Ma 2017. október 18. szerda, Lukács napja van

SCOTT KINSEY Kinesthetics

Évek óta nem működik a fusion méltán legendává nemesült legjelentősebb társulata, ám mindegyik Tribal Tech-tag a nevükhöz méltó produkciókkal rukkol elő. Nincs ez másként Scott Kinsey-vel sem, akit joggal tartanak napjaink egyik legfontosabb billentyűsének. Tengerentúli jazz-ítészek egyszerűen a Tribal Tech Titkos Fegyvere minősítéssel sommázzák a kiválóság elismerését.  

Az embernek fúziós zenéért rajongó fia tulajdonképpen még örülhet(ne) is, hogy a Tech helyett négy nagyszerű muzsikus külön-külön csemege zenéjét, vagyis négyszer annyi finomságot élvezhet jó ideje, de hát ilyet jómagam már azért sem mondok, mert szentségtörésnek még csak a látszatától is ódzkodom.

De Scott barátunk első szólóalbumát persze hogy nagyon vártam. És szögezzük le mindjárt az elején: szemernyit sem csalódtam. Igaz, ami igaz, nem nagy kockázatot jelentett megjósolni, micsoda míves muzsikát hallhatunk majd.

Merthogy erről van szó itten. Hatvanhét percnyi tökély hallható tizenkét dal formájában. Parádés kompozíciók nagyszerű zenészek előadásában. Nem akárkik játszanak Scott-tal: (a teljesség igénye nélkül) Steve Tavaglione, Vinnie Colaiuta, Abraham Laboriel Sr., Armand Sabal-Lecco, Jimmy Earl, Michael Landau(guitar), Alex Acuña, Tim Hagans, valamint természetesen a Tech-es barátok-kollégák, Gary Wiilis, Scott Henderson és Kirk Covington.

Már a nyitó címadó szerzemény elállítja lélegzetünket, egyszersmind eligazít, mi minden várható a továbbiakban. Kinsey köztudottan nagy Zawinul-rajongó, a Mester sajátos világának hatása azonnal érződik, ám szó sincs semmiféle utánzásról, mindössze a varázslatos ízek, illatok, hangulatok emelik fel a szerencsés és boldog hallgatót.

A This is That-ban Gary Willis összetéveszthetetlenül dörmögő basszushangjai varázsolnak el, s nincsen megállás. Változatos, mégis egységes a lemez. A Quartet egy csodás dal Colaiuta emlékezetes játékával, a Wishing Tree gyönyörű duett Tavaglione-val, a Big Rock a Zawinul Syndicate-legenda előtt tiszteleg, az Uncle Pat’s Gypsy Van Scott egyszemélyes magánszáma a modernség jegyében, az Under Radar Afrikát varázsolja elénk, a Shinjuku az ifjú Ronald Bruner dobjátékától és Henderson gitározásától (is) felejthetetlen, a záró One For Jinshi pedig méltó keretbe foglalja ezt a remekművet.

Hosszasan sorolhatnám a méltató jelzőket, ám helyette mindössze annyit kívánok leszögezni: a Kinesthetics a 2006-os év egyik legjobb fúziós lemeze. Olyan produkció, amely nem csak a Tribal Tech, nem csak a Zawinul, nem csak a Weather Report, nem csak modern jazz hívei számára lesz örökérvényű anyag, hanem mindenkinek, aki tudna akarja, hol tartott 2006-ban a világ jazzélete illetve annak is az abszolút élvonala. Széles mosoly rajzolódik ábrázatunkra.

-szilágyi-