Nem hétköznapi a skála, de mindkét végpontja teljesen reális és valós! Épp csak a „hangsúlyt” kell odébb lökni a muzsikájukban, egyik vagy másik irányba. (Értsd most: a gitár, illetve a fúvósok vezérletével.) Igen, ez afféle „erre varrjál gombot” játék, ami végső soron a társaság hihetetlen (a magyar szcénában legalábbis ritkaság számba menő) nyitottságát lenne hivatott példázni.
Ekkor óvatoskodik a képbe az új, a negyedik album. Címének internetes fordítása Várakozás. Hasonló címet kapott dal nem hallható a CD-n. Kérdés tehát, hogy mire kell várakoznunk így, jócskán útközben? Talán közelebb visz a megfejtéshez az a tény, hogy az elejétől a végéig lengyel nyelvű az ének, ami az első ilyen a zenekar történetében. Mi történhetett? Otthon is szeretnék-e megvetni a lábukat, esetleg törnének egy keskeny ösvényt a vadonban maguknak, de hogy merre legyen a tovább - jó kérdés, alighanem a számukra is.
A jelen idő azonban vastagon a Czekanie ideje. A muzsikája a két, említett szélsőértékek között balanszíroz, vagy ha úgy tetszik: mozgolódik, például a pop, vagy a ska érintésével. Mindez olyannyira egyéni módon működik, hogy a ska-nóta (Slad) közben odapakolt röpke gitárszóló bluesos beütésű tud lenni! Efféle megoldás pedig ki másnak jutna eszébe? (Hadd tanuljak tőletek, ha mégis előfordult volna!) A harmadikként lemezre tett Drobiazgi meg körülbelül az eddig fellelt lehetőségek tökéletes keveréke. Később persze a rock is befigyel, mert az is kell, hiszen így kerek a világ.
Tudtátok követni? Én is nehezen őket, pedig hallgatom a lemezt közben, ahol a stíluskavalkád ugyancsak elfajul néha pontosan úgy, ahogyan utaltam rá fentebb: ide-oda tolva az arányokat.
Mégsem mondhatom, hogy eklektikus a lemezanyag, mert mindenkor megmarad az említett határok között, és minden pillanatában igen magas szinten vibrál, ami izgat engem (reményeim szerint nem csak engem), nem kicsit! (Sok Niemen-lemezt volt/van alkalmam hallgatni, tán ezért nem zavarnak a szláv nyelv hangzásának a szépségei, és ez így van jól.)
Különösen komálom a felhozatal utolsó harmadát, ami a blues sokféleségét hivatott bemutatni – én legalábbis ezt hallom ki belőle. A továbbiak pedig a maximális dicséret hangjai lennének részemről – ha mindegyiket kapásból megtalálnám, de hogy méltó rá ez a nagyszerű csapat, az is biztos!
Amint jeleztem szintén, azt érzem, hogy ez az igényesen kivitelezett album vízválasztó lehet az ő pályájukon a továbbiakban, de ha mégsem sikerülne úgy, na bumm. Ezt az innovatív, szuper-szuper CD-t már letették az asztalunkra!
Egy véletlenszerűen fellelt facebook-bejegyzés a Kraków Street Band újabb magyarországi koncert-meghívását szorgalmazná. Én lelkesen támogatom az ötletet, és csak remélni merem, hogy valaki, ez ügyben cselekvőképes illetékes is olvasni fogja ezeket a sorokat.