Attól tartok ugyanis, egyszer csak benyögi egy cukker macskajancsi, hogy pénzért sem éri meg neki letöltőoldal(aka)t működtetni. Akkor aztán, az efféle zenék csont nélkül hullanak a hallhatatlanság feneketlen kútjába. Fél év, öt év vagy ötven év múlva következik be ez a történés? Nem tudom, csak azt, hogy a lemezgyűjteményem kézzel fogható darabjainak nagyságrendekkel több esélyük van arra, hogy túléljék a mostani gazdájukat.
Ráadásul, ez a digitális lemezanyag (vagy mi) nagyon megérdemelné a fizikai létet! Laci nagy penge, ismerhetjük őt régebbről a Colombre Bandből, mostanság a Belvárosi Betyárokból. Nem összekutyulni ám az utóbbiakat a Bohemiannal, akik ugye Betyarsok! A Belvárosiak a nagyszerű, kortalan gyereklemezüket tavaly a Kaláka Fesztiválon is bemutathatták. (Én pedig írásban a Riff portálon.)
De ezúttal (is, tulajdonképp) Váray Laci új dalai állnak a figyelem középpontjában, szóló produkcióban, de nem egyszemélyes előadásban. Speciális koncept-lemezt hozva össze lazán összefűzött dalcsokorral. Mint amilyen egy utazó csokra lehet, aki jön-megy, látható, láthatatlan, vagy épp belső világokban, szemlélődik, átél régi és új kalandokat, ilyesmi.
Ám, ha a potenciális vásárló helyébe képzeli magát az ember, adódik a nagy kérdés. Hogyan lehet kivenni a tízből egy-két dalt, amelyik megtetszik, megtetszenek? Lehetni lehet éppenséggel, de nem érdemes. Legszívesebben rájuk aggatnék egy címkét: csak egyben eladó!
Mit írnék rá, ha (virtuális) bolti címkét is kellene ragasztanom rá? Talán azt, hogy magyar country-blues! Szerintem igen kevés lemez lenne még ebben a dobozban, de legalább hamarabb rátalálna a vásárlója!
Magyar? Igen. Na, nem a politikai értelemben vett magyarkodással, hanem a pontos és szenzitív szövegeiben! A rímeiben, az okos szójátékaiban, az ábrázolások mélységében, az általam kelet-európainak vélt látásmódjában, egyáltalán: a feldolgozott élmények nyersanyagaiban.
Az első dal címe eleve beszédes: A fák nem hajolnak el. Viharban sem, amikor olyan az időjárás! Meg a Szuperhősök (látni a tévében többet az elégnél belőlük), “akik mindig elfelejtik, hogy mások erejéből lettek ők senkik”. Mi a Colombre-érából származó, elgondolkoztató blues-balladát ne felejtsük: a Meglopott tolvaj óvatoskodott ide. A Hideg tél jön pedig különb fordulatot is tartalmaz ennél: „nem leszel szerethetőbb attól, ha mások helyett leszel hülye”. Hallgassátok csak meg, mire gondoltam! A szerelmes dalok pontosan olyanok, amilyenek egy tapasztalt élet-utazótól elvárhatóak. Köztük a kvázi slágervárományos Te vagy az. És persze, a vérbeli utazónak lelke is van, ami egy kicsit meg is szakad, amikor a szülői házhoz visszatéved és visszaréved a múltba az élet örök érvényű tanulságával, amit most nem írok ide. (A régi háznál)
A zenei stílus, a country-blues adja magát, a jellegzetes tempók és a használatba vett hangszerek okán. Akusztikus gitár, hegedű, hogy csak a legfeltűnőbbeket említsem. Meg a vonósnégyes, a záró számban!
Összességében pedig? A fene se érti, mért kéne ezt az összeforrott, egységes anyagot szétszedni esetlegesen, ha valakinek úgy tartja az úri kedve. Épp ezért, ha van lemezféleség, amelyiknek az utóéletére felettébb kíváncsi vagyok, pontosan ez az!