogy a hegedűsök ugyancsak belerakják a „kutyaságot”, ahogyan az is, hogy ifj. Szerényi Béla éneklése mennyire klappol ehhez a témakörhöz. Váratlan, de kellemes meglepetés aztán a bölcskei ugrós dallamsorban szárnykürt szerepeltetése, Pecze Balázs jóvoltából.
Szívet melengető a mérai katonanóta ritkán hallható, mesteri tömörítettsége, amelyet kalotaszegi Legényes követ a sorban, remekbe szabott előadásban.
Ezek után hívom fel városom, Szentes népdalkedvelőinek figyelmét az „idevalósi” Repülj lovam-feldolgozásra, amelyet Borbély Mihály klarinét- illetve Istvánfi Balázs duda-játéka emel tökélyre – gyönyörűségesen. És persze ifj. Szerényi Béla dél-alföldi hagyományokhoz hű tekerőzését sem lehet eléggé dicsérni. Ahogyan a Magyar Banda ballada-előadása is több mint figyelemre méltó, és még csak a CD műsorának felénél tartunk.
Az idő a továbbiakban is örvendetesen lassan telik a hallgató számára, ami – bónusz-ajándékként - a felfedezés izgalmát hordozza magában.
Egy olyan, első-lemezes zenekar megismerésének élményét, amelyik banda felette áll a hagyomány-őrzés nemes küldetésének. Hogy miért is? Mert olyan hangot ütött meg és olyan kvalitásokat, zenei megoldásokat villantott fel, amelyiket máris a tulajdonának, specialitásának tekinthet, meghatározott tematika mentén bontakoztatva ki azokat. Egyik-másik darabon belül ugyanis számos bátor, virtuóz módon megformált és kivitelezett variációkban gyönyörködhetünk. E tekintetben a Kettősverseny viszi a prímet, és ragadja magával a hallgatóságot.
Ahogyan a Magyar Banda debütálása eleve. Bizony, berúgták a fiúk a képzeletbeli csárda-ajtót, amúgy betyárosan! Nagyon szurkolok nekik, hogy a jövőben is legyen elegendő „szabadidejük” egymás számára, hiszen a Magyar népzene egyik legígéretesebb Bandájáról beszélhetünk, például itt és most.