Neki pedig egy tündérmeséje, amit most CD-re vett. Nem egyszerű felolvasással, mintha hangoskönyvet készítene, de nem ám. Muzsikával, nagyszerű zenész játszótársakkal, bizony!
Árgyélus királyfit Bősze Tamás Jean-Pierre alakítja, aki emellett számos hangszeren játszik, a koboztól kezdve a kannáig. Ez utóbbi ugye a cigány népzene fontos instrumentuma. Nem mellesleg, a megszólaltatója, Tamás a Csángálló zenekarból lehet ismerős.
Kitaláltátok: a tündéri történethez illesztett muzsika egyik összetevője bizony, a cigány népzene! Ezáltal pedig a mese egy tarka köntösbe bújik. Mintha valami színpompás, drága keleti selyem lenne az anyaga! Figyelmezzetek hát a boszorkányos Lolo dikhlo című trackre, csak a magyar fordítását ne kérdezzétek tőlem. A dalokba foglalt Bukovina és Kostelek említése meg persze, a magyar népzene élénk jelenlétére utal. (Naná, hiszen abba van ágyazva mindkét földrajzi név.) A fúvós hangszerek mestere, Sára Csobán amúgy a Csángálló másik vezéralakja. Szilágyi Tóni hegedül és harmonikázik a nem hétköznapi projektben. A brácsás ifj. Csoóri Sándor és a nagybőgős Éri Katalin neve szintén jól cseng a népzene berkeiben. És valóban: ez csapat a teljesítménye alapján is rászolgál a „válogatott” minősítésre!
Az élénk zenei felhozatal közepette vajon ki veszi észre Ady Endre és Weöres Sándor klasszikussá nemesedett szövegeit? Bevallom, magam is csak a belső borítóban megjelölve leltem rá, olyan feltűnésmentesen folynak bele a remekül átdolgozott mese történéseibe.
Azt is beismerem, hogy első hallásra nekem úgy tűnt, mintha ez a mese jobbára a zene kertjében teremne, de többszöri meghallgatásra végül elhessegettem a gondolatot.
Egy valami mégsem fért a fejembe. Az, hogy a csodálatos Balogh Melinda hányszor képes átváltozni, hány szerepbe tud belelépni, mennyit tud megformálni hitelesen – Tündér Ilona bájos alakjától a gonoszul sápítozó boszorkáig, hát bizony széles a skála! A szövegmondása is nagyon rendben van: mesélőként is brillírozik. Csak győzzön az emberfia csodálkozni rajta! De mért is ne, hiszen a mese épp azért kell, arra való. A gyermeki ámulatra, a képzelet edzésére, erősítésére, a fantázia gazdagítására. A belső, emberi tisztaságra való nevelésre.
És ha úgy akarjuk látni (tudjuk jól: nézőpont kérdése minden), mindezeken túl a Tündér Ilona és Árgyélus inkább szól a baráti segítség kölcsönös öröméről, a jövőbe vetett hitről, a kitartás fontosságáról a megpróbáltatások közepette, a fel nem adásról, és talán csak kevéssé a szerelem varázsáról ás a mesebeli csodákról, pedig azok is itt sorakoznak szép számmal. Tán még az is előfordulhat (reménykedem benne, mást nem tehetek), hogy a csillogó szemű gyermekek és a gyermeklelkű felnőttek ugyanazokat az értékeket hallják ki belőle, rövidebb-hosszabb idő eltelte után.