Természetesen az utóbbi, hiszen egyik-másik lemezén Coltrane két bőgőst „használt” egyszerre. (A zenekar nevének érdekessége, hogy a jazzkutató Simon Géza Gábor John Coltrane öröksége: életrajzi mozaikok címmel írt könyvet pályája kezdetén, 1981-ben.)
Egyébként is. Coltrane öröksége szellemi, az onnan nyert inspiráció pedig hangszer-független. Egyáltalán. Miért ne vezethetne egy sokoldalú bőgős olyan zenekart, amelyik Coltrane-szerzeményeket és Coltrane által műsorra tűzött darabo(ka)t is játszik – saját számok mellett?
De még hogy! Úgy, hogy a feldolgozásokba a „6tet” tagjai bele tudták csempészni a maguk ötleteit és egyéniségét, a szerzeményeikben pedig ott figyel az a juss (értsd, ahogyan a régi öregek: örökség), vagy annak egy szelete, amelyet Coltrane illetékmentesen hagyott az egyetemes jazzvilágra.
Az amerikai jazz-ikon munkássága jól elkülöníthető szakaszokra osztható. Kérdés, hogy a Legacy apropóján van-e értelme korszakolni Coltrane pályafutását? Szerintem igen, mert segít megfejteni a magyar együttes muzsikájának koncepcióját.
Az erősen leegyszerűsített képlet szerint Coltrane első, jelentős időszakának alapja a mainstrem, mégpedig jellegzetes, innovatív harmónia-csavarokkal. Aztán befigyel a világzene, főként az indiai muzsika, de nem a dallamvilág felől közelítve, hanem modális jazzként transzponálva. Végül, de nem utolsósorban jött a mindent elsöprő free, vele az elért eredmények szintetizálása.
A Coltrane Legacy muzsikájára az jellemző, hogy szinte mindegyik Coltrane-számot a következő érába igyekszik átültetni. Nos, ettől válik igazán izgalmassá az anyaguk! Egy kis jövőbe látás, egy kis „mi lett volna, ha”… Mind-mind telitalálat! És persze sütnek az ideillő szerzeményeik is, mert az igazán jó példa ragadós.
Nem nagy meglepetés, hogy a „középső időszakból való India című Coltrane-számmal indul a lemezanyag (a Liberia-val összedolgozva), röpke húsz percben. De az a bika nagybőgő-intró! No, az vetíti előre, hogy nem szimpla imitációval van szerencsénk találkozni. És tényleg: a két „országot” alaposan átépítették a fiúk úgy, hogy a zenekar valamennyi tagja jól érzékelhetően hagyta ott a keze nyomát, mintegy jelezve, hogy nagyon együtt van a csapat!
A lemezcím-adó Nairobi a nagybőgős zenekarvezető Orbán György szerzeménye, de John barátunknak is dicsőségére vált volna, hiszen az imént említett world music-korszakára hajaz. Csak nem az ő örökzölddé nemesült Naima című remekére rímelne valahol? Eldöntheted magad, hiszen az is előkerül, kisvártatva. Persze a zongorista Oláh Krisztián San-Yi-Ka símű számának ritmizálása sem kutya, hanem elképesztő! Ráadásul két szaxis (Soso Lakatos és Molnár) is magáénak tekintheti. Oda is tették magukat rendesen, például a dob-szóló (by Lakatos Pecek András) közé ékelve! Ha már a névsorolvasásnál tartunk, az ifj. Oláh Kálmán (szaxofon) által válik teljessé.
Ami pedig a CD további műsorát illeti: az élénkzöld Brasilia és a kiszámíthatatlanul vibráló The Night Has A Thousand Eyes szinte már „csak” ráadás.
Orbán György együttese tehát nagyon nem tékozolta el Coltrane örökségét. Sőt. A felettébb értékes tőkét olyan alapítványba fektette, amelynek hozadékából minden jazzkedvelő profitálhat.
Furcsán hathat, de Coltrane utolsó (legfontosabb?) korszakából itt nem hallhatunk kompozíciókat. Talán, mert felmerülhet a kérdés: azokat hová lehetne transzponálni? A mester halála óta eltelt bő fél évszázad zenei fejlődésének tükrében volna halvány elképzelésem a megoldásra, de ezek a srácok az én ötletelésemre szorulnak rá a legkevésbé. Fokozott kíváncsisággal várom hát az ő megfejtésüket – már ha szándékukban áll elindulni ezen a felfedezésre váró, misztikus és titokzatos úton.