A rock-líra 50 árnyalata – foglalnám össze mindjárt az elején a bemutatandó lemeze leg-lényegét, már ha ráférne annyi track egyetlen CD-re. Mint tudjuk, ez nem így van. A Szállj fel magasra (vagyis Gallai 500 példányban megjelent szerzői albuma) – keletkezési idejük sorrendjében szerkesztve – 18 után ér véget.
A legkorábbi, az 1974-es Nautilus-nóta (Mondd el szél nekem) nem több, de nem is kevesebb egy erőteljes beates szárnypróbálgatásnál. Egy évre (illetve egy számra) rá azonban már a Piramis-éra kezdetén találjuk magunkat, amit a Ne bántsd a madarakat című dal reprezentál. A demóként, illetve rádiófelvételen fennmaradt nóták most hallhatóak először lemezen. Markáns Piramis-blokk követi az imént jelzett felvezetést. Egy-egy dal majdnem mindegyik stúdiós nagylemezről – a testidegen Plusz-szal bezárólag, de az Erotika nélkül.
Nem mintha a Bikini-féle Jaj-jaj sokkal másabb stílusú lenne, mint A küszöbön ülve, mégis ütősebb. (A vonatkozó Bikini-nagylemez érdekessége, hogy a dalszövegírásba bizonyos Nagy Ferenc is besegített.) A Piramis után ugyanis a Bikini volt Gallai Peti másik, meghatározó zenekara. Hallható itt a slágeres Hazudtunk egymásnak, valamint a méltatlanul háttérbe szorult, újra-felfedezésre váró gyönyörűség, a Ha lenne holnap is.
Közben (és aztán, visszatérőleg) a színészlemezeknek csúfolt skatulyába is betette hősünk a névjegyét. A tett kedvezményezettje Kováts Kriszta volt. És ha duó-partnerre volt szüksége, hát nem kellett messzire mennie érte.
Emellett hobbizenekarra is futotta Peti idejéből és energiájából. Úgy hívták: Favágók. Ez arról szólt, hogy a basszusgitározó televíziós személyiség, Vágó István maga köré gyűjtött néhány országosan ismert, profi muzsikust, hogy jókat ökörködhessenek a koncertjeiken. Sőt, lemezstúdióban is jártak, ahová Gallai Peti például az itt hallható szerzeményét vitte.
A legnagyobb meglepetésnek (számomra legalábbis) Leonard Cohen himnusza, a Hallelujah bizonyult – magyar nyelvű előadásban! Az ének természetesen Gallaié, a szöveget pedig a Balaton frontembere, Víg Mihály jegyzi! Utóbbi körülmény külön értekezést érdemelne, ahogyan az is, hogy vajon mekkora körben ismertek az eredeti kiadó, a Comediart Művészeti Iroda hanglemezei?
A záró/címadó számnál ez nem kérdés – a Piramis 2018-as bulijáról lévén szó. Azaz, Gallai Péter utolsó koncertjének nemzedékek felett átívelő utolsó számáról. Az énekhang kicsit karcos, de a billentyűs játék tüze, szenvedélye a régi. Méltó lezárása ennek a kitűnően szerkesztett, átfogó életmű-válogatásnak, amely nem csak gyűjtőknek ajánlott!
Ami pedig Gallai Péter személyét és legendás dalait illeti: mondanom sem kell, ő a magyar rock kiemelten fontos egyénisége, aki olyan magaslatokig jutott, amelyeket kevesen érnek el. Magam sem értem, miért, de van olyan érzésem, hogy maradt benne még nem kevés felhajtó erő. Ami bizonyos: az a francos kilencvenes évtized (amikor a diszkó korszak bebaszott egy nagyot a rockzenének) nem az érdemei és képességei szerint bánt vele. Ezzel együtt Gallai a magyar rock állócsillaga volt, van és lesz, aki utat mutathat a maiaknak.