Ma 2022. augusztus 10. szerda, Lörinc napja van

Lakatos Róbert: 30 duó (Fonó Budai Zeneház)

Nem is tudom. Találgatok inkább.

Megirigyelte volna a sokoldalú brácsás, Lakatos Róbert a Bartók 44 duó című Góbé-lemez sikerét? Aligha, hiszen a klasszikus mű értékeit évtizedekkel ezelőtt fedezte fel önmaga számára. Nem mellesleg, a Góbé a nevéhez méltó csavaros észjárással vetítette ki Bartók időtlen aktualitását, és/vagy az iránta, valamint a saját munkájuk iránt létre jövő, utólagosan igazolt fogadó készséget. (Bartók esetében jelen körülmények között meglehetős nyomatékkal bírt a szerzői jogok lejárata. Ennek ellenében a Mini Bartók-albuma például biztosan nem készült volna el.)
Most természetesen nem Bartók-lemezről beszélhetünk. Mégis bátran kijelenthető, hogy Robi a Mester nyomdokaiba lépett anélkül, hogy utánérzést tapasztalnánk ebben a tekintetben, hiszen az eredmény minden tekintetben őt igazolja! Vele (vagy inkább benne) az összetevők milyensége és minősége.
Zoboraljai (ahol jobbára Kodály gyűjtött), szlovák, felvidéki, jászsági népdalok (vagyis nem erdélyi vagy moldvai!) és saját szerzemények képezik a nyersanyagot. Nem a magyar népzenei kincs egészéből történt tehát a merítés. Sokkal inkább Lakatos Robi kvázi szűkebb hazájáéból és tágabb környezetéből, valamint (már említettem) saját kútfőből. (Az utóbbi csoportba tartozó négy szám a népzenei ihletettségük következtében a legkevésbé sem lóg ki a felvázolt sorból.) A feldolgozások szikár, végletekig lecsupaszított minimalizmusa persze mutat némi hasonlóságot a nagy előd említett művével.
Harminc csillogó, miniatűr műalkotásról beszélhetünk tehát, amelyeket elsősorban a maga gyönyörűségére formált meg, csiszolgatott aprólékos műgonddal két különös, bűvös aranyműves. A kezük és a szellemük nyomán aztán csupa dallam lett a hallgatóság osztályrésze, mondhatni csupa-csupa főtéma. És velük az apró, pici (értsd: rövid terjedelmű), bartókinak jóindulattal nevezhető variációk, amelyeknek lelkük van. Amelyek elvarázsolnak bennünket, amelyek miatt érdemes birtokba venni ezt a hanglemezt.
A harminc darabból (szokásommal ellentétben) nem szeretnék egyetlen egyet sem kiemelni, mert úgy érzem: egy tökéletes tabló összképét bontanám meg akkor, közvetve.
Robi muzsikustársa egyébként a szlovákiai zenei élet élvonalába tartozó hegedűs, Jozef Horváth, akihez régi barátság fűzi. A kapcsolat minősége természetesen az együttes munkáéra is visszahat összeszokottság és (nem /csak/ zenei értelemben vett) harmónia következtében. Mindez a hallgató számára nagyon nem a gőzgép hatásfokával jön át!
Ez a különleges merészségű lemezanyag egyetlen tanulsággal bizonyosan szolgál. Nevezetesen azzal, hogy szükség van olykor a klasszikus értékeink felülvizsgálatára, a mi korunkban való elhelyezésre, legalábbis inspirációs forrásként tekinteni rájuk és ilyenképpen használni azokat. És ha sikerül melléjük tenni további értékeket (miként az itt és most megtörtént), különösen jól jártunk. Ami engem illet, örömmel meghallgattam volna akár negyvennégyet is ebből a parádés felhozatalból.

Olasz Sándor