Ma 2022. december 6. kedd, Miklós napja van

Canarro: New York Párizs Budapest (Fonó Budai Zeneház)

A zene hullámain úszó, Budapestről induló párizsi „hajó” most túlhaladt az elsődlegesnek vélt célállomáson. Ráadásul úgy, hogy játszik rajta egy jó kis zenekar.

Másodsorban az itt-ott felszálló úri közönség, elsősorban pedig a saját szórakoztatására, mert ez egy ilyen banda. Amit legjobban tolnak, az nem egyéb, mint a manouche swing. A manouche jelentése egyébként: vándorcigány. Vagyis, a feltételesen létező időgépet sem kell bekapcsolnunk ahhoz, hogy azt érezzük: visszatértünk a cigány származású belga gitár-király, Django Reinhardt korába. Sőt valamikor odébb térben és visszább időben, a húszas évek New Yorkjába, Irving Berlin vagy Gershwinék vendégeként, esetleg itthon lépve egy jókorát, bele a budapesti szalonzene világába.
Innen logikusan, egy laza csuka-mozdulattal a Budapest Gipsy Swing ugrik fejest a tudatunk állóvizébe, netán a Budapest Bár helyettesíti őket ebben a virtuális sportágban. Maszkura pedig a lehetőségekhez képest direktben, értsd: hangilag van jelen csakúgy, mint az Ephemere nőiesen bájos ének-duója.
Máris képben van minden olvasóm, ugye? Nos, akkor elárulom, hogy az első kikötő – a „hajó-utazás” logikus rendjét borítva – New York lett, mégis csak. Legelőször egy orosz altatódal (Russian Lullaby) okán, amely a már említett Berlin szerzeménye. Szóval, szépen elvagyunk így, nemzetközileg! (A cikk aláírása is efelé les névleg, némileg.) Szépet játszik a számban a zenekar hegedűse és énekese, Szakál Tamás. Bejelentkezik a két gitáros, Jakab Viktor és Sidoo Attila. Megmutatkozik Marosi Zoltán harmonika-szava, amelyek alá Soós Márton hint finoman pattogó nagybőgő-futamokat. A Guilty című darab aztán mérsékeli a tempót, újabb eret adva a hangszereseknek.
Mennyire tud hiteles lenni a száz évvel ezelőtti zenei világ napjainkban? A kérdésre Jakab Viktor szerzeménye, a Viszlát kedves adja meg a választ. Ez a dal egy évszázada tuti-fix országos sláger lett volna. Így „csak” a felvezetésben megidézett időutazás tényének kétséget kizáró bizonyítékává vált.
Megérthető, hogy az Ephemere-lányok nem hagyhatják szó nélkül mindezt. A napjainkban is szívesen játszott, az ötvenes években csúcsra ért Lucienne Delyle repertoárjában is fellelhető Je Suis Seule Ce Soir-t adják át a jelennek először. A manouche swing sodrásában, természetesen.
A harmincas évek „hot foxtrottja”, a magyar jazztörténet egyik dívája, Kapitány Anni, majd a Budapest Bár által is feldolgozott Joseph Joseph a Canarronak tetszik (meg nekem is), feszesen és instrumentálisan. Innen csak egy ugrás a romantikázás varázsával felfűtött Under Paris Skies, a lányainkkal. A Lady Be Good viszont a Canarro jutalom-játékaként, nélkülük lett jó.
Na de. Eldönthetetlen kérdés (részemről legalábbis), hogy két dallal jelentkező Maszkura jópofi-e most vagy modoros. Szerintem a kettő határvidékére fészkelte be magát, reményeim szerint átmeneti időre.
Naná, hogy a parányi feszkót a lányoknak kell feloldaniuk. Megtették, hát persze. Jattendrai – Várlak én, hurrá, örülünk!
Ahogyan Bíró Szabolcs (azaz Maszkura, ki ne tudná), úgy Marosi Zoltán is írt egy stílusos számot a jelenlegi zenekarának.
Rögvest megjött a kedvem egy sétára, mégpedig az utca napos oldalán! Igen, az On The Sunny Side Of The Street című örökzöldre utalok, amely a Canarro előadásában végérvényesen levett a lábamról. (Így is lehet sétálni, naná!) A harmonika-intro. A több szólamban elővezetett, nagyszerű vokálok mindent visznek! Megvettetek gyerekek, a tiétek vagyok. Nincs kétségem afelől, hogy élőben is elvarázsoltok majd! Addig is, kiprovokálnék egy véleménycserét veled, kedves hallgató! Arról, hogy is van ez most.
Nosztalgia és jazz. Igényes szórakoztatás és virtuóz hangszeres játék. Nagyon nem egymást kizáró fogalmak, illetve történések. Igazam van vagy igazam van? Hallgasd csak jó szívvel a száz éve fiatal Canarrot!

Olasz Sándor