Ma 2025. június 17. kedd, Laura napja van

Space Galvachers: Folk Songs (BMC Records)

Kutatnám a köz véleményét: ki mennyire ismeri a francia népdalokat, különös tekintettel az ország Morvan tájegységére? Mondjuk kevéssé korrekt a kérdés, mert a népzene kedvelői ezúttal mérsékelten bővíthetik csak az ismereteiket. Ugyanis, miután elhangoznak az egyes dalok főtémái, egyfajta fékezett habzású jazz veszi át az uralmat. Olyas zenei szabadság, amelyhez „hallatlanban” is meglehet a bizodalmunk.

A trió vezéralakja ugyanis az a francia hegedűs, Clément Janinet, aki ezt megelőzően két, nagyszerű lemezt készített a BMC-nél, hazájában is komoly szakmai sikereket aratva vele. Most új partnerekkel, valamint (két kivétellel valódi) népdalfeldolgozásokkal jelentkezett. Társai, Clément Petit és Benjamin Flament csellót, illetve dobot és ütőhangszereket használnak.
A vonós hangszerek említése kapcsán akár a Dresch Vonós Quartet is lehetne viszonyítási alap hozzájuk, ez azonban inkább csak asszociáció marad, hiszen Dresch Misi és az ő vonósai játéka annyira a miénk, annyira magyar. A Space Galvachersre mégsem fognám rá, hogy tipikusan francia lenne a muzsikája. Az sokkal inkább nemzetközi, vagy ha úgy tetszik, egyetemes színezetű. Vadulások, (indokolatlan) elszállások nélkül, már csak a folk-mivolt miatt is. A tánc azonban ezzel együtt sem tiltott formája náluk a szórakozásnak. A ritmusok csábításának legalábbis mindenképp ki van téve az ember fia/lánya, bár végső soron megragad a szellemi élvezetek nem kifejezetten túlmozgásos szintjén.
Ami pedig a feldolgozások milyenségét, vagyis a különleges szőttesbe bedolgozott jazzt illeti, abban néhány érdekes kettősség fedezhető fel. Olykor légies könnyedséggel bír, ám olyan erővel is, hogy lehetetlen nem komolyan venni. Máskor nagyvonalú, ugyanakkor harmonikus. Sejtelmes és találó. Máshol elgondolkoztató, mi több, érdekfeszítő. Vagy éppen laza, hangszerekkel kísért séta következik, térben és időben: a saját korunkban, avagy a nem is olyan távolinak tűnő, és nem is olyan sötét középkorban. Szóval, ki van ez találva. Ez is, ahogyan az Janinet-nél lenni szokott. Különös esemény tehát nem történt, csak annyi, hogy már megint tanultunk valamit tőle, hiszen szeretjük, sőt élvezzük, amikor ő oktat minket. A zene iránti alázatról például. Ami vagy tovább gondolható, vagy nem, vérmérséklet, belátás és tetszés szerint.
Amúgy, tetszetős a két, a trió tagjai által megtalált és birtokba vett „népdal” is: a rövidke Hululeurs és a „maximalista”, popzenei elemekkel lazán kevert Montagne Noire. Már csak szöveget kell írni, illetve népet kell keresni hozzájuk!

Olasz Sándor