Ami azt illeti, a belső terem nem túl tágas, de egy jó kiállítás kis helyen is elfér. Így legalább itt nincs semmi parasztvakítás, mint az első, a városi múzeum-bélin, ahová egy trojkának átnevezett rozzant, lovas fa-szánkót is ki mertek rakni… Csak az Omega, az van most. Értékes relikviák, amennyi csak lehetséges. Mert minden, amit látni szerettem volna, sajnos, nem kapott helyet. De hadd beszéljek a lényegről!
Egy nagyobb méretű, kassai Testamentum-plakát fogadja az Omegavárosba érkezőket, ahol kétségkívül a törökbálinti Omega-stúdióból ideszármazott keverőpult uralja a teret. Az olyannyira működőképes, hogy hamarosan a közönség számára is kipróbálhatóvá válik! Eredeti fellépőruhák a terem minden részén, a falakon plakátok. Az abszolút ritkaságok még az első angliai útjuk apropóján készültek, amikor felvették az első önálló lemezanyagukat. Igen, a Red Star volt az, amelynek megjelenését presztízs-okokból mégis beelőzte a Trombitás Frédi. (Ha már a vörös csillagnál tartunk: az ott látható Kóbor Mecky egyik, egy másik Omaga-korszakból való színpadi ruháján.) További tárgyi különlegesség a lángszóró gitár, amit egyetlen alkalommal, az 1987-es Kisstadion-koncert egyetlen számában használt a készítője, Molnár György Elefánt. És persze mindenütt lemezek, minden mennyiségben! A kislemez-korszaktól kezdve a német éra termésén át a görög kiadású nagylemezig, jelentős hányaduk aláírt példányban. Hogy csak az általam legfontosabbnak vélt dolgokat említsem. A legeslegfontosabb tényező azonban a kiállítás atmoszférája. Komolyan mondom, pedig nem vagyok olyan ezo-izé: érezni lehet az Omega spirituális jelenlétét!
A kiállítást május 2-án, délután kettőkor nyitották meg az ilyenkor szokásos beszédekkel (van abban egy cseppnyi báj és természetes elegancia, amikor egy polgármesterből az ő rocker énje beszél ki), német Omega-barát vendégekkel, és az ilyenkor nem éppen szokásos előadásokkal.
Az Omega-szövegíró Sülyi Péter például az idő relatív voltán filozofálva harangozott be egy potenciálisan utolsó utáni Omega-lemezt. Meghallgathattuk az Omega fan klub (amely nem Budapesten, hanem Pécsett működött) mozgalmas történetét. (Külön kis tablót láthatunk róluk a kiállításon.) Megismerhettük az ország egyik, talán épp a legfanatikusabb gyűjtőjét, Kutasi Sándort, aki előbb egy rekord kedvéért (az egy személy tulajdonában levő azonos lemezekből) 220 db Csillagok útján „bakelit” nagylemezt rakott le a kiállítás előtti térre, majd egy minden igényt kielégítő hanglemez-történeti előadást rögtönzött. Az Omega nagylemezeiről elárulta, hogy a miféle látható jelei vannak a különböző (a korai időkben tíz-húszezres) nyomású szériáknak, amelyek különösen a dorogi hanglemezgyár létrejötte előtti időkre jellemzőek. (Vajon a jobb hanglemezboltok tulajdonosai is ismerik ezeket?) Egyebek mellett megmutatta, hogy az egyik nyomdánk miféle, spéci szín-összeállítású Omega lemezborítót állított elő, kimondottan reklám célra. És, hogy a drága szovjet elvtársak milyen csúf egyen-tasakot gyártottak a jobb sorsra érdemes, cirill betűs címkéjű Omega-lemezeknek, de hát ízlések és oroszok, ugye...
A szentesi Omega-napot az együttes egyetlen aktív tagja, a dobos, Debreczeni Ferenc Ciki által alapított, Omega Testamentum koncertje koronázta meg az esti műsorban.
Ami pedig magát az állandó kiállítást illeti: nincs ám az állandóan nyitva, hanem időpontot kell egyeztetni Arató Mátyással (30/997-7597), ami után már tárul is fel a bejárati ajtó.