Ma 2022. január 28. péntek, Károly, napja van

Cirkusz-KA: Fehér, arany (NarRator Records)

Tudja még valaki, hogy milyen az igazi tél? Úgy hiszem, nekem volt részem benne nem egyszer, gyerekkoromban falun. Minden részlete persze nem maradt meg, mégis meleg szívvel gondolok azokra az időkre.

Az alapélményeink minden bizonnyal mások a Cirkusz-KA tagjaiéhoz képest, de tán akad közös többszörös, amelynek nyomán ráhibázhatok arra, hogy ők hogyan képezik le zenei eszközökkel a tél hangulatát a negyedik, tematikus albumukon. Annyi első ránézésre is bizonyos, hogy a jellemző színeket tökéletesen választották meg!
Az együttes kvalitásait ismerve ahhoz sem fért kétségem, hogy a közhelyes vagy sablonos megoldások kerülése tudatos: alapvetés a hozzáállásukban. Nem is volt ez most sem másként. (Bebizonyosodott: a Télapó, a rénszarvasok és a száncsengők nem errefelé laknak.)
Van viszont határozott mélysége a koncepciójuknak. A témaválasztásuknak csakúgy, mint a zenei megoldások, vagyis a tulajdonképpeni megvalósítás minőségének. De hát mi mindent is választottak tárgy-szavaknak, a leghidegebb évszak jellemző jegyeinek szem előtt tartásával?
A csendet például, mintegy az emberek többségével egyetértésben. Nyilván, részükről (most) nincs kivonulás a nagyvárosból, még egy forralt boros (akarom mondani: forró teás) könnyű téli túrázás erejéig sem. A vérbeli muzsikus a csendet is képes hangokkal körül írni, akár paradoxonnak hat mindez, akár sem. De olyan módon ám, hogy a nagyobbik testvére, a csendesség is odakuporodhasson mellé! Úgy fest, hogy az „Intro”, a „Ropogó hó” instrumentális változata ennek a nemes gondolatnak a jegyében fogant. Csakúgy, mint „Krétával rajzolt” 2020-as verziója. Az „Altató” minimális zenei eszközökkel keltett magasfeszültsége szinte külön kategóriát képezhetne a jobb híján jazzes magyar világzenének nevezett vonulatban.
A „Senki madara” viszont inkább a feszítő belső csend izgalmas leképezése. A címadó dal hangszerelése felfokozza az izgalmakat. Továbblépés azonban innen is van, mégpedig a befelé fordulás felé: efféle dal lett a „Lélekfarsang” új verziója
A „Ropogó hó” egyértelműen a külvilág csendjeit vetíti képzeletünk vásznára. A lemezen nem egymást követik, mégis méltó párja e témában az „Ág-bogán”, sőt az instrumentális „Fehérben” is bátran sorakoztatható melléjük.
A télnek természetesen az ünnepek is a szerves részét képezik. Az „Újesztendő, vígságszerző” nem is szorul különösebb magyarázatra kivált, ha hozzá teszem, hogy a dal valamelyest a Ghymes feldolgozására hajaz, ami persze mit sem von le önnön értékeiből. A „Betlehemes” pedig méltó befejezése ennek a különös szépségű, és szinte meghatározhatatlan terepen zajló utazásnak, amely voltaképp elvonatkoztatható a téltől, a téli ünnepektől, így téve nagyon mély benyomást a közönségére. A magam részéról ez a CD, ez a lemezanyag a „kihagyhatatlan” kategóriából való, és meggyőződésem, hogy nem csupán a saját véleményemet tolmácsolhattam most, hanem idővel másokéi is csatlakoznak hozzá.
Fogalmazhatnék úgy is, hogy ezzel a lemezzel a Cirkusz-KA hatalmas lépést tett a saját útján, a nagy magasságú csúcsok meghódítása felé. Hogy mik a változás legfeltűnőbb, legszembetűnőbb jelei? Például a klasszikus gitár viszonylagos visszafogottsága (természetesen nem a zenei minőség rovására, sőt), az ütőhangszerek térnyerése, valamint hegedűs és szitáros vendégmuzsikus foglalkoztatása.
A koncepció tárgyából, valamint a saját lényeikből áradó tisztaság immár tökéletes letisztultsággal párosult a zenekarnál. Eddig sejtettük csupán, de most már hisszük is: a lélek soha nem alszik téli álmot.

Olasz Sándor