Ma 2025. február 16. vasárnap, Julianna napja van

Piramis: A majdnem teljes nagy buli (Moiras Records)

Valóban nem teljes – de miért is? Azért, mert az utolsó számot le kellett keverni! Inkább, mint félbeszakadjon az a szalag kifutásával. Nyilván, a Hungarotonnál (ahol a nagy buliról szimpla nagylemez készült a maga idejében) nem sűrűn fordulhatott elő ilyesmi. Az alább szóba kerülő hanganyag eredetije viszont a Piramis-főnök Som Lajos részére készült.

Ugyanaz és mégis más tehát, a dolog minden előnyével és hátrányával. Kezdjük az utóbbi taglalását. Mivel a felvétel archív (több mint negyvenéves), ráadásul amatőr, a hangminőség kívánni valót hagy maga után. Emiatt a kiadó elnézést kért a belső borítón, a lovagiasság egyre kevéssé alkalmazott szabályai szerint. És ha már a kiadó dolgánál tartunk: szívesebben láttam volna könnyebben olvasható betűtípust a „fronton”, mert így szinte csak a zenekari fotó kelti fel a magam fajta vén vakegerek figyelmét, a gyérülő számban egzisztáló lemezboltok kirakatában.
Előnyök, ezek után? Igenis vannak, olyannyira, hogy minden hibája ellenére én ezt, az 1979-es, Ifi Parkos Nagy Buli „majdnem teljes” verzióját kedvelem jobban. Nem hiszed el? Hallgasd csak meg a Hungaroton-lemezt. Nos, az majdnem olyan, mintha a (rendkívül lelkes) közönség saraiba letelepülve vették volna fel. Azt hiszem, kevés, ennél pocsékabb hangzású (vagy felfogású?) lemez gurult ki az akkoriban monopolhelyzetben lévő hanglemezgyártó vállalat műhelyéből. És ezt csak mellékesen jegyeztem meg, viszonyításképp.
Mert a mostani dupla CD-n (amelynek publikálását megelőzően az LP-változat jött ki) Révész Sándor éneke áll a középpontban, a hangszeres bandatagok által kellőképp megtámogatva. Természetesen a közönség szeretetének hangja innen sincs kitiltva, csupán annak a részleges, nem mindig kellemes dominanciája. És ez így van jól – szerintem legalábbis.
Milyen további pluszt adott ez a CD? Mindenek előtt megerősítette, hogy nem pusztán slágergyáros bandaként kedvelhetjük el a Piramist az utókorban, hanem a magyar hard rock egyik meghatározó együttesét is tisztelhetjük benne. Ez utóbbi legfékesebb példája A fénylő piramisok árnyékában című instrumentális szerzemény, amelyen Som Lajos basszus-szólója került a fókuszba, és általánosságban az is elmondható, hogy a banda ilyen irányú elköteleződése itt markánsabban domborodik ki, mint a stúdióban rögzített lemezeiken.
Más kérdés, hogy a szövegeik annyira a kor (a hetvenes évek második fele) tinédzsereinek élethelyzetét, életérzését fejezik ki, hogy a későbbi generációk nemigen tudtak mit kezdeni velük. Az első kislemezes, 1976-os daluk, A becsület (amelynek hatására valósággal kilőtt a népszerűségük) tartalma mára teljesen kiüresedett, bizonyos körökben tán még nevetségessé is vált.
Újdonság-számba megy az infó, amely szerint az Égni kell annak, aki gyújtani akar, valamit a Túl nagyra nőttél voltak azok a számok, amelyekkel valójában elkezdődött a koncert. A többi darab, amit a Hungaroton nem hozott ki: a Csak rövid idő, A dal, a Gyere közelebb, meg az, hogy Másnap olyan olyan hatalmas lett a világ. A végére pedig ideröppent a Kóbor angyal is, amelynek gitárszólóját is szinte teljes egészében élvezhetjük.
Mindent összevetve, a legfontosabb tényező a kiadvány dokumentum-értéke, amely a fénykorát élő, remek formában színpadra állt Piramist mutatja meg nekünk. Igaz, nem a mai kor követelményeinek megfelelő megszólalásban, de a maga kendőzetlen valóságában. A felvétel minőségi problémáját illetően pedig szavazzanak a vásárlók a lemezboltok pénztáránál, mérlegre téve, hogy az, vagy a koncert (majdnem) teljessége nyom-e számukra többet a latban. Egy biztos: a választás lehetősége most már adva van.

Olasz Sándor