Ma 2022. január 28. péntek, Károly, napja van

Sarjú Banda: Kedvenceink (Fonó Budai Zeneház)

Minden kezdet nehéz, de van, amelyik nem annyira az. Látszólag. Mert alighanem az történik olyankor, hogy máshová kerülnek a súlyok, és a terhek cipelésének az ideje is máskorra esik, mint ahogyan az általában lenni szokott. A Sarjú Banda esetében például a pályájuk legelejére.

Mert a tanulást, a rengeteg gyakorlást, a jövőbe fektetett kemény munkát természetesen ők sem úszták meg, sőt. Abban az életkorban végezték el, amikor a tinédzser társaik vakmerően és viszonylagos szabadsággal fecsérelhetik az idejüket. Mégis, az énekesük, Gál Tibor írásos bemutatkozásában megragadott egy mondat: „Nekem nagy öröm, hogy a velem egykorú fiatalok miattunk jönnek táncházba.” Azt gondolom, hogy ez nem csak neki öröm, hanem mindannyiunk számára az!
A Sarjú Banda történetének kevésbé népszerű megközelítése eredményeképp a „szemtelen” fiatalságból fakadó sárga irigység bujkálhat némely halandóban, hiszen a legidősebb zenekari tag is csak húszéves. De hát a Felszállott a Páva verseny-egyes kategóriáit sosem nyerik érdemtelenül, ahogyan ők sem így nyertek zenekarként, a 2016-os kiírásban.
Így aztán volt alkalmunk megtudni nekünk, népzene-kedvelőknek, hogy „miből lesz a cserebogár”! Most az egyed-fejlődés kb. az a fázisa zajlik náluk, amikor a báb külső burka már leszakadt, így láthatóvá vált, miféle imágó: igen életre való, erőteljes lény mocorog a pókháló-szerű képződmény alatt. Az analógiát visszafordítva: náluk továbbra is számottevő a tanáraik jótékony hatása, rajtuk van a mestereik óvó tekintete. És ez így van rendjén. Az lenne a baj, ha másként állnának a dolgok, de hát nem állnak másként! Olyannyira nem, hogy a lemezfelvétel munkálatai során a zenei rendezőjük nem volt más, mint a zenepedagógusként is maradandót alkotott hegedűs, Salamon Bea!
A lemezanyagot hallgatva, a második trackben felcsendül az a cimbalom-dallam, amely a Sarjú Banda által megtett Nagy utazás kiinduló pontja, és amelyet a CimbaliBand Selyemcsárdás címmel dolgozott fel. (Ez úgy kapcsolódik ide, hogy Horváth Áron első cimbalom-tanára az említett zenekar vezetője, Unger Balázs volt.) Tovább is van, mondom még. Herczku Ági állandó repertoárjából is akadt egy gyönyörű dallam átvételre, hiszen jól tudjuk: a (nép)zene mindenkié.
Az adatközlők felhalmozott tárháza: a régi mesterek tudása viszont a Sarjú Banda további felfedezésére vár (hiszen az egyelőre kis részben történt meg), de hát bőven van idejük mindent áttanulmányozni, ami fontos lehet a számukra. Ha pedig az úri kedvük úgy hozza, egy-egy olyan tájegységre is fókuszálhatnak, ahol a számukra legkedvesebb muzsikák teremtek. Most azonban az első, láthatóan magabiztos lépések megtétele volt a cél. A saját hang megtalálása tizenévesen még aligha várható el.
Ez a banda egy vérbeli csikó-csapat, a maga féktelenségével, tüzével, hitével és lelkesedésével. Olyannyira, hogy érdemes külön-külön is figyelni rájuk (a fő hangszereik említésével): a Hajdu-Németh testvérek, László és Balázs mindketten hegedűsök. Szilágyi Szabolcs - brácsa, Csoóri Bendegúz (úristen, honnan ismerős ez a családnév?) - nagybőgő, Horváth Áron - cimbalom, végül, de nem utolsósorban: Gál Tibor – ének.
Külön-külön is rendkívüli, már-már zavarba ejtő tehetségekről, formálódó, erőteljes karakterekről beszélhetünk tehát, akik meglehetősen egységes képet mutató kis csapattá voltak képesek rendeződni. Az első lemezük anyaga zömében erdélyi muzsika, a tájegység legismertebb területeiről, a további blokkjuk szintén megkerülhetetlen: Muzsikaszó Felvidékről.
Olyan, bivalyerős megindulás lenyomata lett ez a lemez, amelyhez fogható kevés akad a magyar népzene polcán. Ha pedig végig hallgatjuk, az a benyomásunk, hogy ezek a fiúk most a fiatalság hevével rúgták ránk az ajtót azzal a ráutaló magatartással, hogy az ennél finomabb megoldásaik is belátható időn belül elkövetkeznek, mégpedig a legjobb együtteseink sorában szerepelve.

Olasz Sándor